Hirtelen elindulásból elkövetett jazzbalett :-)

Kinga higany. Annyi mozgásigénye van, mint felmenőinek hetedíziglen összesen. Tegnap gondoltunk egy nagyot és lementünk táncolni. A háromnegyed órás táncból és ugrabugrából fél órát a teremben töltött. Aztán kijött, mert neki nem szoknyája volt. Aztán egyszer hallom, hogy valahonnan megkaparintott egy labdát. Néha bekukucskáltam, és ő is mozgott, mint a szélvész, csak épp nem éppen a koreográfia gúzsába kötve. A hirdetésben 4-6 éves gyerekeket várnak. Kinga még nincs 2 és fél éves. Végül beszéltem a táncoktatóval. Azt mondta, hogy mindenképp vihetem, nagyon energikus, ügyes, de még pici. Rákérdeztem, hogy zavarta-e a többieket, vagy őt? Azt mondta nem, egyáltalán, és tényleg, hiszen nem hallottunk fegyelmezést, és nem küldte ki menet közben. Volt még két ilyen kicsi lányka. Az egyik egy sarokban ült, és nézte a többieket, többek közt a nővérét., majd 10 perc után kijött az anyukájához. A másik kislány nagyon ügyesen követte az utasításokat, csak jóval lassabban, mint a többiek, ő végig benn volt. Végül minden kis libus kapott egy matricát, és dícséretet.

 

Persze most is sikerült konfiktushelyzetbe kerülnünk. Az egyik nagymama felháborodottan ment a vezetőhöz, hogy milyen arcátlanságot művelnek itt egyesek, hogy olyan kicsiket is beengednek a nagy és értelmes gyerekek közé, így most mi lesz az ő unokájával, aki már két éve jár? A vezető rákérdezett a recepciósnál, majd bekukucskált a terembe, látta, hogy nyugalom honol, és hazaviharzott. Nagymama persze nem hagyta annyiban a dolgot, mikor vége lett a murinak, és unokája lelkendezve jött ki, ő otthagyta a gyereket, és tercelt az oktatónak. Oktató nagyon kedvesen mosolyogva előadta, hogy a három 2,5 éves, meg a két hároméves semmilyen fennakadást nem okozott (összesen 10 lányka volt), sőt úgy vette észre, hogy a nagyobbak, most lelkesebben csinálták a gyakorlatokat, hogy motiválják a kicsiket, és kicsit anyáskodóak voltak, mikor valamit pl. párban kellett csinálni. Na de a Bogi már két éve jár, és most akkor így mi lesz? A válasz evidens volt: Bogi is elkezdte egyszer, és akkor ő is kicsi volt még.

 

Igen a lényeg a mozgás, nem az elvárások. Ettől függetlenül még várunk, mert még kicsi hozzá. Nem a mozgással van baj, mert a motor bírná, hiányzik még az az egy év. A csiribiri tornához már nagy, a jazzbaletthez még pici. Idővel belenő. Vagy másba. Azt viszont észrevettük, hogy a labdához nagyon ügyes, rúgni is, dobni is nagyon jól tudja a labdát, lehet abba az irányba kell elindulnunk majd. Egyelőre marad a motoros száguldás, a futás, na meg írunk levelet az angyaloknak, hogy teljesüljön a nagy vágya, amit itt nem árulhatok el. :-P