Úszás 2.0

Kell öt perc, amikor nem Gyuri után loholok, leveszem Katóról a karúszót, és szerintem megtanul úszni. Ez volt az elképzelésem, amit Katónak sikerült túlszárnyalnia. Nem kellett neki ugyanis két perc sem. Elhajítottam egy pónit, majd viccesen mondtam neki, hogy ússzon oda érte, és hozza vissza,  ő meg megcsinálta. Pont ugyanúgy teker a vízben, mint egy éve Kinga, csak nem fogja be az orrát, és néha feljön levegőt venni, és újra úszik tovább. Ez a levegővétel még nem automatikus, de jó úton halad. Teljesen természetesen mozog a vízben, mint egy kiskutya, élvezi a lebegést.

Az, hogy olyan felvétel készült, amilyen, az Gyuri miatt van. Ha valaki fényképez, akkor ő hisztizik a gépért. (Egyszerűség kedvéért otthon felejtettem a fényképező kártyáját is, így tehát, ha akartunk volna sem tudtunk volna fényképezőzni.) Ha egy ember Gyurizik, egy másik meg a mély vízben van Katóval, akkor nincs, aki felvételt készítsen. Ezért Kofa mobillal próbálta elkapni, mit is művel Kató a -még neki is kicsi- vízben, én pedig elmesélem, hogy a mély vízben is pont ugyanezt csinálja, kb. három métert úszik egy levegővel, akkor meg kell fogni, és sok esetben csak továbbengedni a medence faláig.

 

Kinga bukfencét is felvette Kofa, látszik, hogy ő már minden segítség nélkül mozog a vízben, ugrál is a partról, próbálkozik a fejessel is.