Fű
Kata azt hiszi, hogy a hozzátáplálás megkezdése után jogot formálhat az önálló tápszerzésre és fogyasztásra. Nem akarom letörni, és csírájában elvenni a kedvét az önállóságra törekvésétől. Épp az egyik szobanövény levelét ette, valami liliomféle. Mondtam, hogy nem kellene. Láthatóan nem győztem meg. Gyanítom 6 hónap kizárólagos állati fehérje bevitel után (úgyis, mint anyatej) ki van éhezve a növényevésre. A liliomfélék nem túl finomak (mindenféle hagymások, mint pl. hóvirág), ezt még egy tehénkajoláskutató mondta az egyetemen (aki teóriája bizonyításaképpen maga is végigkóstolta a magyarországi gyom- és fűrepertoárt, és megállapította, hogy a tehen nem is annyira hülye, mint amennyire gondoljuk, mert noha a pitypang nem kicsit pang aminosavakban, de ritka rossz íze miatt a tehenet hidegen hagyja a sok aminosav, és nagy ívben elkerüli a pityet is meg a pangot is, ungot is meg berket is, akkor is, ha valamelyik hülye beledarálja a pitypangot a tápba, mert trükkös akar lenni), ezért majd nézek Erzsike őstermelő néninél a piacon egy közkedveltebb zöldet. Talán egy kis cannabis jó is lesz kezdetnek, nem említi a Kismama, hogy ne adhatnánk 6 hós kortól, és akik már próbálták nem említettek allergizáló hatást sem. A dohánnyal, mákkal, valamint erjesztett komlóval történő esetleges keresztreakcióknak még utána kell néznem.
Juca, óvatosan legeltesd Katót, a legtöbb szobanövény levele MÉRGEZŐ!!!
És ez most nem vicc...
## (02/) Amarillisz (Juca, 2009-02-13)Tudom, egyrészt elszedtem tőle, másrészt már régen megnéztem, hogy nekünk mink van, és mi mérgező, és mije. Nos az amarillisz gyökere /hagymája mérgező. Erre támadt Kata, mármint az egy szál fonnyadt levelére, mert ez a legbénább növényünk. A zamioculcas minden része mérgező. És még egy növény van, aminek nem tudom mi a neve, de mérgező, és nagyon keserű, biztos nem fogja megrágni. Nézz hülyének mindent meg is kóstoltam, hogy mi az, amelyik nem rossz, ám mérgező, de határozottan állíthatom, hogy mind rossz, azaz egyik rosszabb, mint a másik. (most csodálkozol, hogy nem nyiffantam ki, mi? amúgy a diffenbachia annyira durva, hogy lezsibbad tőle a nyelved hegye, amúgy ilyenünk nincs, ezt idegenben kóstoltam, de nem árulom el, hogy hol, mert letöik a derekam).
A virágokat nem szeretném elköltöztetni, Kinga is megtanulta, hogy nem szabad őket megrágni, néha kitúrta a földjüket. Valami miatt az a mániám, hogy ha itthon megtanulja, hogy nem cincál, nem rág stb. akkor kinn sem fog mindent megkóstolni, meg tépkedni. Én meg résen vagyok nagyon. Aztán, ha nagyon támad Kata, akkor költöznek a növények.
## (02.00/) a virágokat illetően bízol a (Melinda, 2009-02-13)a virágokat illetően bízol a kontinuumában... lám-lám
bízom abban, hogy a keserű, undorító ízre nem vevő. (a virágok kontinuuma erősebb, hogy ezt az ízt kifejlesztették, hogy ne legelje le őket holmi gyüttment)
a mókás az, hogy a néni ezt a kontinuumot úgy tálalta, mintha valami óriási durranás lenne, holott ösztönösen úgy neveli, hagyja nőni a gyerekét az ember.
tegnap pl. kinga kenyérkatonákat vágott késsel.