Őrült péntek
Kutyafuttában vázolom a tegnapi napom eseményeit. A kedélyállapotom terhelt, jellemzett a teljes humorérzéketlenség.
Reggel a védőnőnél indítottunk, Kinga kemény 9 dekát rántott magára az utóbbi hónapban (majd utána kb. 15 dekás outputot termelt, ami gyakorlatilag mínusz gyarapodást jelent). Jövő kedden a doktornő biztosan nem fog örülni ennek a “hízásnak”, de legalább nőtt a kisasszony 3 centit, és Tündi szerint egy perpetum mobile. Popója piros, így lila kencés pacsmagot kapott útravalóul, amivel sikeresen kikentük a váró pelenkázóját.
Hazafelé a postaláda egy APEH küldeményt rejtett (amit személyesen kellett volna átvennem), mely határozottan állítja, hogy adóhátralékom van. Az összeg viccnek durva, hibának brutális (kb. 9 havi nettó gyed). Tájékoztatás annyiban fullad ki, hogy odavetik az összeget, meg a sznkciókat, miszerint, mint köztörvényes adócsalót kipellengérez a magyar társadalaom, ha nem pengetek, és még a vagyonomat mozdíthatóságaimat is elárverezik. Először csak álltam, majd a gyomromba szállt az ideg, aztán a fejembe, majd konkrétan sík ideg voltam. Azonnali segítség jött Vali nénitől, amit nagyon köszönök. Sajnos csak közvetve, mert közvetlenül nem voltam sem elérhető (Kinga szétbizerálta a telefonom) sem beszámítható.
Mivel délutánra vásárlást ütemeztem be, a program szépen tolódott. Mire shoppingképes állapotba kerültem, kiszámoltam, hogy melyik vonattal kell mennünk, hogy fel tudjak szállni. Számításaim helytállóak voltak, csak valahol a rendszerben van egy csavar. Bejött a csotri gép, kiszagoltam, hol elviselhető a budigőz, erre kutya sem segített felszállni, egyedül meg képtelenség. Jó megvárjuk a hernyót. Modern vonat viszont több, mint negyed órát késett, így összesen majd egy órát lődörögtünk Kingával a peronon.
Westendbe be, babakaja beszerezve (amit én főztem nem volt jó, mert kicsit darabosra hagytam), bébi hasa szökőkútnál megtömve, jöhet az ajándékbeszerzés. A kiszemelt könyv nincs. CD nincs. Fel a Pannon ügyfélszolgálatra, hogy az átutalást végre elintézzem. Minden OK, mondjam a számlaszámom. Nem tudom, papír otthon. Telefonban? Aha az is otthon, mert a jelenlévő kishölgy halálra berhelte, és az életmentő PUK kódról fogalmam sincs. Ja, hogy azt le tudjuk kérni. Hurrá, valami jó is van ebben a napban.
Westendből ki, Művész moziba be. Azaz némi erőlködés, és járókelői segítség után. Bazi nehéz ajtó lehetetlenül kicsi lépcsővel. Így könnyű dedmentes hiperkúl mozit csinálni. Sajnos sem könyv, sem CD nincs, amire vágyok. Jótanács viszont igen, menjek a Liszt Ferenc Zeneműboltba. Ekkor már fél öt, Kinga csak délelőtt szunyált, akkor is kivertem a szeméből az álmot, mivel a védőnőnél volt jelenésünk.
Liszt Ferenc téren császkálunk, Kinga végre elalélt. Sehol a bolt. Kérdezek pincért, diákot, mindenhol csak az a válasz, hogy valamit félreértettem. OK a sarkon Írók boltja spuri be, majd ott könyvet beszerezni. Böhöm ajtó, forgó, böhöm ajtó hambin képtelenség áttörni magát egy babakocsinak. Éppen azon filózok, hogy lépünk haza, egy ilyen napot már nem érdemes tovább húzni, mire látom ott a CD bolt. Bácsi dohányozni ki, zárja a bótot. Leltár. De legalább lehetett volna kapni a kiszemelt CD-t. Tanácsára irány az Alexandra.
Könyváruházba be, biztonsági őr tájékoztat, és lám minden CD-t meg lehet kapni, ami után ácsingóztam. És a könyvet is megtaláltam. Kiszolgálás gyors, korrekt, lift is van. Juhéj, ha ezt három órával ezelőtt tudtam volna!
Irány a pályaudvar, vonatra fel. Biciklis kocsi természetesen a szerelvény túlvégén. Vonat indulásáig két perc. Kalauztól megkérdem megvárja-e a trappunk, mire a válasz, ha két perc alatt odaérünk igen. Rohanás, felszállás, majd a vonat mintegy 7 perces késéssel indult, minek fényében különösen paréj volt a kalaj.
A tegnapi állapotomat kisebb kivételekkel fizikailag és lelkileg is egy szóval lehet jellemezni: FOS
