Egy nehéz nap nehéz éjszakája

Hiszti, hiszti, hiszti.

Tegnap előadtuk, hogy mindhárman üvöltve tértünk haza. Már a játszóról való elindulás is elég döcögősen ment, de Kinga átlépett minden megengedett határt, amit csak át lehet lépni. Meglógott motorral, és hiába kiabáltam nem állt meg, sőt rutinosan gázt adott, mikor utána rohantam. Mondanom sem kell, mikor utólértem nem éppen diplomatikus hangnemben közöltem a témával kapcsolatos álláspontomat, hanem üvöltöttem és úgy adtam ki a dühöm, különben agyoncsaptam volna. Természetesen eközben a babakocsi kb. 100 méterre tőlünk egy éhen halni készülő csecsemővel. Átcsapott a gondolat az agyamon, hogy az egyiket kivasalja egy autó, a másikat elrabolja egy őrült.

Az éjjelt Kata koronázta meg, aki nővére produkciójára rátett egy lapáttal, az éjjeli műsorral, majd telibe hányta a hátamat.

Hogy miért csinálom mégis? Mert a mai napon mindkét gyerekem tündéri, normális, és igaz, hogy a nyelvem a bokámig lóg, de látom az értelmét, és ezekben a pillanatokban vágyom harmadikra. Nehéz, de megéri. Tegnap viszont annyira kikattantam, hogy nem tudtam értelmesen gondolkodni.

Kingával ma megbeszéltem, hogy ha nem fogad szót, akkor bekeményítek én is. Ha nem tud közlekedni, nem megyünk ki, és hasonlók. Azt hiszem fogta az adást. Nemsokára megyünk a játszóra, majd kiderül.