Tessék bekötni az övet! Hátul is!

Egy kis fizika: 40 km/h kicsit több, mint 10 m/s. (Tetszenek még emlékezni a 3,6-es váltószámra a két mértékegység között?) 70 km/h már közel 20 m/s.

10 m/s (36 km/h) annak az embernek a sebessége, aki 1 másodpercig zuhan. Ezalatt kb. 5 métert tesz meg. (Képletek nélkül: 0 m/s-ról indul, 10 m/s a végsebessége, átlagsebessége tehát 5 m/s, 1 mp alatt 5 métert tesz meg).

Ez azt jelenti, hogy 36 km/h-val csattanni ahhoz hasonlítható, mintha 5 m magasból leesnénk.

Jöhetnek az ellenérvek, hogy nem a puszta betonnak csattanunk neki, az autó belülről párnázott, meg gyűrődik stb. Aki így gondolja, nézzen be ide:

http://totalcar.hu/magazin/kozelet/adacovnelkul/

(Egyébként tegyük fel, hogy a gyűrődések stb. miatt 0,1-0,2 másodperc alatt zajlik le az ütközés! Ez 5-10 g lassulást jelent, vagyis az ember saját súlyának ennyiszerese az az erő, amely az ütközés során hatni fog (mivel saját súlya 1 mp-ig gyorsította, és most ennek 1/5-e (0,2 mp) - 1/10-e (0,1 mp) alatt áll meg). Vagyis a hátsó ülésen helyet foglaló 80 kilós ember 400-800 kg-osnak tűnik, amikor a vezető nyakába szakad, és a bekötetlen vezető is úgy nyomja majd a kormányt, műszerfalat, szélvédőt, mintha ilyen nehéz lenne - esetleg a hátsó utassal a nyakában.)

## (01/) Janó bácsi (Juca, 2009-01-30)

Kapísi? leesett a tíví vezetés közben, osztan lehajolt a kanyarban gödöllőre menet? a rádióban meg éppen akkor ecsetelték, hogyan halt meg egy ifjú pár egy ittas sofőr miatt. Sosem féltem még annyira.