Neurotik
Már kezdtem...
Egyszerűen ezt a telet, meg nyűglődős időt nem bírom. A lányaim sem. Vagy azt nem bírják, hogy én nem bírom. Vagy azt nem bírom, hogy ők sem komálják. Szóval össznépi neurotik kezdte felütni a fejét. Jött még egy kis nyaknyavola, konkrétan volt, hogy bőgtem egy hirtelen mozdulattól, meg éjjel ahelyett, hogy fitten kipattantam volna az ágyból, a mozdulat felénél úgy maradtam. Meg Kinga is nyűglődött a bezártságtól, a sötéttől a mozgáshiánytól. Kata meg csak azért nyávogott, hogy ki ne maradjon a sorból. Komolyan gondolkodtam, hogy elmegyek szolizni (még sosem voltam). Odafenn úgy látta az időjárásfelelős, hogy jobb ha küld egy kis napfényt, mielőtt teljesen behülyülünk. Tegnap hét ágra sütött, ki is mentünk, egyből vonattal a klubba. Jaj de kellett, mint telítettlen zsírsavnak a kettős kötés.
Apropó kötés. A hordozást jött méltatni egy hordozókendőket varró hölgy. Lévén a nyakam még mindig inkább működésképtelen, mint a régi(j)ó, ezért nem próbálgattam. Aki viszont igen, nem volt elalélva, és láthatóan a gyereke sem. Katót kölcsönadtam, de elmászott a feladat elől, jobban tetszett neki a plüsscápa torka. A kendős néni meglepően kevéssé volt motivált, mondhatnánk nem a hírverés volt a fő erőssége. Pl. a hátra kötést nem is ajánlotta, csak pároknak, pedig egy bizonyos súlyú gyerek elől cipelésébe azért belehal a derék derék. Az oldalon cipelésről, mint csípőkötés, mikor megkérdeztem, hogy mennyire megterhelő, élből, gondolkodás nélkül rávágta, hogy nagyon. Végülis nem akart semmit elkendőzni.
Itthon este Kató meghányta a dolgot, de úgy, hogy felnőttől is becsületes adag távozott belőle szájon át. Azóta semmi, éjjel átlagos volt. Úgy látom kisebb lányom is hasonlóan hányattatott sorsú lesz, mint én.
Most pedig kapjuk magunkat, visszük a bicajt és belevetjük magunkat a friss tavaszba, hess neurotik, és minden nyavola!
## (01/) Szia JucaBocs, hogy most (Rozmari, 2009-03-11)Szia JucaBocs, hogy most nem olvastam el a blogod töviről hegyére, de árufeltöltésben vagyok, már a füleim ketté állnak, és még nincs vége! A Meskáról töröld ki a nekem küldött üzeneted, amiben ezt az oldalt megadtad, mert tilos személyes elérhetőséget kiírni!Nehogy emiatt tiltsanak!A gyűrűzésnél is te vagy?Nem igazodtam még ki a blogodban, hogy ki kicsoda.Valamikor én is gyűrűztem.
Üdv:Anikó
## (01.00/) Meska (Juca, 2009-03-12)Szia!
Nehogy elolvass, sokat fecsegek, és már régóta. A Szabó család lassan jöhet hozzám forgatókönyvfrissitísért. hahhhahhah. Ott a linken vagyok látható, vagy fenn a fényképeknél. A Meska nem hinném, hogy tiltana, mivel nem tranzakcionáltunk :-(, de azért kitöröltem. Továbbra is tartom, hogy szupik a pulcsik, és ha nem lennék oly begyes, egy likaslukasra már le is csapnék.
Ez nem madárgyűrűzés, akkor volt az eljegyzésünk 5. évfordulója. :-) Lám kicsi a világ, találkoztam olyan emberrel is, aki madarakat gyűrűzött. :-))))
Ha engedélyt adsz, akkor ide belinkelném a meskás oldalad, az ugye nem minősül tilalmi cselekvésnek (?), mert a playboy nyuszis pulcsidért, meg a barna azsúros likacsoskáért odavagyok. ;-P és hátha valaki, aki olvasgat olyan paraméterekkel rendelkezik, hogy jó rá a cucc, és még tetszik is neki. :-D
## (02/) Kendő (Ághy, 2009-03-11)A karikás hordozókendőt nézted már? Én nemrég vettem Nórinak, szenzációs, már első alkalommal is pillanatok alatt benne voltunk, és imádjuk! Így már tudok két gyerekkel bkv-zni is... 
dobsz egy képet?
Tratsatok ki. Hamarosan jön a tavasz meg a nyár és akkor meg attól fogunk megpusztulni, hogy milyen melegünk van. Bár tényleg jöhetne némi jó idő.
## (04/) Jucám, örök hálám, hogy néha (Eszter, 2009-03-12)Jucám, örök hálám, hogy néha leírod a lelkiállapotod. Én szabályosan elpusztulok már itthon!!!! Dorcival nem lehet kimozdulni (ma nem érdekel, akkor is kiviszem), és az őrület legszélén vagyok a bezértságtól. És már bocs, de engem személy szerint simán megnyugtat, hogy más is vergődik...
Szal éljen a tavasz, süssön a nap!!!
## (04.00/) lökött (Juca, 2009-03-12)erre nem tudom mit mondjak, sírjak vagy nevessek? jó kis vátész vagyok, a nyávogós, lökött tyúk, vagyis a neurotik. :-) ez a blog nem az a megaszondós, de nem is habosbabos, olyan, mint mi.
## (05/) aha, ([Melinda](http://gerepanna.blogspot.com), 2009-03-12)így már értem a mai hangulatod is a fórumon
kendőzös (kendőzés) néni bögyödben volt, hehe.
juca, amúgy miért nem jöttök erre? itt mostanában gyakrabban süt a nap, meg Duna-part is van, meg kacsák ...
nekem abszolút semmi bajom a kendővel, az kendőz, aki akar. én nem akarok. felőlem, ha valaki akarja a nyakában is hordhatja a gyerekét, vagy a szájában, mint az oroszlánok, sőt az sem érdekel, ha kiröhögnek, hogyha egy szép napon én az ikea tatyómban fogom cipelni valamelyiket vagy szerzek egy talicskát vagy egy banyatankot.
amúgy néni ezzel a hozzáállásával nálam nagyon bejött. "reklámozta" még a sinupretet is. mikor kérdezte valaki alkalmazta-e már, akkor mondtuk majd mindenki, hogy igen. kérdés? mondjuk rém rossz íze van, gyerek kiköpi ívben. aszongya ez így van. bele kell tenni édesbe, vagy hát... gyanítom neki is van gyereke. :-) sőt több is.
egyszer arra járunk, de a változatosság kedvéért itt most is esik. amíg meg kiérünk a ti dunátok partjáig, itt esőben kell indulni. :-(