Ügyfélszoli

Az Akkurátus PénzElvonó Hivatallal kapcsolatos kálváriám a végéhez közeledik, még a végén pont kerül az I-re. De ne rohanjunk előre, csak szépen sorjában jöjjenek a szösszenetkéink.

Tegnap felcuccoltunk Kingával, és mindenféle adópapírokkal, igazolásokkal, lepedőkkel benyargaltunk Budipestre az APEH ÜGYFÉLSZOLIjába. Felöltöttem legnyájasabb mosolyomat, Kinga kiöltötte a nyelvét, nyomta a rugódizsit, és adta az elbűvölő kis angyalt déltájt a Kresz Géza úti hivatalban. A “helyosztó” néni, miután vázoltam a tényállást, hogy miért is vagyok én itten, tájékoztatott, hogy a látvány, amitől kissé ledermedtem, ne ijesszen meg, mert a rengeteg embernek fél háromkor már se híre, se hamva nem lesz. (Hogy hova tűnnek, arra inkább nem kérdeztem rá, a cél lebegett a szemem előtt, üres, áttekinthető váró.) Megvettem az önellenőrzéshez szükséges nyomtatványt, majd átkrosszoztunk a Westend Cici Centerbe, ahol Kinga is magához vette ebédjét, és én is elköltöttem egy ott vásárolt tonhalas tészta kreációt, ami tápértékben lényegesen szegényebb volt, mint amennyi pénzt kértek érte. No de legalább nem álmosodtam el a komfortosan félig teli bendőmmel, hanem gyorsan nekiugrottam a nyomtatvány átböngészésének. Elméletben már ki is töltöttem, de inkább a kislányokra bíztam a munka dandárját, ha már a matrónám beküldött az ügyfélszolira.

Közben sétálgattunk, nézegettük a kirakatokat, vízesést, szökőkutat, meg a plázacicákat, mert valljuk be az adott center látogatóközönsége kissé metropolita, annak minden sajátosságával. :twisted: Ellődörögtük az időt, megnéztük a jégpályát, ahol egyetlen kislány próbált függőlegesen megbírkozni a jégen tapasztalható nagyobb gravitációval -meghatottan figyeltem milyen hatása van az új Sztárok a jégen produkciónak, hiszen kislány folyamatosan kommentálta, hogy pont így siklott a Hujber Feri is- megnéztük a tetőkertet, kihasználtuk a baba-mama kégli minden fícsörét, aztán uccu, és ismét nekivágtunk az ügyfélszolinak.

Kinga kicsit fáradtabban, de még mindig viszonylag diplomatikusan állt a témához. Kicsit alcurcsapott a nagy tömeg, döbbenve tapasztaltam, hogy valahogy nem sikerült az embereket kihajítani a beígért időpontra. Sebaj, kedves “helyosztó” nénink már nyomta is a sorszámkérő automatán a 10-es gombot. Látom én, hogy mindegyik sorszám egészen más első számmal kezdődik, de mielőtt megijedhettem volna, már csipogott is a kijelző, hogy ugyan toljam már bé a babakocsit, és becses képemet a hatósági kisasszony színe elé. Legnagyobb megrökönyödésemre egy olyan szobába kellett mennem, ahol nemhogy madár, de még ügyfél se jár. Itt fogadják az extra eseteket, akik télen-nyáron bőrkabiban, napszemcsiben, kopaszon, behoznak három merdzsót és egy járgánnyal távoznak. 8) Nem csak én döbbentem meg, hanem a hölgy is, (szerintem nem Pierre Cardin verdákhoz van szokva) de nem mondta, hogy menjünk vissza. Kiderült, hogy ide tényleg “levéllel” mennek a kedves delikvensek, de nem olyannal, mint az enyém. :mrgreen: Persze ha már ott jártunk gyorsan összedugták a fejüket, és kitöltötték a vonatkozó részt (homlokegyenest máshogyan, mint én töltöttem volna ki), majd útbaigazítottak, hogyan járjak el a továbbiakban. Egyikőjük volt kollégája volt az én matrónám, ezért tanácsolta, hogy neki küldjem el másolatban az eredetit, és mellékeljek egy levelet, miszerint, ha további hiba akadna, akkor kérem , hogy személyesen egyeztessünk. (Kicsit ők is bizonytalanok voltak ezek szerint, mert nem olyan egyértelmű, hogyan kell “értelemszerűen” kijavítani azt a hibát, amit vétettem, hiszen a javítás nem elírásra, hanem számszaki eltérésekre lett kiagyalva.) Köszönöm nekik, mert tényleg kedvesek voltak, és nagyon segítőkészek! Mint meleg fénysugár, úgy esett a lelkemnek ez a szelíd szolíd szoli. :-P

Gondoltam, ha ekkora szerencsém volt, akkor egy csapásra elintézem a Pannon ügyfélszolit is. Emlékeimmel ellentétben a Váci úton megszűnt a kirendeltségük, így vissza a Westendbe. Kinga otthoni tápja már eléggé megcsappant, így raktároztunk egy kis junk foodot is, hogy megejthesse az uzsit. A hármas vonathoz kinéztünk, és csotri volt, így lelkifuri nélkül mentünk ügyet intézni. Kinga vitézül bírta a hercehurcát, nekem már kicsit hazamehetnékem volt, de egyszer élünk alapon irány az ügyintéző. Sor vége a folyosón. Jó elébb tápolunk, aztán szolizunk. Kinga megette a hazait, majd benyomott egy üveg őszibarackpempőt. Teli pocakkal vissza a kirendeltségbe. Ahogy az lenni szokott Kinga elbűvölő, ügyintéző olvadozó. Annál is inkább, mert mint kiderült, a hölgy a 8. hétben jár, és ez az utolsó munkában töltött hete. Pikk pakk elintézett mindent, full extraként még a nevem elírását is kijavította. Hurrá! Most már indulhatunk haza. Lassan négy óra, gyerekre anorák fel, vonathoz ki. Megint csotrogány. Végigvonultunk, de az egyetlen hely, ahol segítettek volna felszállni vonatWC ájerrel átitatott. Ocsmány. Westendbe vissza. Negyed óráig séta, különféle dübcikre tánci, majd fél ötös vonathoz ki. A fél ötös is csotri! Engem ekkor már a dührohamok kerülgettek, gyerek is egyre pipább, ma még nem mászta meg az adagját. Kofát felhívtam, kidühöngtem magam, az egyik rácshoz állított jegyellenőrtől próbáltam használható infót szerezni, na azt nem kaptam, csak kioktatást, hogy miért nem jó nekem az adott vonat. Mikor megpendítettem, hogy ugyan szállna már fel babakocsival, csak elhúzta a száját, hogy hja igen. Majd felszólította a szemben álló Bandit, aki nem vette a segítségnyújtásra a késztetést, így duzzogva Westendbe balra el. Oké, most már az ötös vonat biztos egy klassz hernyó lesz. Addig megjártunk egy könyvesboltot, beszereztünk egy Kisvakond és a nyár c. olvasmányt, még kicsit lötyögtünk, mint valami falusi libák, majd ki az ötös vonathoz. CSOTRI!!! Én ekkor már beszámíthatatlan állapotba kerültem. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek. Elszakadt a cérna, felhívtam Kofát, aki legszívesebben továbbkapcsolt volna egy készenléti pszichiáterhez. Gyerek nyűglődik, én meg órák óta ott ingázok a pláza meg a Menthetetlen Átkozott Vonatok között. Végül Csipó a hangosbemondó hangjára lassan elaludt, én alvó bebugyolált gyerekkel vissza a mallba. Ott ücsörögtem a szökőkút előtt, szikrákat hányt a szemem, dőlt a gőz az orrlikaimból. Kofa hatkor megérkezett és hazajöttünk. Megtépázott idegeimnek most kell egy kis idő, mire újra rászánom magam egy hasonló kiruccanásra. Viszont napokon belül írni fogok a MÁVnak, mikor már higgadt, tömör stílusban leszek képes előadni sérelmeimet az adott tömegközlekedési vállalat illetékeseinek.## (01/) (no subject) (Kimike, 2007-03-06)

Juca, nem semmi ez a tortúra. Csoda, hogy Kinga bírta a gyűrődést.