Egykettő

Tegnap Kata pakolta az építőkockákat a dobozba. (Ez már önmagában is csoda, de most nem ez a lényeg.)

Felkapott egy kockát, bedobdta, és azt mondta: "Egykettő".

Felkapott még egyet: "Három". Majd még egyet: "Négy".

A következőnél elakadt, segítettem az öttel. Aztán folytatta, a következő két kockát a "Hat" és "Hét" kísérte.

## (01/) A régi jó megfigyelés! (Marcsi, 2010-11-16)

Helló!

 Azért a régi "öregek" megfigyelték, hogy a második -nem is beszélve a többedik -gyerekről kiderül, hogy okosabb, ügyesebb mint az első. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az első buta, sőt!!! Inkább azt, hogy a többedik gyerek akarva akaratlanul - még ha játéknak is tűnik, bizony tanul. Nem is akárhogy. Legyen  az humán, reál, vagy kézségtárgy. Mert bizony már csecsemőkorától kezdve hallja, látja,érzékeli, hogy mi történik körülötte és minden ragad rá. Jó is, néha rossz is. De mindkettő kell az élethez. Mert mindenből tanulni lehet. Úgy hogy Katókám csak így tovább, ügyes vagy.Gyuri pedig még hamarabb fogja ezt csinálni mint Kató. Kinga pedig az elő OKOS!     Puszi Nektek  Marcsimami.