Töredezik

A blog a saját bejáratú pszichológusom (is). Kezdhetném azzal is, hogy:

Kedves naplóm!

Tegnap a játszón este beszéltünk a helyi óvódai helyzetről, hogy milyen "praktikával" lehet jutni egyről a kettőre. Annyira lehangol ez az egész helyzet, a nemtörődömség, a törtetés, a tehetetlenség. Délelőtt mondta a védőnő, hogy ha magán intézménybe íratjuk Kingát, akkor azzal számoljunk, hogy az önkormányzat most már egy kanyi fillér támogatást nem fog adni, mert válság van. Aha. Se pénz, se prosztó.

Aztán beszélgettünk Kofával a jövőről. Ha nem változik itt semmi (már pedig nem változik), Katót maximum akkor veszik fel oviba, mikor betölti a négyet, lévén júliusi.

Mostanában számolunk. Hogyan lehetne ésszerűbben, okosabban. Lassan csúszik ki a kezeinkből az irányítás, és függünk. Függünk önkormányzattól, államtól, válságtól, árfolyamtól, férőhelytől, MÁVtól, munkahelytől és még annyi mástól. Legmerészebb álmainkban nem gondoltuk volna öt éve, hogy ennyire lecsökken a szabadságfokunk.

Három gyereket terveztünk, persze, Istenre bíztuk, meg hogy bírjuk-e szuflával. Erővel bírjuk, de ... A mindig optimista Kofa tegnap annyit mondott, hogy mosanában ő is kezdi feladni a reményt. Na nem azért mert mi "mindent meg akarunk adni" nekik, hanem azért mert felelősek vagyunk a gyerekekért. Ebben az állandó változásban egyre kevésbé tudunk tervezni, egyre több dologtól függünk, és azt gondolom, hogy a két csajszit kell felnevelnünk. Azt semmiképpen sem szeretném, ha ennél többet dolgozna Kofa, mert akkor a lányok nem ismerik. Ez a tűréshatár. Szabad esték, szabad hétvégék, rohanós reggelek.

Valami eltört, mert nem egyszerű feladni az embernek az álmait. Csudijó ha az embernek van gyereke, még a nyígós napok végén is. Az is nagyon jó, hogy ketten vannak egymásnak. Persze az is jó lenne, ha hárman lennének. Viszont reálisan előre nézve, most úgy látom, hogy mi maradunk két lányos szülők. Hiába vágyakozok (a rettenetes éjszakák elmúlása után még erőteljesebben :-)), a valóság így van jól. Igykeszem megbarátkozni a gondolattal, hogy nagy valószínűséggel már nem leszek babás, ha meg mégis változik az életünk, akkor nagyon nagy szeretettel fogjuk fogadni, a harmadikat. Mi sem leszünk már fiatalabbak, és most úgy gondolom, hogy még fiatalos anya tudok lenni, 5 év múlva meg már nem annyira veszem hippin a fáradtságot, a nem alvást, a fizikai terhelést.

Kavargó gondolatok ezek, majd szépen letisztulnak. Végülis soha nem voltak kőbe vésett terveink, mindig úsztunk az árral, és eddig mindig szerencsésen evickéltünk, remélem eztán sem jönnek nagyobb hullámok, csak amiken tudunk manőverezni.

2009. április idusa

 

## (01/) Nekem is a 3 gyerkőc az ([Hajdu brigi](http://www.hajdubrigi.freeblog.hu), 2009-04-20)

Nekem is a 3 gyerkőc az álmom. Nem tudom mi lesz belőle. Nekem is ugyanezek a dilemmáim, mint nektek. De én is abban bízom, hogy majd idővel letisztulnak ezek a gondolatok. Néha így érzek, máskor meg másképp. Nem tudom, csak azt, hogy ahogy te is írtad felelős vagyok érte. Nehéz, nem egyszerű ügy.