Könyvhét

Meleg, napsütés minden mennyiségben. Mindenkinek elege van, de főleg az ott izzadó standosoknak, akik, attól kapnak frászt, ha elibük áll egy lény, és közli, hogy hellóbelló van egy könyvem. Talpraesett válasz, oké, akkor küldd a szerkesztőségbe, majd kukázzuk lesz, ami lesz, ha jó az ötlet, de kösd fel a gatyád, semmi esélyed,  nem vagyunk mi szupertürhők, ha torkosborz akarsz lenni,  tégy úgy, pillants az írók falára, ők is így kezdték, sokan így is végezték, hurrá.

Aztán van, aki nem köntörfalaz, odavágja, hogy ő csak xy-tól ad ki, a többit már eddig is lepattintotta csókolom. Végülis nem futtatja a felesleges köröket.

Mivel behisztizett gyerek is, meg én is, így nem nyomultam, meg amúgy is elég balfék vagyok az önmenedzselésben.

Összesen három embert szólítottam meg, egyik nem ad ki könyvet, mert ő az egyesület, segíteni meg nem segít, mert telített a piac, ja hogy mi is, az meg nem érdekli, mert nem ad ki könyvet, mert ő egyesület. A másik engem nem akart, mert nem vagyok xy. A harmadik meg meghallotta, hogy első könyves, küldi a szerkesztő kollégát. Épp lepattintani készült a csaj, de nem találta a névjegyét, és keresgélés közben, ha már úgyis ott álldogálok, rákérdezett miszösz is az, miről ő tudni fog, ha akar, ha nem. Mondtam itt van. Belenézett, majd belelkesedett, hogy jé ez jó, hiánypótló, akkor beszéljük meg, és eddig szabi, addig kollégák, és ez nagyvállalat, a rendszer, meg többen bírálnak, arculat izé, na küldjem, várja, jé, ez jó.

Szumma szummárum, háromból kettő volt helyzetben, mindkettő lepattintott, csak az egyik mégsem.

Ennyit a könyvhétről.

ui: Elhagytam a névjegyet.

Azt hiszem ebből is lehetne írni egy könyvet, hogyan töketlenkedjünk mesterfokon címmel...