Ismét APEH
Kedves Szjúpermen!
Tegnapelőtt kaptam egy levélkét az APEH-től, amelyben tájékoztatnak (csak formanyomtatvány, valamint az adott törvényi passzusok másolata, se címzés, se ügyszám szóval abszlútli személy, és jellegtelen), hogy késedelmi kamatot vagyok köteles fizetni, mintegy 55.000 pengő pénz értékben (és ez csak 2006. dec. 31-ig, mert a 2007. évre még nem számították ki a késlekedésem kőcségeit). Jót nevettem, hogy már megint mit bénáznak ezek itt össze, mikor Kofa tájékoztatott, hogy ez nem vicc, mivel felhajtott ügyvédet, exAPEHest és mindketten aszonták, hogy bármennyire abszurd a szitu kifizettethetik velem az összeget. Na ekkor estem igazán pánikba. :cry:
Szóval az úgy volt, hogy az állambácsinak dolgoztam szorgosan, aki fizette is utánam a járulékokat böcsülettel. Nem tartoztam, nekem sem tartozott az állam, eléldegéltünk békésen. Aztán 2005-ben az adóbevallás mellett számos egyéb bajaim/bajaink voltak (tudom kedves olvasóim, hogy a hivatal szempontjából ezek irrelevánsak, de Ti bizonyára emberként nem csak ügyet láttok a sztoriban, hanem, a blogolót, aki mögötte van), mint terhességem 9. hónapja elefántlábakkal és +25 kilóval, lakásvásárlási mi(s)z(t)éria, amibe jogosan őszült bele Kofa, ebben az időben hetente egyszer biztosan volt a programban egy Földhivatal, egy banknap vagy valami más csini ügyintézés, ja és én még áprilisig dolgoztam frankó kis műlábbal. :-) Nem kapkodtam el a bevallást, az tény, de valahogy a prioritás listámon előbb szerepelt a CTG-re járás (Fiumei út- Margit kh. (v)iszonylat, miközben a Kolossy teret túrták, a Batthyány-t elöntötte a Duna…) több, mint fél napos programokkal.
Tény, hogy véletlenül elírtam egy sorral a bevallásom, és a befizetett adó helyett a fizetendő adó rubrikába véstem az adott 2004. év teljes adóját. Ezt idén szépen a tudtomra is hozta a hivatal (na nem ám úgy, hogy valami elírás történhetett, mert ugyan nálunk itten van a pénz, csak elszúrtál valamit, hanem rögtön csekkel, felszólítással, hogy azonnal fizessem bé azt a mintegy 650 ezer forintot az államnak). Némi pánik és utánajárás, telefonos érdeklődés, és ügyintézés után beadtam az önellenőrzést, majd megnyugtattak, hogy ennyi meg egy bambi, és ezzel el is felejtettük egymást. Mostanáig nyugodt is voltam, aztán jött a levél… :-( (Ja egyébiránt többletem is van, mert fizetem az illetéket, de arról meg nem tudnak, hogy mit fizetek, kinek, és miért. :shock:)
Szóval három +1 alternatívám van:
-Bemegyek a hivatalba, és jogos dühömet rájuk zúdítom -> ezzel nem érek el semmit, csak nem alakul ki a gyomorfekélyem (mondjuk, már ez is valami)
-Bemegyek a hivatalba, és nagy fátyolos őzike szemekkel elsírom, hogy fogalmam sincs miről van szó, egyszerű falusi lyány vagyok, kettőig is csak exceltábla segítségével tudok számolni, és gőzöm nincs mi áll a levélben, kérem magyarázzák már el, és ezt valahogyan nézzük meg, mert nem is értem mi van (megjegyzem ha nem is minden programpontban, de így igaz, ahogyan van, és már tényleg hamar sírhatnékom támad, tehát még dugi hagymát sem kell vinnem)
-Bemegyek a hivatalba és méltányosságot kérek (ami csak ott hibádzik, hogy mire is? nincs tartozásom, sosem volt, nem áll szándékomban egy elírt sorért bűnhődni, ja és a méltányossági kérelmeket mindig elutasítják, vagy kegyesen elengedik az összeg felét)
-Minden lehetséges fórumon segítséget kérek, hogy aki ki tud húzni a slamasztikából kérem segítsen!!!
Az ügy előzményei.
Tisztelettel:
Az állam egyik legnagyobb lúzerkája :-( Statikus Slamasztikusz 8)
## (01/) (no subject) (Kmammy, 2007-07-27)Neked küldtem egy e-mailt, hátha segít.
(02/) (no subject) (Juca, 2007-07-27)
Köszönöm szépen, fel is veszem vele a kapcsolatot. Nektek pedig nagyon jó utazást, és nagymamizást!
Pusza Kevinnek is:
J.
Ja és ma is fogok sörözni. :-)
(03/) (no subject) (R., 2007-08-10)
öööö…azért a méltányosságot nem mindig szokták elutasítani. nekem pölö simán megadták, aztán még azt is húztam picit, így úgy néz ki el is évült…izé….de lehet, hogy én szerencsés daniella voltam.
