Szülők bálja

Tegnap este ismét báloztunk. A Karinthy Frigyes Gimnázium idén 5. alkalommal rendezte meg a szülők bálját. A műsor különösen tetszett, változatos volt, és a diákok olyan kreatív oldalukat mutatták meg, amit a tanórákon nem tudnak megvillantani. Volt hastánc, ritmikus sportgimnasztika, egy hihetetlenül jó produkció, mely bemutatta 8 percben a modern tánc “fejlődését” (az eredeti, aminél a fickó csak jobb volt :-P), árnyalva a fiúk évenként változó csajozási technikáival. Tradícióként most is volt ír sztepp, kórusmuzsika, és trombita szóló, hogy csak néhány egységét említsem a műsornak. A késő esti zenét pedig az Old Boys szolgáltatta.

gitaros.gif

Természetesen a színfalak mögött mi is leadtunk egy kisebb "haknit", hiszen mikor Kingát útnak eresztettük, volt nagy döbbenet és néhány ember figyelmét elvonta a diákok előadásáról. :mrgreen: Lányunk érkezésünkkor még kissé szúrós tekintettel mérte fel a terepet, és a "rajongókat", de aztán fél óra oldódás után felvette a ritmust, és fél tízig pörgött, mint egy búgócsiga. A zenére énekelt, mikor valamelyikünk ölében volt járt a lába, mint a cséphadaró, mikor pedig álldogált a padba kapaszkodva ment a rugódizsi. Az aula lépcsőit is megmászta, csak hogy érzékeltesse, neki pár lépcsőfok már nem jelent akadályt. Kíváncsi lennék, hogy mennyit mutatott volna egy kilométeróra, ha tegnap rászereljük. :twisted:

Nagyon jól éreztük magunkat, szuperek voltak a fellépők, a zene, a vacsi. Az pedig kifejezetten jóleső érzés, mikor a lányunk kézről kézre jár, mi pedig élvezhetjük a műsort és a báli forgatagot. :-P