Restancia
Sokan kérdezték, hogy mi lesz már a bloggal. A válasz egyszerű, van, volt, lesz, türelem, addig pedig végy egy kis glögöt báj IKEA, vagy egy pohár sert, és rilex!
A napjaink kicsit megváltoztak. Általában kinn vagyunk, vagy alszunk (ennek okáról alább). Kinga mászik ezerrel, és most már vertikálisan is, úgy is, mint a játszótéri várba a rámpán - a 2 éveseket lazán kenterbe veri- mindenféle padra fel és le, homokozóból ki és be -derékig ér neki a kerítés- csúszdára felfelé visszafelé, és a legtutibb betonon mezítelen térddel. Mielőtt valaki felhörög, hogy milyen genyó anyó vagyok, igaza van, csak már kifogytunk a nyári gatyókból, és nem egyet tönkremászott. Gondoltam, ha nem fedi a térdét, elkerüli a betonövezetet, de nem, a dedünk egy fakírbébi. :twisted:
Apropó még nem jár. A kerítés mellett szlalomozik, és vázik a kuytáknak, valamint sikongat az isis fiúknak, de egyéb esetekben szigorúan a mászás a kötelező közlekedési forma. Ezt nem is bánom, állítólag nem lesz dyslexiás, valamint nem töri derékba derék derekunkat. Majd egyszer gondolom elkezd járni, hiszen viszonylag kevés tinit látok négypontos alátámasztással mozogni (most az alkoholfogyasztást ne keverjük a témába) így viszonylag reménytelve nézek a jövőbe. A szomszéd terepen dolgozó munkások a játszóra járnak feltölteni a vizes palackot, és az egyik fickó lelkesen beszélgetett Kingával. Először belehabarodott a szemeibe, majd közölte, hogy most már inkább járjon, mert jön egy kutyus, és megnyalja az orrát. Eddig ez volt a legracionálisabb indok a sok közül, hogy miért jobb, ha jár, és láttam Kinga is gondolkodóba esett. Amúgy a tag lelkesen négykézláb kommunikált vele, mire Kinga sikongatva fogócskázni kezdett. :D
Az elmúlt időben több kiemelkedő esemény is történt, amiről piszok disznó módon nem számoltam be. Most pótolom a mulasztásomat!
Kinga betöltötte az egy évet. Nagy, ügyes, szószátyár, bátor, vakmerő, hisztis, és igazi csaj. Reggel mikor felöltöztetem a tükörben ellenőrzi a sziluettjét, és sikít, ha elégedett. :-P Az idegeneken meg csábul a fülbevalóért - kifejezetten a bigyibogyós fajtára specializálódott- a szemüvegekért, ruhamintákért, vagy a topánokért. Hosszasan vizslatja, és kommentálja, hogy megfelel-e a kiegészítő az idei trendnek. Egy éves szülinapjára egy csudás lufit kapott Kofától. Ez annyira trendi, hogy aznap még fürdeni is vinni kellett a lufit. :shock: Aznap én egy kis tejbegrízzel kedveskedtem az ünnepeltnekvalamint Kinga és én is kaptam csokrétát és Kofa emlékeztetett, hogy egy éve, ha jól emlékszik én sem lazsáltam. :twisted:
20-án Vali néni már előszülinapi tortával készült - házi baracklekváros, csokis torta egyéni dizájnnal-, és Kinga illedelmesen neki is látott, és betermelt egy szeletet. Az igazi tortarobbantás viszont egy héttel később a családi babazsúron bontakozott ki. Nem is ragozom túl, beszéljenek a képek. A nagy maszatolás után természetesen pancsi jött, és teljes ruhacsere, de ugyi ezért is készült a kis mogyorókrémes törpekuglóf, hogy Kinga szétmarcangolhassa. :D Sok ajándékot kapott a lány, babát, édes ruhákat, hintát, holdkompot -amivel azóta sincs barátságban, miután este azzal szórakozott, hogy mindenfélét belehajigált, majd fejjel beleesett :-( -, apanázst autósülésre és egy fekete pontot. Utóbbit -ha minden reményeink szerint alakul, és rendben növekszik a pici paca- majd jópár hónap múlva fogja kézbe fogni, kíváncsi vagyok mit fog hozzá szólni. :mrgreen: Ez a fekete petty az oka a szunyának, és hogy a blogírás helyett a hortyogást részesítem mostanában előnyben. :-)





