Hatósági mustra
Direkt nem tegnap jegyeztem be, hagytam ülepedni az élményt. Tegnap nálunk járt a ki? na ki? úgysem fogjátok kitalálni!
Bingo! Az APEH. A csajokat már majdnem 100%-ig felöltöztettem, Kató már skálázott is, mert nem csípi hosszútávon a lakásban az anorákot, indultunk szánkózni, mikor berregett a kaputelefon. Automatikusan kaput nyitottam, mivel vártam a ruhacsomagot, majd siettem ajtót nyitni. Kitártam hát az ajtót, és legnagyobb ledöbbenésemre előbb a hölgy, majd a fickó ellenőr is egy ugrással beperdült az elsőzobába. A szám is tátva maradt. Kérdem, hogy hát hogyan, meddig, tán egy tea, vagy hogyan is? Mire ők, hogy ők APEH, és XY-t keresik. Mondom XY már régen nincs itt, mert konkrétan mi lakunk itt, több, mint 2,5 éve. A nőcinek nagyon nem akart leesni a tantusz, a pasiba szorult némi empátijja, pláne, hogy Kató folyamatosan mondta a magáét, hogy őt most rohadtul nem érdekli, hogy ki mit keres, ő vagy ki vagy levetkőzne, de neki nagyon nem frankó a szitu. Kérdem, más időpontban? Tán előre egyeztetve? Hölgy rámnézett azzal a nagyon lezúzó nézéssel, hogy hát nem, mert most ezt itt rövidre zárnánk, és ő itt hatóságilag, és különbenis (nem tette hozzá, de tudtam én magamtól is, hogy hát azért rajtaütésszerűen, meg előszobába beperdülve, kipenderíthetetlenül, hogy nehogy eltitkoljak, megfutamodjak, elássak, elégessek, elpostázzak, megsemmisítsek, elrendezzek (( már ha persze XY lennék)), mittomén a hatalmas elrejtegetett vagyonkámat, amit hónap végén én is keresek, de sajna olyannyira szenilis vagyok, hogy úgy eldugom, hogy magam sem találom, vagy úgy elköltöm, hogy azt sem tudom mire, mer' csak egy doboz pelus ide, egy kis gyerekruha oda, meg szappan, tej, szalámi izé, és huss, most se jött össze a tuáregh, mint másoknak, de még egy bömböst se sajtoltam ki, mer' nem állítottam egyáltalán élére, és elpazaroltam túrórudira meg hipp-re hoppáré).
Így gyorsan írásba adtam, hogy előző lakó, már máshol lakik, a másholról infóm nincs, és cég telephelye sem vagyunk, és nem téves információ, amit lenyomoztak a postaládáról, miszerint itten Kovácsok és egy Telekes laknak.
Férfi elnézést kért, zavartan mosolygott, nőci összecsapta az aktát, majd elköszöntek, és elhagyták az előszobát, mi meg izzadtan, meredten, az ámulattól hipnotizáltan elindultunk szánkózni...
(Mindig ledöbbenek, hogy még egy hivatalon belül sincs szinkron, mármint ugye mi már kipengettük az adás-vétel után az illetéket ugyanannak az APEHnak, aki most kereste az előző lakót nálunk. Végülis üdítőbb kijárni, és a helyszínen koppanni, mint bent összehozni az adatokat egy számítógépen.)
Nem védem az APEH-et, mert szerencsére nem nekik dolgozom. De az illetéket nem az APEH-nek kellett akkoriban fizetni, hanem az illetékhivatalnak. És eme két becses hivatalt nem is oly régen házasították össze, már ott ahol én lakom. Máshol nem tudom hogy van, de ebben a városban ez a két szerv különösen útálja egymást. Szóval inkább rajtaütnek, mintsem kérdeznek.