Madárkák, tojás és a kis pihés fiókák :-)

Tulajdonképpen két írás is megihletett. Az egyik Kitti elmélkedése a gyerek születése utáni házaséletről, a másik pedig egy porontyos poszt, és a reakciók. :-) Lássuk mi sül ki belőle: És a tojásba hogyan kerül a kiscsirke? És anya hasába a tesó? Igen, és apának fütyije van? Olyan, mint a Marcinak? És ha nagy leszek nekem is lesznek cicijeim?… :mrgreen: Ha valakinek még nem tette fel kedves gyermeke valamely kérdést, egészen biztos lehet abban, hogy előbb-utóbb eljön a pillanat, mikor a szülő gyorsan kiragadja a Furulyás Palkó c. meséből a “huncutak voltak a bárányok” részt, és mesél. Tojásról, pocakról, punciról, fütyiről, babáról, anyáról, apáról… :-) Persze a pszichológusok ajánlása alapján a gyermek korának megfelelően, és pontosan annyit és úgy, ahogyan képes befogadni, és akkor, mikor őt érdekli. (Szívesen lennék poloska egy-egy pszichológus fürdőszobájában, hogy kifüleljem, hogyan kellene ezt élesben előadni, de sajna erre nincs mód, így maradunk a szak- és a spontánkreatív kivitelezésnél.)

Persze Kinga még pici mondhatná a kedves olvasó. Igen, de piciny agya lassan, de biztosan kezd nyiladozni. Már régebben is beszéltünk Kofával a témáról, hogy melyikünk hogyan gondolja a felvilágosítósdit, és nagyon egy véleményen voltunk. :-P Tulajdonképpen a legjobb tanítómester a példa. Kinga azt látja, hogy az apja, meg az anyja szeretik egymást -aminek néha jelét is adják, mint egy csók, csiklangy vagy popópacsi- és szeretik őt, csak másképpen. Próbáljuk belőni az arany középutat, tehát nem flangálunk mezítelenül a ded előtt, de nem is jövünk menthetetlen zavarba, ha véletlenül odamászik a nyitott fürdőszoba ajtaja elé. (Kindzse, ha véletlenül budira megyek, jön utánam, és gyakran legyorsul. Majd az ajtóban végignézi a történteket, amit én sokszor kommentálok is. Aztán a show lezárásaként segít lehúzni a WC-t. Most naívan arra gondolok, hogy biztosan más sem tudja máshogyan megoldani az outputprojektet, és majd a biliprogramnál, meg a szobatisztaságra szoktatásnál ezerrel fog kamatozni, a mostani produkció. :twisted: Ezzel kicsit kisiklottunk a poszt témájából, ez egy következő poszt témája lesz, vagy nem lesz. :twisted:)

Egy gyerek miközben nő a szülei példáját látja, ha flancolni akarok, akkor a családban szocializálódik. Ha jól működik a házasság, akkor, mint az a bibliában is benne van, a szülők egy test lesznek. (Mint ahogyan a szex sem működik hosszú távon érzelmek nélkül, úgy bizony a házasság sem működik házasélet nélkül. Tök jó a kifejezés is, ha nincs élet, akkor haldoklik a házasság. Szeretem a magyar nyelvet. :-)). Nem gondolom, hogy a szexualitást valamiféle takargatnivaló dologként kellene kezelni, mint ahogyan azt sem, hogy a csapból is ez áradjon. (Kitti felvetette, hogy mi van, ha a kis csibész kikukkol valamit? Utána mesedélután az biztos. Hogy semmi szorongás, vagy rossz élmény ne maradjon a kis fantáziájában, mert azért kicsit nehéz lehet gyerekfejjel befogadni a látottakat.)

Sajna manapság a média is élen jár abban, hogy a szexualitást testiségként tálalja, a sugárzott kép már-már olyan, mint egy jóleső fitnesszedzés. A délutáni ajánlók: Passzív, Kókusz és társaik nem is mehetnek le egy pornószínésznős, playmate vagy sztriptíztáncosnős blokk nélkül. Gyerekkoromban még mindenki felkapta a fejét a Fa reklámban úszkáló cicispipi láttán, ma már szinte a delfin az, ami az újdonság erejével hat. A gyerekeinknek át kell adnunk, hogy a szex nem sokat ér biztos érzelmi háttér nélkül a fizikai kontaktus mellett számos más dolgot figyelembe kell venni. Legyenek türelmesek, és felelősségteljesek. Ahogy azt anyu mondta: tanuljon meg várni az a fiú, ha várni tud, akkor vigyázni is tud rád. Én is ezt mondom majd. Ahogyan cseperednek egyrészt tudniuk kell, hogy a felelősség egyre inkább az ő kezükben lesz, másrészt, hogy hozzánk bármikor jöhetnek kérdezni, segítséget kérni. Biztosan korán mesélni fogunk a méhecskékről, Piroska nénjéről, (a legtöbb tini nem ismeri a testét, fogalma sincs, hogy mikor van saccperkábé peteérése…) óvszerről, terhességről… Valahogyan azt szeretnénk átadni, hogy a szexualitás csudajó dolog, ha az ember a megfelelő emberrel, megfelelő időben, felelősen… Remélem sikerülni fog. Addig pedig nődögél(nek) a kis fészekben, és anya meg apa szeretgeti egymást a kis fióka meg remélhetően érzi a tollán a biztonságot, meg szeretet. :D Próbálkozunk. Az eredményről bővebben a 2019 március 18-án megjelenő írásomban olvashattok majd. :mrgreen: Addig pedig várom a visszajelzéseket a témával kapcsolatban. Csupa fül vagyok. :-P

lovebirds.jpg

## (01/) (no subject) (Kitti, 2007-04-17)

Juca, köszi, hogy pr-oltad a gondolataimat eme bejegyzésedben.:-) Meztelenkedésről: néhány napja Ádi rajtakapott engem is a vécén ülve és mindenáron be akart mászni hozzám. Aztán persze kiderült mit akar: hát a wcpapír gurigát csórta el a budiból…:-)