És megérte?

Szinte mindenki felteszi a kérdést, és körülményes külön válaszolgatni, összeszedem hát a gondolataimat itt. Egy hónap után nem lehet velős összegzést írni, inkább benyomásokról, tapasztalatokról, érzésekről lehet beszámolni. Ahhoz, hogy az "és megérte" kérdésre feleljek, előbb azt kell összeszedni, hogy tulajdonképpen mit hagytunk ott. Aki felszínesebben (vagy egyáltalán nem ismer), az nincs tisztában azzal, hogy mi motoszkált a fejünkben, amikor elkezdtünk a költözésen gondolkodni. Magyarországon nem csak a politikai helyzet egyre nyomasztóbb, hanem kezd a tehetetlenség okán kialakult depresszió ráülni az emberekre, szépen alattomosan, mint a por. A vízben fődögélő béka esetével szoktak példálózni, miszerint élve megfől szerencsétlen, mert a hidegből folyamatosan egyre melegedő vízben nem érzi az átmenetet, és nem tud időben kiugrani. Hát pontosan így éreztük mi is magunkat évek óta, mint a béka a melegedő vízben. Nem kezdek bele példák felsorolásába, aki ott él, ugyanazt az adást nézi, maximum más szemszögből látja vagy hatnak rá az események.

Eljöttünk egy olyan országba, aminek van négy hivatalos nyelve, és mi nem beszéljük egyiket sem. Otthagytunk egy lakást, amit szerettünk, és pont most formáltuk saját képünkre. Otthagytunk családot, és barátokat, mondhatnánk csapot, papot. Otthagytuk az autót, ami tudom bagatell, de a hiánya mégis jelentős. Otthagytuk azt a biztonságot, hogyha fáj valami, akkor az anyanyelvünkön tudjuk elmondani, hogy mi a kínunk. Otthagytunk ismerős ízeket, a koncerteket, a nyáresti mozit, a strandot, a Balatont. Otthagytam a munkám- oké azt már előtte is- és itt egy ideig biztosan háztartásbeli leszek. Otthagytam a lakásban a mosógépet. Haza vonattal megyünk, ami elmebaj lesz pl. cipelés szempontból, és kevés is, amit el tudunk húzni a táskáinkban, de idén a postát nem erőltettük.

Kiléptünk a komfortzónánkból. Szintet léptünk, bizonyos értelemben sokszor vissza. És akkor megérte?

Meg.

Mert a mérlegnek két karja van, az egyikbe pakolom a francba de rohadtul húznak az ablakok, meg megint nem tudok eleget mosni, és nem száradt meg, hiába fújattam a szárítót órákig bajaimat, a másikba meg pakolom a basszus de jó volt ez a koncert, ez a 230 gyerek élvezte, pedig úgy készültünk, hogy oké, saját gyerek miatt végigüljük, egyszer mindent kibírunk, de ez valóban szuper volt estéket.

Nézzük sorban. Nyelv. Rögtön első nap meggyűlt a bajunk a miért jövünk ide, ha nem beszéljük a nyelvet hozzáállással, azóta a nénivel egész jóban vagyok, kézzel-lábbal dicsértem a virágait, és megígértem, hogy januártól nyelvtanfolyamra megyek. Van több tüneményes szomszédunk, mutogatva, hangosan magyarázunk, szeretnének megérteni minket, segíteni. Állítólag itt az a non+ ultra, ha beinvitálnak az otthonukba, jelentem egyikük kedvesen behívott, és cserébe a mi muffinunkért cuki szivárványpónis kekszet kaptunk egy gyönyörű képeslappal. :-)

Lakás. Otthon elkészült a konyha, a nappali, saját elképzelésünk szerint rendeztük be a lakást, ami az otthonunkká vált, pont, mielőtt eljöttünk. Itt kaptunk egy kész konyhát, kész fürdőt. Lassan megjönnek a szekrények, és kezdhetünk mindent előlről, mert egyelőre nem a miénk, saját ízlésünkre kell formálni, be kell lakni. Nincs mosógépem, kéthetente tudok mosni, de dolgozunk a heti mosás ügyén. Cserébe van egy olyan segítőkész főbérlőnk, akit minden helyi lakos irigyel tőlünk, és a szomszéd lépcsőházban lakik egy nagyon kedves magyar család, akik a kezdetektől segítenek mindenben, és itt van az a család is, aki magát a lakást szervezte, gyakorlatilag beültünk a tutiba. És fanyaloghatok, hogy nincs mosógép, ellenben van egy olyan kilátás a hegyre (rókacsaláddal) és a másik oldalon Zürichre, ami valami hihetetlenül szép minden napszakban, és minden évszakban.

Barátok. Azt gondolom, hogy nagyon nehéz barátokat otthagyni, viszont tudom, hogy vannak elszántak, akik utánunk is jönnek :-D, és mindenkivel fogunk tudni így vagy úgy találkozni. Azt is gondoltam, hogy itt nulláról kezdeni majd szörnyű lesz. Nem nulláról kezdtük. Nem csak segítséget kaptunk, hanem azt, hogy olyan, mintha valahol máshol ugyan, de nem kezdenénk, hanem folytatnánk valamit. Első héten szülinapi buli, aztán adventi koszorú, koncert, ötye, mézeskalácssütés, fondüparty, szánkózás... :-) Lesznek itt is barátaink, közösségek.

Autó. Nyáron megtört szegény, meg vén is volt már, mint a Mátra. Hiánya velünk él. Tény. Viszont a helyi közlekedés jó. Nem gyors, mert igen lassú, a villamos mellett még én is elfutnék, pedig én aztán nem vagyok egy gyors futó. Viszont kiszámítható, pontos, tiszta, fűtött. A jövőben azt gondolom lesz autónk, bár az is lehet, hogy nem. Sokat gyalogolunk is, hegyről le, hegyre fel, ártani nem árt. :-)

Ízek. A menza nem hiányzik a gyerekeimnek, ami azt jelenti, hogy legalább annyira ehető kajákat főzök, mint a dunakeszi közétkeztetés tette. :-D Tulajdonképpen nincs olyan íz, ami rettentően hiányozna, és olyan sincs nagyon, ami nagyon hiányzik, és itt ne lehetne kapni. Túró nincs, de azért meg annyira nem voltak odáig. Minden mást kapni a török boltban, sőt sok kultúra különféle ízei is ott vannak a polcokon. A füstölt sajtok hiányoznak talán, de lehet kapni sok más sajtot, olyat, amiket eddig soha nem kóstoltunk. A főzés nekem macera, kigondolni, hogy mi legyen, de feliratkoztam egy netes csoportba, ahol mindenki ugyanezzel a problémával küzd (nem névtelen otthonfőzők klubja, ahol pszichiterápia zajlik, hanem recepteket, ötleteket töltenek fel napról napra, így kilépünk a pizza, tészta sültkrumpli háromszögből).

Koncert, mozi, szórakozás. Hiányzik, mivel nem beszéljük a németet. De van más, voltunk fényshown, voltunk Kinga koncertjén, megyünk táncelőadásra, és idővel fog menni a színház és mozi is. :-)

Szóval azt gondolom, hogy a változások nem egyszerűek, nálunk sem azok, de ha mérlegre teszem, hogy mit veszítettünk, és mit nyertünk, akkor a nyertes oldal jóval gazdagabb, és egyértelműen egy hónap után azt tudom mondani, hogy igen, megérte, egy nyitott, befogadó városba kerültünk, sok értelmes, és értelmetlen szabállyal, színes emberekkel, szokásokkal.