Tiszta sport, nemes eszmék?

Na többek közt ezért nem fogom engedni, hogy a gyerekeim bármilyen versenysportba fogjanak. És akkor még nem szóltunk a véres verejtékről, a munkáról, a lemondásról, csak fanyalog a magyar, hogy vazze a 6. napon még mindig nincs arany.Talán inkább azon kellene törpölni, hogyan lehetne ebből kilépni, de minél gyorsabban. Vajon hány éves gyerekekkel kezdik a doppingot? 4 éve elméláztam, hogy  szegény Gyurta Dani háta 15 évesen miért akkora, mint egy bazi nagy vitorlavászon? Csak remélni merem, hogy nem nyomták tele koksszal... Az várható volt, hogy Pekingben szelektív lesz a dopping ellenőrzés, hiszen a kínai versenyzők nyomják a mérget, mint a gép, de elrettentő példaként ott pörög az amcsi Phelps a 11 aranyával, meg kb. ugyanennyi világrekordjával és ehhez asszisztál a fél világ. Ja persze cápagatya... Egy tapasztalt kenus beborul a vízbe 3 héttel az olimpia előtt, és nem jön ki, szépen lenyelte mindenki ezt a békát is. Vajon mi kell ahhoz, hogy a versenyzők ne ugorjanak ki a mókuskerékből? Az elveszett gyerekkor? Hogy hirtelen nincs más út? Netalán valami fenyegetettség? Furcsa ez az egész bizniszbe bújtatott sportos eszmeiség, nem igazán szeretnék belelátni a részletekbe. Tegnap Kofa mondta, hogy törölni akarják a kerékpárt, és a súlyemelést az olimpiáról, mert az a jéghegy csúcsa dopping ügyben. Ha a doppinggyanús sportágakat törölnénk, jószerével nem maradna semmi a palettán. Valamit valamiért. Azonban nem lenne olyan szívfacsaró odaülni a TV elé, és megnézni a tornász tizenéves gumibabákat, akiknek egyszerűen nincs fájdalomérzetük már, vagy az 52-es lábú, és állú úszófiúkákat, akik egyszerűen olyan testméretekkel, és testarányokkal bírnak, ami már nem igazán az emberi faj jellemzője.