A renDőre kenDőre
Tegnap a klubban a hatalmas ricsaj helyett némi susmus fogadott a folyosón, mikor odaértünk. Ez annál is inkább meglepő volt, mert több, mint fél órát késtünk a MÁV jóvoltából (egy vágányon járt a megannyi vonat). Erős férfi hang szüremlett ki az ajtó mögül. Beléptünk, és látom, hogy megaszupermédia, dvd vetítés meg vizuáltábla. A rend őre áll, és magyaráz széles vigyorral, a kölkök meg csüngnek ajkán szótlanul, mint alma a fán. :twisted: A horrorfilmet meg kommentálják, hogyan repül ki a baba, ha nincs jól bekötve. :-P Szerintem még Pumukli sem kötötte volna őket le annyira, mint az adott police oktatófilm. A téma az autósülések, és azok elhelyezése volt. Az előadó lelkesen magyarázta, hogy az a biztonságos ülés, amit, ha kiteszünk egy nem túl erős, mondjuk 5-ös rengéssornak, úgy, hogy egy mintegy 110 kilós ember hajtja végre a beszerelt ülésen a rázóberhelést, más szóval balesetszimulációt, és ha az ülés meg sem rebben, akkor bátran vegyük meg. Becsületére legyen mondva demonstrálta, hogyan kell csinálni a tesztelést. Véleménye szerint jobb az a fajta öves variáció, ahol az övcsat nincs a gyerek keze ügyében, mert kikapcsolja magát a kis hamis. Szólt még a légzsákról, és az izofix rendszerről is. Rendőrbácsi nem hallott még az övterelőről, és szerinte a biciklis bukósisak éppen csak azt nem védi, amit kellene. Tegnap azt is megtudtam, hogy még mindig nem kötelező a sötétben “világító” mellény, de egyszer majd az lesz. Kiderült továbbá az is, hogy Dunakeszin épül az ország első 3-14 éves korosztály részére kitalált “közlekedj okosan” tanparkja, ám forrás híján ez sem lesz készen belátható időn belül. Ja és a közlekedési etikett nem a nemzetközi alaptanterv része, ez a rendőrök önkéntes áldozatvállalása, és nagyon kevés helyen mennek ki ovikba iskolákba okítani. Így prevenció helyett olyan a közlekedési morálunk és staisztikánk, amilyen. :-(
