Iccaka deddel együtt vagy külön?

Mindkét babanetes fórumon parázsvita alakult ki a kölökelhelyezési projekttel kapcsolatban. Együtt vagy külön aludjon-e a ded a szüleivel?

Mi eleinte egy szobában aludtunk Kingával, lévén nem volt külön szoba, ahová tehettük volna. Bölcsőben helyeztük el az ágyunk mellé. (Soha nem aludt az ágyunkban, mert többször álmodtam, hogy ráfekszem, és tragédiába torkollik az alvás :-( Sosem volt köztünk, csak mikor 100%-ig éberek voltunk, és játszottunk, és még így is rémálmaim voltak, sőt Kofát is kértem, hogy vigye el a lányunkat, aki próbált felébreszteni, hogy nincs is ott a baba, én meg csak mutattam a lepedőt. Szóval valahol mélyen ott a parám, de addig jó, míg biztonságban tartja egy “karám”. :-) ) A közhiedelemmel ellentétben én bizony nem hallottam, hogy szuszog a gyerek, ami azért jelentősen egy frásztényező kezdő szülőpalánta számára. Az, hogy Kinga mit hallott belőlünk, nem árulta el. Tény, hogy az első időkben bárhol képes volt durmolni (pláza, autó, rokonok, Liget), valamint ha fájt a hasa, akkor sehol sem aludt, és függetlenül az otthon melegétől vagy éppen az autó ringásától visított, mint a fába szorult féreg.

Miután kiköltöztünk Dunakeszire még egy ideig egy légtérben aludtunk, de amint összeszerelt állapotba került az ágya, szépen a szobájába vittük. Semmilyen ágálás nem volt, sőt a bordűr mackóit nagy elragadtatással fogadta.

Hogy miért raktuk külön? Egyrészt mert szupi lett a szobája, másrészt, mert az az ő birodalma. Macikkal, kupival (most már otthonos puki szaggal, ami néha kiszivárog a pelusos kukából :twisted:), menőmanó függönnyel. A mi “szobánk” (a háló egyelőre még dobozszoba) pedig a mi birodalmunk. Így éjjel vagy nappal, mikor alszik külön van, nekem nem kell tekintettel lennem rá az olvasással, főzéssel vagy számítógépezéssel. Mikor Kinga elalszik, mi még azért élünk, vacsi, csacsogás, TV vagy éppen mi. Nálunk ez így bejött, nincs gond az “átpaterolással”, és a cuccai sem túrnak minket ki idejekorán (egy leendő anya el sem tudja képzelni mennyi piperecuccal, ruhával, játékkal és miegymással jár egy gyerek, hozzá képest még egy kütyüista férj territóriuma is csak kismiska :twisted:). Két dolog biztos. Az egyik, hogy látszólag semmilyen összefüggés nincs az éjjeli felkelések, és a között, hogy ki hol alszik. Másodszor, minden szülő, gyerek és ház más és más, kinek a pap, kinek a papné. Persze azért kíváncsi vagyok, hogy ki így, ki úgy, főleg, ahol tesó is van. Kérdésem, ki hol altatja énsót, tesót, férjet, kutyát, macskát és nem utolsó sorban saját magát? :mrgreen:

baby-sleep.gif

## (01/) (no subject) (Gtünde, 2007-03-08)

Szia Juca!

Hát, nálunk Réka velünk egy szobában alszik, de ezt a kényszer szülte. Mondjuk szegény lány születése óta vándorol városról-városra, lakásból-lakásba. Amikor megszületett, Anyukáméknál laktunk (Apa Győrben volt) és a saját ágyában aludt. Aztán mikor Apa után mentünk Győrbe, akkor még nem volt ott ágya, így mellettem aludt a kinyitható kanapén, a nappaliban. Majd lett ágya a hálóban, de eleinte még ott is mellettem aludt, majd később ment az ágyába. Mikor hazajártunk (nem Anyukáméknál aludtunk), akkor mellettem aludt az ágyban. Majd mikor végleg hazaköltöztünk, akkor ment a saját ágyába - velünk egy szobába. Sajnos, ez még jó darabig így lesz. Mármint, hogy egy szobában fogunk aludni. De aludt már az utazóágyában mikor Anyukáméknál voltunk, és Hajdúszoboszlón is. Elég jól tűri szegénykém. :)

Bocsi a litániáért!!

(02/) (no subject) (Kancellárka, 2007-03-09)

Hol aludjon a gyerkőc a kedvenc témám mióta én is ezen filóztam és láttam rá több esetet, csak sajna nincs most sok időm kifejteni. Szóval nekünk bejött, hogy második naptól kezdve külön szoba éjjel semmi cécó fekve szopi síri csend és félhomály, nappal ülve szopi (mióta tudok ülni a sebektől ) játék móka kacagás. 7 hetes korától átaludtta az éjjeleket.

(03/) (no subject) (Kata, 2007-03-09)

Mi egy szobában alszunk, mert nem áll rendelkezésre még egy luk a lakásban, ahova külön tehetnénk. Bár akkor sem tenném külön 2-3 éves koráig, mert még nem váltam le róla lelkileg :-) Szóval nekem olyan természetes volt, hogy saját ágya van, de a mi szobánkban. Előnye: könnyen lehet szoptatni, vagy ellátni, ha beteg. Hátránya, ha felületesen alszik, mert fájdalmai vannak (has- vagy fogfájás), egy közepes ágynyikordulásra is felriad és igen hangos lesz. Pause gomb pedig továbbra sincs meg rajta, pedig néha keressük… Az első hat hétben pedig velünk aludt a nagy ágyon, mert ott éreztem a legnagyobb biztonságban. Nekem azért nincs olyan parám, mint Neked, mert Makika előtt macskákkal aludtunk, és kiderült, mérhetetlenül fegyelmezetten alszom, többször kaptam lábgörcsöt vagy derékfájást, mert mereven aludtam, hogy ne rúgjam meg vagy le az ágyról a macskát :-) ilyen előélettel bátran vállaltam a gyermekkel alvást, elvégre ő már születésekor kész macska méretekkel rendelkezett. Most törpölünk tesóügyileg, mert lehet hogy ugrik idénre az építkezés. Akkor viszont nem lesz külön szoba Misinek, mire a tervezett tesó megérkezik. Lehet, hogy négyen fogunk egy szobában aludni??? vagy kiköltözünk a nappaliba mi, felnőttek? a dolgozószobát nem tudjuk beáldozni, mivel többek között abból élünk, amit ott végzünk. Egyelőre tehát még nem ismerjük a megfejtést.

(04/) (no subject) (Juca, 2007-03-09)

Hát a helyhiány nagy úr :-( Mi 37 nm2-en csak magunk mellett tudtuk Kingát elhelyezni. Nekem nem megy a fekve szoptatás, egyszerűen nem éreztem rá. Ülve, állva, menve igen, de fekve nem jön össze. Mondjuk Kinga a kezdetektől max. 5-6 perc alatt bevágta a kaját, nem az a nyammogó típus. Tesó érdekes lesz, de addig min. 9 hónap gondolkodási idő van. Ja és megbízható forrásból tudom, hogy állítólag a második gyerekek ZEN gyerekek :twisted: sőt némelyiken még PAUSE gomb is van. :-)

(05/) (no subject) (Wish, 2007-03-12)

Mi most szülés elött, azt határoztuk el, hogy külön szobába fog aludni a baba, de azt is megbeszéltük, hogy ez nem szentírás. Ha nem válik be a különalvás, akkor a bölcsőt beköltöztetjük a hálóba és ott fog aludni velünk. Aztán majd valahogy visszaszoktatjuk :D

(06/) (no subject) (Pogiii, 2007-03-13)

szia! Nálunk külön alszik Bogyesz, pedig csak 42 nm-ünk van. Mi a nappaliban alszunk egy szupi kinyitható kanapén (amit jó sokáig vadásztunk, h jó legyen a derekamnak is a sérv miatt), ő pedig a szobájában. Az első 2 hónapban ott aludt mellettünk egy mózesben (ami nagyon jó volt, mert nem kellett 2 óránként átmászkálni máshova), de a költöztetése óta alussza át az éjszakát. Sztem addig jó ha ott alszik a közelben amíg állandóan szopizik éjjel is. Ha már nem, akkor usgyi, mert lehet, h azért kel fel, mert te csapsz vmi zajt álmodban, ha már felkelt, akkor szopizni is akar, és kééész is a rossz beidegződés. Tuti a következőnél is ezt fogom megcélozni.