Adrenalinfüggő
A második gyerek zen. Tény. Vagy zenbuddhista vagy zendülő. A miénk hála az égnek inkább előbbi. Viszont adrenalinfüggő. Még nem tartunk ott, hogy a Mount Everestről kellene bandzsidzsampingoltatni vagy hetente befizetni egy péntból túrára, de lehet ennek csak az az oka, hogy nem tud beszélni (ugye nem tudja azt mondani, hogy anya adjál tíz ropit, leugrok egy bandzsira, tudod dobok egy hátast) és nem tud járni (hogyaszongya vagy 10 kilóval dobjál már meg apa, lövünk kettőt a haverokkal a kiserdőben).
Így kénytelen kelletlen marad a metakommunikáció, ha szülsége van egy kis izgire. Elkezd kicsit nyígni. Odaballagok, konstatálom, hogy unatkozik. Oké, felveszem, egy kicsit tutujgatom, mire rámnéz, majd egy fokozattal jobban nyíg. Erre már Kinga is felkapja a fejét, és szegény Kata megjegyzéssel odaperdül hozzánk. Szegény Kata szeme felcsillan, különös fény gyúl benne, ördögi vigyora keresztülfut a fején, és ezzel anyja le is van ejtve, küldetése lejárt, mehet Isten hírivel. Hiszen Kinga baromi jó fej, húzgálja a lábait, kispárnának használja a hasát, betekeri a játszószőnyegbe, visítva kacag, szóval tudja mi fán terem a csecsemőszórakoztatás, nem pünnyedt, gyöpös, mint az őse. Kofával megállapítottuk, hogy kisebbünknek konkrét hiányérzete van, ha nincs életveszélyben, vagy egyszerűen csak KingAdrenalinfüggő lett. :-)
Szia! Bocsi, meghívhatlak egy játékra? A részletek a blogomban! Pusz! Gab