18+
Sokat molyoltam az éjjel, hogy maradjanak-e a képek vagy sem, de úgy döntöttem maradjanak. :-D Egyrészt azért mert nem a melleimről szólnak. Másrészt azért mert ezek olyan ritka pillanatok, és Kofa olyan ügyesen elkapta azokat a huncut mosolyokat, hogy én ezeket a képeket nagyon szépnek találom. Szerencsés vagyok, mert van két lányom, és mert különösebb gond nélkül tudom őket szoptatni. Az egy nagyon jó érzés, amikor hétről hétre gömbölyödik a gyerek, úgy, hogy a szó szoros értelmében én jelentem neki a táplálékot. Harmadrészt ezek a képek nem a melleimről, és nem is a szoptatásról szólnak, hanem ami mögötte van, a mi kis viszonyunkról, ami olyan hamar elmúlik, hogy egyet pislogok, és huss már a pempőkorszakban vagyunk, kettőt pislogok, és a puha sajtot (camembert) kérek reggelire lesz a menő.
Na meg ezeket a képeket fogom felidézni, mikor éjjel alvás helyett már sokadszor kelek, és nem vagyok már sem vidám, sem kedves. Majd vígasztal a tudat, hogy ezeknek az éjjeli műsoroknak is huss vége lesz egyszer. 8-)
Kofa finoman mejegyezte, hogy Amerikában kidobnának a képek miatt. A honnara nem sikerült választ kapnom, gondolom a munkahelyről, vagy egyenesen az államokból. Nem baj. Itthon talán nem leszek közfelháborodás tárgya, mert azért nem vagyok sem celeb, sem főmufti, ahol pedig sok-sok néninek elfér a piercinges, tetkós cickója, ott elfér az én gyerektápolós, játszós képem is. Remélem. :-)

## (01/) 18+ (Anci, 2008-12-15)
Jucám, naná, hogy maradjanak a képek, szenzációsak, meghatóak, Kofa tényleg jók elkapta a pillanatot. Örülj, hogy lehetőséged van szoptatni, ez a világ legtermészetesebb dolga, aki emögé mást gondol, az úgyis beteg, betegekkel meg nem foglalkozunk… a gondolatok, amiket leírtál, full rendben vannak.
Puszi
(02/) Sztem nagyon rendben vannak (Norwell, 2008-12-15)
Sztem nagyon rendben vannak a képek, gyönyörű a lányod és csodálatos dolog, ogy így tudod Őt táplálni. Egy szoptatást népszerűsítő plakátra simán beneveznélek Titeket. ;) :)
(02.00/) Köszi Norwell!
Én (Tjuca, 2008-12-16)
Köszi Norwell!
Én egyáltalán nem vagyok a szoptatás Jeanne D’Arc-ja. :-) Szoptatok, mert megy, de ha nem menne, akkor a fejés helyett simán tolnám a tápot, és máshogyan lennénk többet együtt. Ez egy hosszú poszt lehetne. Szeretek szoptatni, fontos az anyatej, DE én jóval elfogadóbb vagyok a témában, olyannyira, hogy néhányszor komolyan megfordult a fejemben a sokadik éjjeli vándorutamon, hogy íratok tápot estére, és lehet nem engem eszik a lányom, de legalább lát mosolyogni nappal.
A másik ok az, hogy nem zárkózom el egy fénykép újságban való megjelenésétől, ha annak ott helye van, de nem is kapkodok ezért. Ezek a fotók pillanatképek, csak nekünk, csak most, csak úgy. Örülök, hogy tetszenek.
(Az a pár fickó, aki idetéved, meg gyorsan el is menekült, mint a hüvelygomba elleni Canesten reklám kezdetekor :-P)
(02.00.00/) Csak nekünk (Kofa, 2008-12-16)
Azért is tettük ki a webre ;-)
## (02.00.00.00/) a mi kis olvasóinknak, (Tjuca, 2008-12-16)a mi kis olvasóinknak, leendő főnökeimnek, gyerek leendő óvónénijeinek, Dunakeszi potentátjainak, és parasztlázadást szervezőinek meg annak a néhány ritka madárnak, aki arra keresett, hogy tetkós cickó, meg piercinges néni… :-P
(03/) Meghitt (Arienn, 2008-12-16)
Olyan meghittek a képek! És a lánykád annyira gyönyörű, annyira huncut! Az ilyen képeket igenis érdemes megmutatni. Lenne egy kérdésem: látom, van már fülbevalója Katának, mikor lyukasztottátok ki a fülét? Én is szeretném majd minél előbb Sárinak, de nem akarom túl korán sem. Sok puszi, és kívánok minél több meghitt pillanatot Nektek! Adri
(03.00/) Most írta Anci, hogy a az (Tjuca, 2008-12-16)
Most írta Anci, hogy a az első köteleő oltások után ajánlatos fülbelőni 4 hós korban. Mi hat hetes korában “letudtuk”. Nem bántam meg, hogy olyan korán. Néztem Sárit, nagyon szép kislány, szerintem ő inkább Rád hasonlít. ;-P
(04/) Ugyan! (Kata, 2008-12-16)
Ezek a képek tényleg gyönyörűségesek, kár lenne őket nem mutogatni, úgyhogy szerintem is itt a helyük! ;o)
(04.00/) Nocsak régi ismerős! (Tjuca, 2008-12-16)
Nocsak régi ismerős! :-) Szia! Nem is tudtam, hogy olvasol. Én viszont nem tudlak olvasni, mert megcsappant a termés, de gondolom pörögtök ezerrel. Boldog karácsonyt kívánok az egész Nagyfamnak!
(04.00.00/) Ó, igen, a pörgés az (Kata, 2008-12-17)
Ó, igen, a pörgés az megvan :o) Már egy ideje fogalmazom az “összefoglaló” cikket, már ami az elmúlt 6 hónapra vonatkozik, csak még nem volt időm / erőm begépelni :P Egyébként tényleg olvaslak, már miért is ne? :o)
(04.00.00.00/) Áááá, a sok helyett (Kata, 2008-12-17)
Áááá, a sok :o helyett :) természetesen …
(04.00.00.01/) Jól esik, hogy olvasol, én (Juca, 2008-12-17)
Jól esik, hogy olvasol, én távolból követtem a lányaid, és csípem, amit látok. ;-P