Buli van kenubi 8-)

Már hetek óta készülünk a nagy napra. Jómagam elkészítettem a nászajándékot, amihez többszöri pesti vásárlás kellett, ami nem jöhetett volna létre, ha nincs Kofa. A ruhakérdés sem volt épp banális. Három hónappal ezelőtt még egy hordó volt a kockás hasamon, arra nem lehetett próbálgatni. Aztán mikor a hordószónok kibújt, akkor meg azért volt lehetetlen próbálgatni, mert hangot adott nemtetszésének, hogy ő éhen hal, unatkozik, hasa fáj, vagy csak nem ért egyet az én ruhavásárlási ötleteimmel, bármennyire is édik a gügyögő eladólányok, és extravagáns próbafülkében szopizni. Arról már említést se teszek, hogy a két és fél évesemnek is voltak jobb ötletei a ruhapróbánál, úgyis, mint fel-alá rohangálni, szabotálni, kiabálni. Elszántságom viszont nem ismert határt, és egy OEP ügyintézős nap után, mintegy lazításképpen bevetődtünk Katával a Westendbe, és két egész bolt 3 alkalmi ruha kínálatából kinéztem az egyiket. Itthon elejtettem, hogy találtam egyet, na de kérem majd még nézelődök (muhaha), meg ár-érték arány, meg fogyni is fogok még (muhaha) és különbenis, késő van már nyolc óra. Kofa padlógázzal nekiindult velünk a boltba, megnézett a báli szerkóban, majd 9 előtt 5 perccel közölte, hogy a ruha elkelt. No még a két csitrit is ki kellett ám rittyenteni, hiszen lakodalomba készülünk. A lépcsőházban adott volt egy alkalmiruha kölcsönző. Nagyszerű! Még nyáron megegyeztünk, hogy Kinga szerelése itt készül. A kezdeti tervhez képest a bolt bedőlt, a varrónő hozzánkállása pedig kissé linkre sikeredett. Így alakult, hogy a helyi Szamóca használt gyerekruha egységbe betévedtem, és a szám leesett, mikor a hölgy sopánkodva előadta a lányokra való alkalmi ruha kollekciót. "Sajnos már nincs rózsaszín, csak lila, és a karácsonyiak még nem jöttek meg." Hát kérem így "csak" két ruhát kapott Kinga, egy éjkirálynőset, és egy világosabb lila csereruhát, Kata pedig egy orgonalila nagyestélyiben flancolt, minek tülljén, és gyapjú boleróján virágcsokréták díszlettek. Itt rögtön lecsaptam a harisnyákra is. (Azt pedig már csak lábjegyzetben teszem hozzá, hogy az összes gyönyörű ruha nem került annyiba, mint egy koszorúslány ruhát kölcsönözni egy vidéki kölcsönzőben, amiben ha kár esik, még pluszban fizetni kell, márpedig a buliban egy gyerek nem vigyázzban áll.) Már csak a kopogós cipellő hiányzott a sziluettből, de azt is gond nélkül megvettük. Kofa öltönye is megvolt, hiszen ő sem olyan rég volt sudár vőlegény. Már csak a frizurakérdést kellett megoldani. Kofa haját letoltam, immár két hónapja aktuális volt a nyírás, most már nem lehetett tovább halogatni. Kata haja természetes valójában pompázott. Kingának pedig a két csuri dizájnt álmodtam meg, egy lepkés csattal megkoronázva. Viszont az én derékig érő sörényem meghaladta a házi manufaktúra határait, így felkerekedtem, és hivatásosra bíztam a tépelődést. Annyi kívánságom volt a hajmesterhez, hogy tartson ki a hajam, bármennyire is nagy lesz az ereszd el a hajam... Kata is velem volt (lévén én vagyok a hivatalos kajáltatója), és összebarátkozott a búrával. A búra egyhangú morgására édesen alukált, a balhé csak akko tört ki, mikor búra barátunk elhallgatott. Így esett, hogy miután a búra már nem búgta a fülébe a szundinótát, ölembe jött, és teljesen elalélt a tükörtől, csillogó bigyóktól, mi meg tőle. A hajam a közeledő advent fonott mézeskalács figuráinak jegyeit viselte, és szétrobbanthatósági együtthatója vetekedett bizonyos vesekőfajtákkal, megállapítottam, hogy juppié ez kell nekem.

Elindultunk hát. Azaz előtte még bepakoltuk az alkalmi viseletet, az éjjeli ruhákat, a másnapi gúnyát, némi pelust és tartozékait, kiságyat, babakocsit, párnákat... és rájöttünk, hogy mi csak alig vagy egyáltalán nem férünk be az autóba. Ügyes logisztikázás után az aligot sikerült megvalósítani, így indulhattunk. Hatvanban, a tett színhelyén jóval nagyobb volt az örömanyai lakásban az egy négyzetméterre jutó népsűrűség, mint New Yorkban. Egy kicsit megijedtem, de szemtelenül rabszolgaságba kényszerítettem a felnőtt anyapéldányokat. Egyik öltöztetett, másik pelenkázott, harmadik Katát rázta egy kicsit. Így kalákában végül sikerült annyi idő alatt elkészülni, mintha csak magunkban lettünk volna. Szuper! Talpig keményben mehettünk a ceremóniákra.

Történetesen, mikor még ifjú voltam, és bohó, és mint egyszerű vendég vettem részt esküvőkön, nem nagyon fogtam, hogy egyesek miért nem ülnek áhitattal a padban, miért rohangálnak fel-alá, mint pók a falon, vagy ficergik végig az ünnepet. Valószínű amikor pedig gyerek voltam, azt nem értettem, hogy mi a francnak végigülni a hosszú, unalmas beszédet, miért nem lehet már táncolni, és különben is, nekem bulit ígértek, ez pedig ahhoz képest a kész átverés show. Most megértettem. Méhem gyimilcsei végig tudatosították, hogy szép és jó, hogy mi Kofával szeretnénk testileg lelkileg részt venni Mártiék nagy napján, ők még csak a buli részét tudják értékelni az alkalomnak. Kata a házasságkötő teremben szabotálta a csendben ücsörgést, Kinga a templomban szaladgált a bejáratnál, élvezve a kopogós cipő csattogását a visszhangos teremben. Gyakorlatilag sem Kofa sem én nem tudtunk részt venni magán az eskün. :-( Kimondták, tanúk előtt, mi pedig jobb híján visszaemlékeztünk. Amikor mi álltunk ott izzadó tenyérrel, talpig szerelmetesen fehéren feketén kiböktük, amit akartunk, az igent. A sekrestyében míg etettem Katát azon méláztam, hogy remélem nem neheztel ránk Márti és Peti, hiszen ez az ő napjuk, aztán meg azon törpöltem, hogy évek múlva, ők is így mennek majd esküvőre, bébicsörgővel, pelenkával, kopogós cipővel, vagy egy húzható kukásautóval, és ők is a menyasszonyváróból fognak elérzékenyülten visszaemlékezni, ezekre a mostani pillanatokra, amikor piruló fülekkel az anyakönyvvezető felszólítására  úgy csókolták meg egymást, mint annak idején először, vagy egy margitszigeti sétán vagy egy jó film után a mozilépcsőn lefelé andalogva...

És akkor jött a buliiiii! A menyasszony kicsit szcifisre vette a figurát, ami tök jól állt neki. Egyedi volt. Az est sem kimondottan "átlaglagzis" volt, hiszen a zenét DJ szolgáltatta. A jó hangulat hamar adott volt. Eleinte csak a gyerekek robogtak oda vissza, rendetlenkedtek a táncparketten, a lányok pörögtek, forogtak, futottak, mint ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva. Kinga is sprintelt az igen csúszós báli cipellőjében, így többször fel is törölte a parkettet. Kata meg egész este vigyorgott, mint akit jól beetettünk extasyval, teljesen magával ragadta a diszkógömb, meg a falon táncoló fények. Kinga megcsodálta a menyasszonyt, tárgyilagosan közölte, hogy nagyon szép a frizurája, majd odapattant Peti mellé, és rebegő pillái alól szerelmesen annyit mondott, Peti nagyon szép. (Ezt Peti ha nem hallotta volna, akkor utólag is felhívom rá a figyelmét, hogy míg mindenki a menyasszonyt dícsérte a mi lányunk a vőlegényről le nem vette a szemét :-)). Lévén Kata kézről kézre járt, Kinga pedig pörgött, mint egy búgócsiga, így mi is csörögtünk Kofával. Megint rá kellett jönnünk, hogy sem Dzsekót, sem Fredasztert nem tudjuk lemosni a parkettről a mi mozgáskultúránkkal, de eltáncoltuk a bugaci rottyantósunkat, alkalmazkodva a 80-as latin poppos melódiákhoz, extra adag csipejrázással megsépkelve. Természetesen táncoltunk a lányainkkal, és a menyasszonnyal is, sőt engem apu is táncba vitt (pedig könnyebb lett volna Katát (haha)), azaz röptetett, mivel hamar rájött, hogy a két stílus nem éppen összeegyeztethető, jobbnak látta, ha elrugaszkodom a talajtól, és jól megpergetett.

Aztán az ifjú párról összeállított mókás fényképválogatáson majdnem elpityeregtem magam (ha már addig kőkeményen álltam a sarat), hiszen a gyerekkorunk fotói kerültek elő. Apropó fotók. Mivel vagy egy gyerek, vagy két gyerek, vagy evőeszköz, vagy babakocsi, vagy táncpartner volt a kezeink közt, ezért csak pár kép készült, amúgy jelképesen. Így lelkesen várjuk majd a fotósok munkáit. :-) Sajnos a lányok fél tízkor teljesen kidőltek (na jó csak Kinga, mert Kata továbbra is csak nevetgélt, meg pörgött, annak ellenére, hogy a sok rázás hatására néha elbóbiskolt), így mi családilag leléptünk, és hagytuk a többieket érvényesülni. A hírek szerint fergeteges buli lett a végén, énekléssel, játékkal, menyasszonytánccal. Remélem, hogy legalább ilyen jól alakul majd a folytatás, és küldöm szeretettel az ifjú párnak az alábbi számot (ami elhangzott a házasságkötő teremben, de akkor már mindenki kijött szinte). És persze még egyszer nagon sok boldogságot kívánunk! pussz.

Én pedig köszönöm Kofának hogy jól mulathattam, és végig segített megküzdeni a logisztikai és elemi nehézségekkel, hogy míg én a fodrásznál épültem szépültem, ő sütit sütött, és csomagolt, hogy szállítmányozta a csapatot, hogy bébiszittelt minimum egy lányunkra, hogy pajkosan csinosan feszített mellettem, és hogy ugyan megnézte a nálam jóval frisebb pipiévjárat pingponglaszti popóját, azé, mégiscsak aszonta, hogy szíp vagyok, és nem tette hozzá, hogy öreglány létemre. :-P