Fülügy

Egy hete eldugult a fülem, de erős rágás után minden a régi volt. Két napja viszont már egyáltalán nem volt a régi a fülem, alig hallottam, és olyan volt, mintha a jobb oldalamat elérzéstelenítették volna. Lévén gyereknek is füles voltam, már vártam, hogy mikor üt be a krach megint.

Reggel elcammogtam a helyi esztékába, ahol viszonylag jól sikerült pozícionálnom a második helyemmel. Dokibácsi ruganyos léptekkel negyedórás késéssel megérkezett, majd 5 perc múlva már mehetett is az első versenyző. Síri csend, hamar szabadult, semmi elgyötörtség a képén. Optimistán beficcentem hát, és röviden vázoltam, hogy mizu. A dokibácsi bekukkantott, majd közölte, hogy tele van a fülem, és már neki is látott a porszívózásnak. Most mit mondjak, elég fura művelet, és nem készültem fel arra, hogy a fogászatról elcsent nyálszívóval elkezdi kiporszívózni a fülemet. A manőver kellemetlen, hangos, de nem fáj. Dokibácsi mégis elkezdett hisztizni, hogy ne kapkodjam a fejem. :shock: Nem értettem mi baja, hiszen, nem kapkodtam a fejem. Erre felfektettek az asztalra, mondván ez nekem is jobb, Pacának is, meg ugyan nem mondta ki az asszisztens, de a doktorúr lelki békéjének is. Jó, felhemperedtem az ágyra, ahol folytatta a szívózást. Ekkor szórakozottan közölte, ha ennyit nem bírok ki nyugton, akkor hogy fogom megszülni a gyereket? Hüpp, egy fekvő bálnalédi mennyire tud levágni egy electric boogie előadást egy speckó szívóval a fülében? Na mindegy ráhagytam, idős férfitől kicsit furi a hiszti, de biztos ballal kelt. Az asszisztens is csak pislogott, hogy most tulajdonképp mi is a dokibá baja. Kicsit lenyugodott a matatás után, majd közölte, hogy a dobhártyám igen heges, és kicsit gyulladt is a fülem, reméli magától rendbejön, és nem kell jövő héten találkoznunk, gyógyszert egyelőre nem adna. Biztos, ami biztos a bal fülemből is szippantott egy kicsit, így legalább több TB pontot tudott elszámolni, és biztos lehet abban, hogy nem találkozunk egy ideig. :-P Fülügyek egy ideig letudva. :-)