Medvefarm
Kinga végre megnézhette a mackókat élőben a veresegyházi medvefarmon. Eddig látta már a csillárján, bordűrön, ruhán, sapekon, kendőn, zoknin valamint van pár játékmackónk. Némelyik elég sematikusan ábrázolja az állatot, sőt van kék, és rózsaszín medvénk is, csak, hogy megzavarjuk a gyerek biológiai tudását medve tárgykörben.
Az idő éppen nem volt a legkedvezőbb, a nyílt terepen jobban süvített a szél, mint a belvárosban, de még így is elég élvezetes volt a medvemustra. A medvék elég komótosra vették a figurát, nem igazán lepte meg őket a megannyi bámészkodó. Még a fakanálon kínált mézre sem nagyon voltak hajlandóak felcsigázni magukat. Maximum a fotó kedvéért odaballagott egy példány, és komótosan nyalintott egyet-kettőt, csak, hogy ne érje szó a ház elejét. Némelyik ásított, így demonstrálva, hogy tulajdonképpen a medve mégiscsak vad állat, és a méretei mellett markánsak a fogai és a karmai is. Ha pedig egy-egy példány a játék kedvéért egy kis kocogásba fogott, már a kezdő iram is érzékletesen példázta, hogy ez az állat felettébb gyors a böhöm testalkat ellenére. :mrgreen: A farkasok sem voltak aktívak, egyik az egyik sarokban nyúlt el, a másik a másikban, vagy éppen egymásnak vetett háttal lebzseltek. Egy róka is van a farmon, ami elég riadtnak tűnt, és a szaga már messziről elárulta a ravaszdit. Láttunk még vadászkutyákat (amiknek barátságtalanul kicsi a kennelje) és lovakat. A pónilónak hatalmas keletje volt, hiszen azon lovagolhattak a gyerekek (természetesen megfelelő anyagi ellentételezésért), a többi ló meg kajánul legelészett, hisz azok nem voltak szolgálatban. :twisted:


