Atópiás dermatitisz, aljas ekcéma

Kedves Blogolvasó Harcedzett Anyukák!

Van egy nagyon egyszerű kérdésem. Ki mikor ad tejterméket a gyerkőcnek, sorrendben mit? Ez a kérdés könnyebbik fele, nehezítsünk egy kicsit rajta. :twisted: Adott egy 9 hónapos Kinga gyermek, aki pár hónaposan így nézett ki:

kinga-ekcemas.jpg

Ennél még brutálisabb is volt a bőre, de azt nem fényképeztük le. Fülnél kirepedt bőr, és az arcán, hátán repedezett, száraz területek. Bőrgyógyász dokinéni írt szteroidos kencét, meg testápolót, amitől szinte teljesen rendbejött a lány. Most a Babé testápolót használjuk (samponja szupi koszmóra, ami szintén az atópiás dermatitisz egyik tünete, és Kinga nagymenő koszmópolita volt).

A gyerekorvos megállapította, hogy Kinga bőre nagyon sápadt, ami szintén igaz. (Látszik még nem látta Kofát, akinek szintén patyolatfehér bőre van). Kis anémiára vasat írt neki, de szorgalmazta, hogy meg kellene próbálni a tejtermékeket. Kinga most már lényegesen kevesebbet szopik, így ezen a csatornán keresztül sem kap már annyi kalciumot D, A ésatöbbi vitamint. A kutacsa, még mindig 2*2-es, de a dokinéni apró ujjaival pedig 3*3-as. :-( Most nem tudom mit tegyek. Egyik énem azt mondja, hogy tejterméket ne, a másik pedig, hogy próbáljuk meg.

Az ekcémát a gyerekek többsége kinövi, viszont akik nem, azoknál gyakrabban fordul elő egyéb allergia. A család allergia szempontjából (is) halmozottan terhelt: nekem a bőröm ekcémás, valamint a rovarcsípéseket reagálom túl, Kofa a tejet, túrót nem bírja, húgom fém, fű, fa, virág allergiás, de rosszul tűri allergiás időszakban a viccet, anyu pollenekre érzékeny, Vali néni napallergiás, apu eleinte csak a hársfa pollenjeitől tüsszögött, most már több növény van az allergia rovásán. Csak, hogy néhányat kiemeljünk a túlreakciók közül.

Kérdezem én, ilyen háttérrel hogyan tápoljam a gyereket bölcsen??? A tejtermékek legalább olyan fontosak, mint a hús, vagy a szénhidrátok. A fogainak, csontjainak adjak tápot, vagy a tüsszögéstől kíméljem? Plíz segítsetek! (Gondolom nem én ücsörgök egyedül ebben a csöbörben)

foodgroups-animated.gif

## (01/) (no subject) (Oui, 2007-02-28)

Hipoallergén tejpépet próbáltátok már?

(02/) (no subject) (Ághy, 2007-02-28)

Sajt, natúr joghurt, túró - ezek mehetnek először, ezekben a legkevesebb az allergén cucc. Ha idegenkedsz az állati tejtermékektől, próbáld ki a rizstejet, az növényi, és rengeteg benne a kalcium! Beni most már naponta iszik “kakaót” (=rizstej+karob), hasonló megfontolásokból. A szója is jó lenne, az is növényi, viszont azzal vigyázz, mert szintén allergizálhat.

(03/) (no subject) (R., 2007-02-28)

az ághy által írtakhoz még annyit: rákérdeztem a védőcsajszimnál és ezek a fajta tejtermékek azért mehetnek előbb, mert savanyított tejből készülnek, amiben a savanyítás hatására megváltozik a tejfehérjék szerkezete és mivel az a fő galibaokozó, ezért ezek ehetőek. Valamint még azt is mondta, illetve többfellől is hallottam, hogy érdemes kecsketejtermékeket venni, mert sokkal kevécbé allergizálnak.

nekem rettentő száraz volt egész életemben a bőröm (ichtiosis, de szerencsére az enyhébb forma), gyerekként még rosszabb, szóval tudom min mehettek keresztül. fürdetésnél mit használtok? gyermekbőrgyógyász látta már? mert ők is egész profi cuccokat tudnak felírni!

(04/) (no subject) (Bogyesz, 2007-02-28)

szia, Juca! Mi is kűzdünk a hozzátápival, mert mint fel lettünk homályosítva, a cukorbetegek gyerekei sem ehetnek sem glutént, sem tejterméket 1 éves korukig (ami végülis nem baj, mert amíg szopizik, tejszármazékban nincs hiány, de akkor is, már olyan szívesen ennék ezt-azt), és anya beparázott, hogy akkor ez most vajon ránk mennyiben érvényes. szia, Bogyesz

(05/) (no subject) (Juca, 2007-02-28)

Bogyesz!

Ezt meredeknek tartom, kérdezzen meg anya mást is, mert ez képtelenségnek tűnik!!! Anyának nem csak terhességi diabetese volt? És ez mennyiben vonatkozik Rád?

Rita!

Kevés dolog van amitől undorodom -visszabukott ecetes tej, hányás és a KECSKETEJ- utóbbinak már a szagától rosszul vagyok :-(

Ághy!

Ugyanez van a Sinlac tápban (rizs és szentjánoskenyérmag őrlemény) kicsit vitaminnal megnyomva, de a rizs, nem sajt, nincs benne pl. D vitamin, azaz a Sinlactól hízik, de a kutacsa nem nől be, és a csontjai sem lesznek erősek. :-(

Oui!

Mire gondolsz? Sinlacot eszik, inni nem issza, csak dúsításnak jó, egyéb tejalapút még nem próbáltam.

(06/) (no subject) (Juca, 2007-02-28)

Ághy!

Tejet túrót Kofa sem bírja, felfúvódik, és csak kínokkal emészti meg. Sok tejtől én is hasonló tüneteket produkálok. Végülis volt kitől örökölni ezt a szuper fícsört. Kingának már akkor is fáj(t) a hasa, ha én túrót ettem.

(07/) (no subject) (Ághy, 2007-03-01)

Gyermek-dietetikust próbáltatok már? Nem megenni, hanem tanácsot kérni tőle :P

(08/) (no subject) (Ághy, 2007-03-01)

D vitamin: Kinga már nem szedi a cseppeket????

(09/) (no subject) (Juca, 2007-03-01)

Szia Ághy!

Most tettem le Kingát, és eszem az én zöldbabfőzelékemet, amiben van tejföl, Kinga rizzsel ette :-P

Gyermek-dietetikust nem próbáltunk, csak gyerekbőrgyógyásznál voltunk kb. két hónapos korában. Az a gond, hogy a gyermek diabetikusok “államiban” csak TB pontokat gyűjtenek, és olyan étrendet írnak elő, ami tarthatatlan, mert alig van amit ehet. Krumplialmával, és almakrumplival esetleg egy kis krumplival dúsítva vagy ha jobban kedveli egy kis almával megbolondítva. A baba-mama klubban volt két csaj, azok rendesen ki voltak akadva. Az egyiknek olyan hiánybetegsége volt a végén, mert a változatosság kedvéért őt is “leszabályozták” (Madarász u.), hogy hagyta az egészet. Most van egy órám, lehet körbenézek szagértő ügyben első körben a neten. :twisted: Ha esetleg tudsz gyermek-diabetikust, akkor légyszíves add meg az elérhetőségét! Köszi.

Persze eszi a D vitamint, de már születésekor is hajmeresztően nagy volt a kutacsa. Bő 4,5 ujjnyi. :shock: Így míg nem költöztünk Dunakeszire napi 2 cseppet kellett ennie, azóta egyet, de valahogy nem akar benőni a feje lágya. Gondolom azért egyszer csak benől. :twisted:

(10/) (no subject) (Eszter, 2007-03-01)

Szia Juca! Nekünk a gyerek-bőrgyógyász azt mondta, hogy 1 éves koráig Mesi ne kapjon natúr tejet, kakaót-csokit, citrusféléket, mogyorót-diót-stb, tojást (vagy csak a fehérjét ne? Nem emlékszem). Nem volt erős az ekcémája, másfél éves korára kinőtte (testápolóval azért még mindig kell kenni), most már kábé napi hatszor követeli a tejet. Amitől soha nem volt baja, az a tejberizspép és társai (tehéntej, de módosított tejfehérjével), és a kefir. Amitől volt, az a sajt, túró, tejföl, tejszín, és persze a nyers tej. Kábé ebben a sorrendben ajánlotta ezeket nekünk a védőnő. Szerintem érdemes egy kicsit próbálkozni. Biztos tudod, de azért leírom, hogy fontos a laza ruha (harisnya csak ha muszáj), és hogy a tél a legzűrösebb. Ha már kint van levegőn-napon a csupasz bőre, sokat javul.

(11/) (no subject) (Norwell, 2007-03-01)

Szia, Juca!

Sajnos én is az ekcémások táborát gyarapítom… :( “Természetesen” én nem szopiztam, anno nem igazán volt divat, inkább tömték tápszerrel a gyereket, mint hogy szoptattak volna, anyu is hitt az “okos” védőnőnek, hogy attól jobban gyarapszik a gyerek… :evil: :? Na szóval mivel a családban nálunk benne volt, csakúgy, mint nálatok, az összes megkérdezett bőrgyogyi válasza a következő volt: ha szerencséje van, elnövi… Sajnos nálam nem jött be, de Kingánál, mivel anyatejes és odafigyelsz arra, hogy mit adsz neki, jó esély van erre.

Utánanéztem, és ezt találtam, ha lesz időd, nézd meg:

http://www.allergiainfo.hu/inda5e.html

Szió, pussz Stöpszlinek!

(12/) (no subject) (Ághy, 2007-03-01)

Juca, a dietetikus és a diabetikus nem ugyanaz, ezzel vigyázz!!! Sajnos(?) nem ismerek, nekünk nem volt ilyen paránk, és a gyerekdokink is nagyon sokat segít.

(13/) (no subject) (Kitti, 2007-03-02)

Én szoktam már Ádinak joghurtot adni és krémtúrót uzsira. És kapott már sajtot is, bele botmixeltem a sárgarépa főzelékébe. Hamm megette az egészet!!!:-)

(14/) (no subject) (Eszter, 2007-03-03)

Revíziónak vetem alá, amit a múltkor írtam. Barnika (7 hónapos) pöttyös lett a tejbedarapéptől, az ő orvosa szerint 1 éves kor alatt csak a hipoallergén tejpép a nyerő - ezt még a pöttyösség előtt mondta különben. Szóval Barnika most nagy lelkesen falja a Milupa hipoallergén tejpépet, és semmi baja tőle. Ez tehéntejes, de. Van belőle rizspép és vaníliás tejpép, és talán kevésbé kesernyés, mint a Sinlac (?). Orvossal kell felíratni, sajnos 800 Ft körül van egy doboz. Azért a kefirt fenntartom, szerintem az sokat nem árthat.

(15/) (no subject) (Mári, 2007-03-07)

Szia! Hát megérkeztem. Mint mondtam, nekünk talán nincs ekcémánk ( néha van az arcán piros folt, remélem nem az). De ugye tejallergiás. Kizárásos alapon diagnosztizálták a Sote I-en. Mert a tejmentes tápi mellett megszűnt a véres kaki. 1 éves korában kell vinni terhelésesre, addig mindkettőnknek diéta. Én meg kalciumos pezsgőtabit sem ihatok Vencel veséje miatt. :( De neki még nem gond a diéta. Sokszor be van dugulva az orra, ez is allergiára utal, de nem lehet tudni, hogy mire allergiás még. Nem biztos hogy kajára… Szóval ő csak teljesen tejmentes tápit ihat és a sinlacot. Ő nagyon szereti ízesítés nélkül is, szerintem nem keserű. És direkt tehéntejfehérje-, szójafehérje-allergia megelőzésére és kezelésére való és van benne kalcium… Mivel a családototokban van allergia bőven, talán indokolt minden allergén anyagot kiszűrni 1 éves koráig, de nem biztos hogy indokolt. Nem tudom, hogy az ekcéma elég indok-e. Reméljük kinövi. Hát ennyit tudtam hozzáfűzni…Puszi