Harmadik hónap

Egyre jobban élveztük a “falusi miliőt” az új helyen. Minden este lesétáltunk a Duna partra. Kinga ekkor már bőszen kabriózott, gyakran egy órán keresztül is képes volt bámészkodni a babakocsiból. Ekkor fejlesztette tökélyre a nyusziugrás kézhasználat nélküli figurát, ami közben szerencsésen el is aludt olykor. Ebből az időkből van egy halovány folt az orrocskáján (remélem eltűnik majd, ahogy nől).

kingahorpaszt.jpg

A frizuradivatban is önálló elképzelései voltak, leginkább a punk stílust kultiválta. A keresztelő is megvolt, visszamentünk Adobe (tisztes nevén Tamupu Ababei József atyához), aki összeadott minket. A hónap nagy eseménye a Csibetábor volt. Elautóztunk a törpével 250 kilométert Sátoraljaújhelyre, hogy aztán ott a Karinthy gimi csibetborában "pihenjünk" pár napon keresztül. Mondani sem kell, volt nagy csodálkozás a legifjabb pipi láttán, aki viszont hihetetlenül jól viselte a tábori körülményeket, egy szavunk nem lehet panaszra. (Reméljük idén több pipi is jön, és megnyitjuk a pipibölcsit. :twisted:) Kingáról lassan kiderült, hogy remekül viselkedik társaságban, szereti az embereket, a jövés-menést, a forgatagot. Két dolgot visel nehezen: a napirendet és a kötöttséget. A mi kis csimótánk egy búgócsiga, igényli a változatosságot, és hatalmas vigyorral hálálja meg a kedves emberek, gyerekek, kutyák érdeklődését. :-P

Csibetábori kabrió: “born to be wild” életérzéssel->

csibetabori-kabrio.jpg cabrio.jpg