Mikulás széria

 

Kinek mit hozott a Mikulás?

Kingának vonatozást, szülinapi partit, meglepetést, ajándékot, virgácsot. Szaloncukrot. Teljesen megdöbbentem, hogy a gyerekvasút Mikije gondolt az innivalóra, sőt fogkrémre is. Profi. Képek itt.

Katának köhögést. Ezért szépen ithhon maradt a vonatozás helyett (velem együtt ((ugye én viszem a hisztik, nyűgök zömét, jobban vártam, mit fog szólni Kinga a Mikuláshoz, mint ő maga. Baromira lehervadtam, mikor nem láthattam na)). Sajna rá nem gondolt a Miku, pedig ugyanúgy hozhatott volna neki virgácsot, mint Kingának, és csokit is, a kajáltatójának.

Kofának meglepetést. Meglepő volt, persze némi bakival, így ajándék használhatatlan, mint kiderült üzembehelyezés után.

Nekem meg mellgyulladást. Mivel Kata éjjel rohamokban köhécselt, mindig felriadt, és csak kicsi tejjel aludt vissza. Másnap nekem akkorák voltak a melleim, mint két strandlabda, de ami nagyobb baj, olyan helyen van egy jércetojásnyi csomó, amit nem tudok eltüntetni.

Ráadásul kiderült, hogy Kofának nincs több pénteki szabija, így kámpec dolórec az én szabad napomnak. :-( Karácsonyra csak ötleteim vannak, kivitelezéstől meg így elment a kedvem. Minél közelebb szenteste, annál jobban kerülöm el a boltokat, ami mondjuk Keszin nem cucc, mert amit szeretnék itt nem kapható, vagy nem kétgyereknyi távolságban. Most kicsit fáradt vagyok, és nyűgös, persze majd kialszom. Egyszer, amikor kisebb lányom nem kel 3687367698758638797436 alkalommal egy éjjel. Meg egyszer eljutok majd sopizni is (Meteortól nyúltam a szót) saját örömömre, kedvtelésből, nem listával, rohanva, és mint papagáj hangosan kántálva, hogy ne sminkelj, ránctalanító sem kell, óvszer sem kell, ne vidd el a kocsit, útban állsz, menjünk ki, ha elmotorozol, akkor mehetünk is haza, igen kérem azért sír, mert melege van, igen mindkettő hord pelenkát ésatöbbi satöbbi. Sőt a Mikulás vihetné a telet is, vagy engem küldjön melegebb égtájakra, világost akarok, és negyven fokot árnyékban, ahol nem a vírusok tombolnak, hanem a fürdőnacis particsókák.

Megyek, mert kisebbem látni akar. Megpróbálom vele meg elküldeni mellGyulát, aztán én is ledőlök, hogy mintegy 13,6 másodperc múlva Kinga jöjjön, hogy engem akar.

Forrócsokis adventi hangulat, hja az is hülye, aki ilyet állít, vagy berúgott a glögtől, meg a rumos narancstól.

## (01/) juca, tarts ki, erősítsen (Anci, 2008-12-09)

juca, tarts ki, erősítsen a gondolat, h én sem alszom éjjelente. gyógypuszi katának, neked meg mielőbbi felépülést, sztem dobj be egy béliszt (vagy kettőt), istenbizony segít (teszteltem)