Újabb kunsztok :-)

Na nem kell megijedni, a kétpontos közlekedés még nem megy. 8)

Amik igen:

  • falra mászás, ha nem is függőleges, de meredek rámpára, de szélsebességgel. Függőleges kötéllétrára, mint a pók, igaz a lefelé manőverezés még nem az igazi. Lépcsőre föl-le kellemes kocogó tempóban (mondjuk ittkéretik egy kis arányszámítást végezni, hogy pl. amelyik lépcső nekem a vádlim feléig ér, az meddig ér a Csibének?). És kérem mi is mászunk a falra, de erről alább tennék említést. :wink:

  • önálló ivászat kétfüles ikea pohárból. Majd nagyobb lendülettel egyben hűsítő locsolás, és pillogások, hogy vajon ki is öntött engem nyakon? Igaz ez csak egyszer fordult elő, de olyan jól szórakoztunk az apájával, hogy föltétlen meg kellett, hogy említsem ezt a multifunkciós tudományt.

  • önálló evészet folyamatban. Már kanalazgat a Bibe, de ez még olyan szamurájos. Megfogja a kanalat, és teker rajta minimum egyet mire a szájához ér, majd pontosan fordítva lenyalogatja róla a szállított masszát. Ez természetesen levessel nem kivitelezhető, ezért a tanulóevészet idejére a ragacsos tejpépet részesítjük előnyben. :twisted:

  • dac. Egyre fejlettebb és cseles kivitelben. A kaját nem dobáljuk. Még az ősök szemébe nézve sem. De azért úgy tenni, mintha dobálnád, majd megmutatni, hogy nem is, és a képükbe röhögni, na az már kunszt! Ettől garantáltan a falra másznak, mint ahogyan mi is. (Mondjuk adott esetben a röhögéstől.) Ugye Kinga nem beszél, azaz kommunikál, de azért a beszéd nem itt kezdődik. Ezért a probléma megoldására a legrövidebb és leghatékonyabb megoldási út a toporzékolás. Gabi szerint a megoldás a rezignált tudomásul vétel, logikus, töör okfejtés, és nyugodt szülői akaratérvényesítés. Az elmélet brilliánsan egyszerű, a gyakorlathoz, még szükséges egy kis gyakorlat. :wink:

  • arcok. Kindzse a tükörben nagyon jól megismerte magát, és ezt kamatoztatja. Csak egy apró példa: tegnap a játszón kb. 5-5 lány és fiú volt az 1-2 éves korosztályban. Két fiú egymással volt elfoglalva, egy hamar lelépett. A lányok (és a szüleik :shock:) szeparáltan telepedtek le, és lelkesen homoksütiztek. Kingát eleresztettem, és szokásához híven a homoksütizés helyett felmérte a terepet, és felmászott a várba. Mivel ott a várat már isis nagy lovak elfoglalták, így finoman megértettem vele, hogy irány a korosztálya, tecc vagy nem tecc, ezt kell szeretnie. :twisted: Jobb híján rögtön einstandolt egy szabadon árválkodó labdát, majd oda gurította egy kissrácnak. Na Hunornak sem kellett több, ezt úgy vélte felhívás keringőre, és megnézte Kingát tüzetesebben. Kinga mikor észrevette, hogy a kisfiú kiszúrta magának olyan képet vágott, amiért a Brendon katalógus marketingese egy éves szerződéssel dobott volna meg, hogy reklámozza a ded a bátortalan kispapik részére az XY nagycsaládos pelenkapakkot, és a vigyor hatására legyen egy focicsapatnyi lurkója. :-P No erre a Hunor “finoman” simogatni kezdte a csajócát, aki mint egy igazi nő, mindig pontosan egy méterrel mászott el tőle, és vetette rá csábos pillantását. Hunor pedig mint igazi pasi ezt nagyon nem értékelve vehemensbe kapcsolt, majd elkezdte húzgálni Kinga ruháját, és lekent párat finoman egy homokozólapáttal. Hunormami mérsékeltebb üzemmódra akarta átállítani a fiát, ezért megkérdezte, hogy miért bántja a kislányt. Erre Hunor abszolút logikusan közölte: mert szép (emlékeztek kedves olvasók, az ovis szerelmek akkor voltak nagy lángolások, ha verekedésbe csaptak át)! Itt jött egy kis oktatás az udvarlás, finom közeledés stb. témában, mire arra lettünk figyelmesek, hogy a két szövetkező kisfiú is ott sündörög. Az egyik odaadta a cumiját, amit megköszöntünk, de visszaadtunk, a másik pedig teketória nélkül leereszkedett négykézlábra és farkasszemet nézett Kingával. Erre a lányunk megint legbájosabb vigyorát vetette be, úgyhogy eztán amerre mászott követte Hunor, Zétény és Zsombor. Zsombor ugyan többször megfogta a lábát, mivel ő nem tudott olyan gyorsan menni, mint Kinga mászni, de alapvetően nagy bandázás kerekedett ki, dúlt a boldogság. Aztán mikor hazafelé bevágódtunk a zöldségeshez, Kinga már nem mosolygott, hanem fagyosan méregette Erzsike nénit, aki szegény már megint egy egész showt lenyomott egy félszeg mosolykáért. Asszem lesz még bajunk a csajjal, sőt átadás-átvétel után az akcsüel pasiknak is. 8)

Talán ennyit az aktuális tudományokról, mert van ám sok apró-cseprő újdonság minden nap, de azokat vagy elfelejtem/vagy elfelejtem leírni. :-( Azért igyekszem szemfüles lenni, és a fontosabb történésekről híradózni! :mrgreen: