Rózsaszirom

Kinga keresztapjától kapott egy babát, bilivel, cumival, partedlivel, hintőporral. Lett is neve, szerényen Rózsaszirom. Ki is vittük a játszóra, ahol még vagy négy lány gondoskodott róla, tologatták egy játék babakocsiban, kapott naptejet, bevitték az árnyékba, kapott kölesgolyót, szopott is, pelenkát is csaréltek, szóval full extra. Igen ám, csak mikor indultunk haza, Rózsaszirom nem volt sehol. A játékkocsival együtt Böbe néni hazatolta.

Pillanatnyi sokk, hüpp, hiszen ugyan volt élet Rózsaszirom előtt is, valószínűleg utána is elképzelhető, de mi értelme van így??? Meggyőztük egymást, hogy az a legjobb, ha hazatámolygunk, gyámolítjuk egymást a nehéz időkben, ebéd, alvás, aztán utána stratégiát dolgozunk ki tiszta fejjel. Így is történt.

Tegnap találkoztunk Böbe nénivel, és mint a mesében lenni szokott, heppi end, újra itt van Rózsaszirom, ráadásul idegenben sem éhezett, szomjazott a kicsike.

Nagy tanulság? Kingának az, hogy a játszóra nem viszünk kincset. Nekem meg az, hogyha még egy addiktív cuccot kapunk, akkor az ajándékozónak letépem a fülét. (Mötyösz mini pónija, a nyuszipárna és most Rózsaszirom eléggé gyepálja amúgy is igen gyér hajkoronánkat)

 

## (01/) Későn derül ki (Kofa, 2009-07-03)

Amikor kiderül, hogy addiktív, már késő. Tehát kedves rokonok és barátok, mostantól csakis 20x20x20 cm-es, szürke, festetlen betonkockákat fogadunk el ajándékba, azokkal építőzni sem tud, ergó csak nem szokik rájuk. Ha meg már sok lesz belőlük, ismét bevezetjük az 1-et hoz, 2-t visz akciót, vagy odaadjuk őket Mártinak és Petinek házépítés céljából.