Kórházasdili
Anno domini 2009. január utolsó szombatján kezdődödtt. Hajnalban Kata olyannyira elkezdett köhögni, hogy enni sem tudott, aludni sem. Aztán reggel megnyugodott, de nem volt rózsás állapotban. Doktornőt felhívtuk, konferencián volt. Kingát is összapakoltuk, és elmentünk Hatvanba. Akkor már tudtuk, hogy mi nem, hogy bálozni nem megyünk, de Katót visszük dokkerhoz. Kingával megdumáltuk, hogy ő most mamival, Mártival meg Petivel megy mulatni.
Katát elvittük hát a hatvani gyerekügyeletre, ahol dokinéni úgy látta nagyon tré az állapota. Helyből kapott egy szteroidos szurit, és asztmatikus hörghuruttal már küldött is a kórházba. (a melyik kórház kicsit gondot okozott, de erről majd...) Az injekció után erőre kapott a lány, felöltöztettük, gyerekdokinkat felhívtuk, irány a Heim Pál.
Amint megérkeztünk, Kata még anorákban kapott egy kütyümütyüt az ujjára, ami mérte az oxigénbevitelt. Egy bongyor dokinőt dobott a gép, aki lekapott a 10 körmünkről, hogy egy félholt gyerekkel nekivágunk a fél világnak, és ezt most tanuljuk meg töttöröttöröttörö (persze miután beszélt a hatvani ügyeletessel, és ő egy kicsit másképp interpretálta az utasításait. na meg miután a hányadik terhesség, hányadik gyerek kérdésre négy/kettő volt a válaszom......). Vettünk egy nagy levegőt és tovább nem firtattunk semmit, ő maximálisan a gyerekre koncentrált, én meg magamban fortyogtam. Azonnal felvette Katát, annak ellenére, hogy Váchoz tartozunk, és szerinte már Hatvanban be kellett volna vonulnunk (nem tette hozzá, hogy akármilyen is az a kórház- én hozzáteszem, hogy olyan, ahol egy alkalommal csak ritkán tudnak egy bajt megoldani, pl. egy vakbelet sem tudtak kivenni egyszerre, pedig állítólag az sem valami nagy vaszisztdasz).
Aztán következett a kórházban töltött napok fénypontja, a röntgen. Kata ezt az egyet tényleg élvezte. Kapott egy 20. századelőn rém divatos férfi fürdőgúnyára emlékeztető szerkót, aminek a vállpántjait felakasztották egy-egy kampóra, és úgy lengett ott, mint egy hintán. Csak az nem tetszett, hogy a kezeit is beakasztották, hogy ne kalimpáljon bele a felvételbe.
Az osztályos orvosnő szintén elég érdekes volt. Már azon kiakadt, hogy a gyerekem csak szopik, holott... (már milyen vén) Közölte, hogy majd most megmondja a tutit, hogy a következőnél úgy kell csinálni, hogy két hónapos korától nyomassam a gyümölcslevet, és akkor nem lesz vérszegény, mert minden anyatejes gyerek vészesen vérszegény. (Hozzáteszem, hogy a hemoglobinja 113 g/l-> nekem tapsolnak egy ilyen eredményért, ha tőlem csapolnak vért.) Oké, akkor meghallgatja Katalint. Nos ő nem hall semmi különösebbet. (Ahá, fél órája még félholt volt...) Felveszik, vért vesznek, kap egy pisis zacsit, és mehetünk az osztályra.
Vérvétel előtt még kitöltöttünk a nővérrel egy adatlapot.
N: mit eszik a gyermek?
é: csak anyatejet
N: hányszor?
é: nem tudom
N: mennyit?
é: nem tudom
N: eszik, iszik rendesen?
é: csak szopik.
N. ja igen
N: mennyi vizelete van? átlagos?
é: biztosan
N: valamilyen bébiételre allergiás?
é: csak szopik
N: aha tényleg jó
N: azért itt majd mérni kellene minden alkalommal, hogy mennyit eszik három óránként
é: jó...
Vérvétel: két csaj. Á nem kell bejönni anyuka, majd kint megvígasztalja. Oké, én bemegyek. Na jól van. Szúrnak túrnak, Kató üvölt, énekelek kezd megnyugodni, de azért sír. Kérdem ne szoptassam meg, már régen evett, talán a folyadék segítene. Igen az segítene, de akkor idehány nekünk. (Páff) Így három helyen túrtak, mire végre valami csordogált, és természetesen végig nemtetszésüket fejezték ki, hogy ott vagyok.
Vizeletgyűjtő zacskó. Ez megér egy bekezdést. Mindenki el tud képzelni egy leánycsecsemőt, a mintavételi terep színhelyén. Na oda kell applikálni egy műanyag zacskót, ami persze nem ragad 100%-osan. Mi 5 zacskót használtunk el. Kettő teljesen lapos maradt, pisi sem volt, csak körülötte az egész pelusban. Egyben két könnycseppnyi jutott a zacsiba a pelenka mellett is (de sajnos a mennyiségi kitétel nem teljesítéséért diszkvalifikáltak a versenyből), egyet telefosott Kata (azért ez is egyfajta művészet), és egybe sikerült mérhető pisit szolgáltatni. Komolyan mondom egy pillanatra megállt az idő, ha lett volna pezsgőm előkapom, és lelocsolom az összes nővért, mint a forma 1-es pilóták. Ha valaki sokat fizet egy kis + adrenailnért, mondjuk egy vadvízi evezésre, akkor ajánlom, hogy gyűjtögessen vizeletet lánycsecsmőtől, olcsó, és sokkal hatékonyabban növeli az adrenalint, mint bármi más.
Aztán a hétvége csak telt, amúgy lagymatagon. Éjjel is, nappal is kb. óránként volt valamilyen válogatott szadi. Volt a hosszúprogram: inhalálás+orrváladékleszívás+méricskélés. Volt a rövid kűr: a puffok+váladékleszívás. És voltak szabadon választható elemek, mint csak orrszívás vagy vérvétel, lázmérés, orrcseppentés, vagy bébikaja.
Haha lehet mondani, hogy a bébikaja nem szadi. Há dehonnem. Voltak olyan lelkes, igazi hivatástudattól vezérelt nővérek, akik meggyőződése, hogy anya mamlasz (igazi hippi lazannya, csak úgy tesz, mintha beépülne a mátrixba, osztan közben meg úgy él, mint az ősközösségben ésaátőbbí), csak egy-két trükk, és majd úgy megetetik ezt a kölyköt, hogy azt is elfelejti, hogy mi az a cici. Muhhahahhahhahah Kata köpőreflexe ugyanolyan hatékonyan működött az anyjánál, az apjánál, és kérem a trükkös nővérnél is, pedig kétféle pempővel, és almával is bepróbálkozott. Nem baj, értékeltem a kitartását.
Ha már kaja. A cickó itt nem csak kaját jelentett. Ők voltak az igaz barátok. Ott voltak a nővérek, akik óránként szívatták, puffogtatták, szúrták, matattak a lázmérővel, és ott az anyja ennek a szegény lánynak, aki asszisztál ezeknek a "szemétládáknak". Olyan dühödten nézett rám, csalódottan. Én kiestem a pixisből, egyedül a cickókban lehetett megbízni, ők nem szaladtak el, nem jött belőlük szilvapép, nem vigyorgott elő lesből egy kanál. Ez volt a biztos támasz, abban a rideg környezetben, ha szopott, utána már rám is mosolygott, vagy elalélt.
Vasárnap estére kiderült, hogy nem úsztuk meg egy hörghuruttal, tüdőgyulladása van Katának. Hétfőn még emellé kezdődő középfülgyulladás is jött, majd estére nekem a fosós-hányós. Olyanok voltunk mint a vert had. A gógyrepertoár bővült még egy kis antibiotikummal.
A nővérek pedig csak jöttek, hogy mérnem kellene mennyit eszik, én meg bocsika, de behasaltam az adatokat. Egy gyereknek, akinek éppen kitakarították az orrát, jól teleszívta magát, mint egy kullancs, beájult, pont az hiányzik, hogy hordjam ki a folyosó végére mérni, hogy fölébredjen és nyűglődjön, mire végre el tud aludni. Ez a szabály egyszerűen szabály. Nem tud senki elvonatkoztatni attól, hogy nem életszerű. Két nap különbséggel megmérték pucéron, és lám a sok hányás, meg minden ellenére hízott, de érdekes módon ez sem nyugtatta meg a nővéreket.
A másik szabály, ami alkalmazhatatlan, a felnőtt kajolása. A gyerekek (már aki tápot kap vagy ételt) megkapják az osztályon a kaját, de a felnőtt, aki fizet az anyás szobáért, az fáradjon át a szemközti épület ebédlőjébe enni. Hogy ezt az anyák fele nem tudja megoldani, csak minket izgatott. Kérdem én hogyan hagyjak ott egy fél évest, aki, vagy üvölt a rácsosban, vagy mászna/esne, meg úgy egyáltalán. A válasz: azért nem gondoljuk, hogy az, hogy idehozzák a kaját, az azért kicsit luxus? (hö, nem)
Ahh zoo hétfőn már nem kellett mentegetőznöm, hogy nem méregetek, hogy nem megyek kajálni, mivel egy alkalommal nem értem ki a budiig, és a csapot pakoltam tele egy nővér szeme láttára. Fosós hányós. Bravó. Kértem csillapító gyógyszert, de nem kaptam. Éjjel a nővérnek mondtam, hogy most monentán alul felül szimultán, ezért a dugi háztartási keksz készletből kaptam 5 szemet, meg egy kis maradék teát, és állandóan méricskélték a lázam, meg Kató lázát, hogyha kell készen áll a táp. Ismét nem volt szerencséjük, egyinkünk sem volt lázas (mint december közepe óta, mikor a dögrovásunk kezdődött).
Kedd délelőtt jött az akkor már speckó hozzánk kihelyezett dokinő, és mosolyogva megkérdezte, hogy nem szertnénk-e inkább otthon gyógyulgatni. Mondtam, de köszi (noha tudtam, hogy csak félnek a fosóstól). Össze is pakoltam, mire Kofa mondta, hogy ezer bocs, de ő olyan nagyon fosi állapotban van, hogy szerezzek valakit, aki hazavisz. Bingo, ő is elkapta. Este még a záróra vártunk, mikor éreztem, hogy Kata azért messze áll az igazitól, ha nem is nagyon durva, de nem tetszett a "zörgése". Kiedrült, hogy nekem volt igazam, és egy nagy fokozattal keményebb gyógyszerrel engedett haza a dokker, mint a délelőtti terv volt. Sebaj. Peti és Márti voltak olyan rendik, hogy jöttek értünk, és hazajöttünk.
Ennyi volt a kórházasdili. Kató javulgat, kedve jó, itthon a földön már ügyesen teper, majdnem szabályosan mászik, és láthatóan nincs nyoma a megpróbáltatásoknak. A kanálra helyezett cuccokat most is kiköpi, legyen az gyógyszer vagy kaja -bár tegnap Timidudu sült almájából elnyammogott úgy két kiskanálnyit. Juhhéj. Időközben kijött a harmadik foga, meg a negyedik csücsökje is.
Köszi mindenkinek, aki gondolt ránk, telefonált, érdeklődött, lassan visszatérünk reszkessetek!
Én közben kigyógyultam, de Marcsi mama, aki Juca távollétében hősiesen gondozta Kingát, majd később engem is, áldozatul esett, őt is elkapta a fosós-hányós. Pont, mint két éve... :-(
## (02/) Örülök, hogy otthon vagytok, (Arienn, 2009-02-06)Örülök, hogy otthon vagytok, és annak főleg, hogy jobban!
Nem semmi kórházi élményeken mentetek át. Átérzem minden mozzanatát, bár én mindkét alkalommal egy széken tölthettem az éjszakákat.
Azért érdekes hogy mások mennyivel jobban tudják, mit adj a gyermekednek enni.
Az én védőnőm meg mindig azt kérdezi, hogy ugye kibírja két szopi között a 3 órát? mert akkor mi van ha nem? Büdös kölke, hogy merészel 2 óránként enni?
Nahát! De neked nem is kell mondani, úgyis tudod, az a legjobb ahogy te csinálod.
Vigyázzatok mostmár nagyon magatokra!
Pusz
## (03/) Marcsi mamának (Timidudu, 2009-02-06)Marcsi mamának jobbulást!
Juca, ez nem semmi, végig olvastam, de én tuti elküldtem volna őket a búsba...hozzáteszem nem vagyok a birkatürelem mintaképe, ha a gyerekeimen kisérleteznek. Le a kalappal, hogy te így "túlélted"
Örülök, hogy Katában nem hagyott annyira nagy nyomott, és már jó a közérzete.
A sült almás dumától meg elolvadtam, örülök, hogy mindenkinek bejött :-) majd mikor nagy lesz Kata és meséled neki, hogy mikor Timi néne almáját eszegetted...
Jó volna már talizni....
## (04/) Juca, ne hari, könnyesre (Eszter, 2009-02-06)Juca, ne hari, könnyesre röhögtem magam. Nem vagyok állat, nem a történeten, pusztán csak az előadásmódon, nagyon kajállak stílusilag, bakker.
Amúgy sajnálom, ami történt, de nem kezdek el jajongani (van egyáltalán ilyen szó? mindegy, most lesz), szerencsére túlvagytok a nehezén, ügyesek voltatok. A kh-i személyzetről inkább nem írnék véleményt, félek, nem tudnék szalonképes maradni.
SMS-t megkaptad, vagy sikerült vki másnak küldenem?
Gyógyuljatok, erősödjetek, Timi almáihoz meg jó étvágyat Katának, v Kingának, v akinek jólesik.
## (04.00/) sms (Juca, 2009-02-10)az úgy kezdődik, hogyha a t9 is be van állítva, akkor kb. 5 perc múlva válok kezelhetetlen őrültté. ha nincs, akkor profi vagyok, és 15 percen belül kapsz egy velős sms-t, hogy vettem, vagy, hogy OK. ha szerencséd van egy példányban, ha nincs, akkor 1657687436* megy el.
no mondjuk ott kezdődik, hogy most nem találtam meg. lehet betelt, vagy elmentettem valahová, vagy visszalőttem az űrbe, vagy elképzelésem nincs. kérem én kerestem, de nem találom 