Március 15.
A márciusi ifjak tüzesek voltak, ifjak és bohók, pasik a javából (legalábbis a képzeletemben :-P ). Bizonyára jól szórakoznának egy kocsmában, ha tudnák, még mindig milyen népszerűek. 2007-ben kicsit romatikus hangulatban emlékezik vissza a nép embere a tettrekész 48-as hazafi “macsókra”, és kicsit hüppögve, önsajnálva, beletörődően ábrándozik arról, hogy bezzeg akkor… :-) Várható volt, hogy faramuci lesz az ünnep, be is jött. Bizarr látvány volt a Művészetek Palotája nagyterméből az ünnepi közvetítés alatt a bal alsó sarokban látható tömegoszlatás. :shock:
Persze szokás mondani, hogy ne politizáljunk, pláne ne egy blogban. Rendben a mai cudar értelemben vett sárdobálásba nem szállok be, ilyesmiben nem vagyok partner. Viszont, ha azt nézem, hogy a politika nem más, mint a démosz által megválasztott emberek döntéseinek a társadalomra (azaz a démoszra) vonatkozó összessége, akkor én sem Diogenész vagyok, hanem egy Démosz(p)enész. :-) Nem bújhatok egy hordóba, és függetleníthetem magam a történésektől. A nép, az Istenadta megválasztott egy felelős kormányt, akik olyan intézkedéseket hoznak, ami személy szerint nekem nem tetszik. Kicsit patthelyzet, hogy a nemtetszésemet csak az orrom alatt dünnyöghetem, vagy Kofa idegeit őrölhetem porrá a morgásommal, de mint egy tisztes polgárnőci el kell fogadjam, hogy a demokrácia szabályainak értelmében ki kell várnom a soromat a választásig, és voksolhatok megint sokfajta szörnyre, aztán méltatlankodhatok, mert most már az sincs, hogy mi lett volna, ha, mert nincs ha. Van egy értékrend, aminek egyik politikai párt sem felel meg, de még csak alulról sem koccolja a lécet még véletlenül sem. Így marad a zsört, és a szégyenkezés, hogy az ünnepen a könnygáz, és a tojásdobálás az elsőszámú attrakció, lesül a képemről a bőr pro és kontra, miközben dübörögnek REFORMOK, én pedig csendben arra blazírozok, hogy egyszer majd jön egy Kossuth, vagy egy Petőfi, naívan, becsületesen, tisztességesen, és kiáll az érdekeimért, olyan döntések születnek, ami után nem lesz morc és zsört.
Douglas Adams-i hasonlattal élve: aza baj a mi demokráciánkkal, hogy csak gyíkokat váélaszthatunk és bár mindegyik gyík rossz mégis közülük választunk csak.