Tápoltatás bátrabb üzemmódban

Lévén Kinga nem eheti azokat a tápegységeket, amik némi értelmet adnak a fogyasztásnak (tejtermékek, tojás), ezért ötletelnem kell, hogy a krumplialmával és az almakrumplival tápokon kívül mást is kaphasson. Kreativitásomat és táptársításaimat pedig ösztönzi az az örömforrás, hogy Kinga lényegében mindent megeszik, sőt néha rugóval és széles vigyorral díjazza egy-egy új tápegyüttes ízvilágát.

Eddig nagy sikere volt a spenótnak, padlizsánkrémnek, batátának, meggyszósznak, jól fogadta a cukkinit, fokhagymás paradicsomos burgonyasalátát és az avokádókrémet, ma pedig a menü édesköményes krumpli husival.

Padlizsánkrém, ahogy Kinga szereti:

1 kisebb padlizsánt megszurkálok, és forró sütőben addig sütöm, míg a héja kireped. Miután kihűlt megszíbadítom a török tojásnövényt a sült héjtól, és a rém gusztustalan pépet sózom, borsozom, és zúzott fokhagymát adok hozzá. Ezt egy ideig hűtőbe teszem. Rizst kevés vízben ronggyá főzök, majd bele a turmixgépbe az ízesített padlizsánszöttyel, és máris kész a padlizsánkrém.

Felnőtteknek citrommal lehet ízesíteni, és nem kell hozzá rizspép. Török módra pedig paradicsommal, fokhagymával és zödfűszerekkel készíthetjük. Pirítóssal nagyon jó.

Cukkinis krumpli kicsit másképp:

A cukkininek ugyanolyan fantáziátlan íze van, mint a töknek. Viszont ha egy kis kaporral, meggyel (egressel) savanykásabbá tesszük, akkor máris érdekesebb tápot alkotunk (persze tejföllel és ecettel, meg sajttal lenne jó, de érjük be azzal, amink van)

A cukkinit felkarikázva megpirítjuk oliva olajon, só, bors mehet hozzá. Innen csinálhatjuk olaszosan, paradicsommal, fokhagymával oreganoval krumplival, vagy “tökfőzelékesen” meggyel, fahéjjal, sós krumplival. Mindkét elegyhez adjunk előre elkészített főtt husit, és mehet a pép a pocakba.

Édeskömény pép:

Az édeskömény a kapor, zeller és a kömény valamilyen fura elegye. Az illata emlékeztet a kanalas orvosságra (bevallom ezt a szagot nem nagyon csípem). A gumó külső leveleit levágjuk, felkarikázzuk, vagy grillezzük, vagy oliva olajon megfuttatjuk. Harmonizál (állítólag, mondják az okosok a neten) a paradicsommal, fokhagymával, de készíthetjük naranccsal, szegfűszeggel, mártásnak is. Ami most rotyog fokhagymával, krumplival, sóval, borssal és pulykahusival készül. A fogadtatásról majd beszámolok.

Avokádókrém bébiknek:

Avokádót megpucoljuk, összenyomjuk, só, hangyányi bors, icipici citromlé, zúzott hagyma. Én ehhez is adtam rizspépet, de akár pirítós kenyérrel is adhatjuk. (ha haladni akarunk az etetéssel, akkor a pirítóst beleáztatjuk a pépbe, és összetrancsírozzuk, majd dedfogyasztásra alkalmas állapotba hozzuk a trutyit)

Aki az adott -sós főzelék vagányabb gyerekeknek- kategóriában jó kis receptkékkel rendelkezik, kérem írja meg.