Forró nyár

Tudom nem leszek népszerű ezzel a bejegyzéssel, de most jött el a mi időnk. Én úgy látszik beduin vagyok (a' lá Marcangoló), vagy van egy vonóval az ereimben, a lányunk, meg ugyan a külcsínét az apjától örökölte - angol kisasszonyos hófehér bőr, világító kék szem- de ugyanúgy élvezi a kánikulát, mint az anyja. :D

Szombaton kimentünk a Margitszigetre, ahol a játszóterezés után végignéztük az állatkertet is. Volt ott valami fura szerzet -“angóratyúk”- ami különösen tetszett Kingának. Kukorékolt, porban fetrengett, no meg a mókás kinézete is hangos kacajra fakasztotta. Eszterék is velünk tartottak, Mesi már ügyesen magyarázta Kingának, hogy hogyan hápog a kacsa. Sajnos Kofa supportos tellája közbecsörgött, így abbamaradt a randi. Legközelebb itt Dunakeszin lesz a találka, reméljük kevésbé rohamban. Hölgyek kalapban:

mesi-kalapban_web.jpg kinga-kalapban_web.jpg

Szombaton Hatvanba mentünk, körbelátogattuk a családot. Voltunk dédinél is. Kinga egészen jól viselte, csak kicsit túlnyomtuk a cukoradagját. Kapott nasst is, gyümölcslevest, dinnyét, és egy kis barackot. Így apunál a szőnyegen hagyta a csíkot, miközben a kirakós kockákkal játszott, és lelkesen pakolt. Persze rögtön kitört a pánik, amikor azonnali hatállyal felfüggesztettük a pakolászást és alvázmosást iktattunk be. Mivel olyan szinten nekikeseredett, hogy ilyet már hónapok óta nem tapasztaltunk (mondjuk egész nap nem aludt), és keservének biggyedt szájjal és velőtrázó sírással adott hangot, így kénytelenek voltunk hamar eliszkolni a tett helyszínéről. Még le sem fordultunk a sarkon már lógott is a buksija a babakocsiban, megadta magát, és elaludt.

Így sétáltunk egyet a városban. Éppen a nagy Robert Bosch triatlon verseny záró ceremóniája volt a parkban, ahol ígértek vérbeli brazil szambát vérbeli brazil táncosokkal, de sajna taktikusan nem mondták meg mikor lesz. Pedig Kofa már ott pezsgett, hogy amíg én a misén lógok, Kinga nagyizik (valamint megint édibédin szédíti a ház népét) ő legeltetheti a szemét a brazil csajszikon. Hát ez nem jött össze sajna, de egy kis kárpótlás:

sambada.jpg

Hát ez a hétvége is hamar eltelt. Most éppen a kis Csipim nyomja itt a bugit, a pelusos popóját rázza, úgyhogy megyek is és ropok vele egyet. :-P