Egészségügyi váltó

Kató makk egészséges.

Csütörtökön egész nap hisztizett, se láz, se hányás, péntek reggel is csak minket ugráltatott, feküdt és nyávogott. Mondtam, hogy jöjjön el sétálni, nagy nehezen ráállt, 50m után közölte, hogy elfáradtak a lábai, forduljunk vissza. Mondtam jó, kerüljük meg a házat és menjünk haza. Nekiálltunk virágzó fákat, beporzó méheket nézni, visszafordulva nem álltunk meg a háznál, hanem elmentünk a kb. üres játszóra, ott homokozott egy negyed órát. Ekkor kb. fél 10 volt, közölte, hogy jó, akkor menjünk le a Dunapartra (az ovisok oda mentek a víz napja alkalmából). Elindultunk, álljunk meg a boltban, vegyek neki valami kaját. Előtte két napig kb. semmit nem evett, vettem egy Túró Rudit meg egy túrós táskát + innivalót. Na jó, akkor merre, csak a bolt mögött tegyünk egy kört, vagy tényleg menjünk a Dunához? Duna. OK. A közelebbi lejáró zárva volt, mondtam, hogy le lehet menni máshol is, de az messzebb van. Menjünk tovább! OK. Hát elsétáltunk majdnem a Horányi révig.

Visszafelé már fáradt volt, kb. 100 m-en én hoztam, egyébként magától jött és nem is nyafogott nagyon. 9:30-tól kb. 11:45-ig kb. 5 perc szünettel gyalogolt. Itthon aztán az ebédet is kihagyta, ment aludni. Utólag megnézve bő 4 km-t gyalogoltunk:

Viszont Gyuri tegnap dél óta hány és megy a hasa. :-(