Családi fabula- név eredet

Egy ember halálakor a hátrahagyott materiális javaknál sokkal értékesebbek az immateriálisak. Történetek, életképek, hangulatok, emlékek, amik egy ideig szájhagyomány útján terjednek, majd lassan kikopnak a fiatalok emlékezetéből. Éppen ezért néhány morzsát szeretnék leírni, hogy annak idején az ifjabb nemzedék is olvashasson a dédszülőkről.

Nagyapám a Bükk kellős közepén született Cserépváralján. A ház végében erdő, betéve tudta mindenki a bogyók neveit, ismerték, hogy melyik gomba ehető és melyik nem, már a gyerekek is tudták, hogy fűben fában orvosság van, sőt azt is, hogy melyikben mi. A nagyapámnak a kereszt- és a vezetékneve is külön történettel bír. Kezdem fordított időrendi sorrendben a keresztnévvel. :-)
84 évvel ezelőtt született papa. Ekkor már volt három féltestvére (az ő anyjuk meghalt, később vette feleségül dédnagyapám a dédnagyanyámat) és egy vér szerinti bátyja, akit Jóskának hívtak. Dédnagyanyám meg volt róla győződve, hogy lánya lesz, ezért egyáltalán nem volt elképzelése, hogyan fogják hívni a kicsit, ha mégsem kislány. Akkoriban természetesen az apás szülés valamint ultrahangvizsgálat, hovatovább magzatmozi nem szerepeltek a terhesgondozási etikettben, így az anya tealevélből, pocakformából és megérzésből jósolgatott. Mint ahogyan lenni szokott (p=0,5 lány, q=0,5 fiú q jött be) az anya nem tévedett nagyot, valóban kislány lett volna nagyapám, ha nem lett volna mégis inkább kisfiú. Persze jött a rutin kérdés, hogy hívják a doktorurat? (Mai napig nem tudjuk biztosan. :-)) Ami tény, hogy nagyapám a Flórián nevet kapta. Igen ám, na de milyen név az, hogy Flórián? Bizonygathatta a dédi, hogy na de apjok, hát a tűzoltók, és megannyi más népek védőszentje, az öreget nem lehetett meggyőzni, hogy az ő fiának ilyen nevet adjanak. Így esett, hogy az anyakönyvbe bevésték a Flóriánt, de Cserépváralján mindenki csak Pistázta a nagyapámat, mert annak a névnek legalább van "értelme".

Nem kevésbé izgalmas a vezetéknevünk eredete sem. :mrgreen: A 18. század elején élt Egerben Telekessy István (nevét a megmaradt írásos dokumentumokban többféle formában találjuk meg) püspök. Ma is tettenérhető viasz mása az egri vár panoptikumában. :D

A híres egri püspök

A legenda szerint ennek a püspöknek bal kézről születtek gyerekei, akiknek ugyan nem adta a "teljes" nevét, de lenyisszantva az SY végződést fű alatt vállalta őket, sőt valamennyit csurrantott tetemes vagyonából is. :-P Hogy ebből mi a való, és mi fabula, sosem tudjuk meg, viszont a történet olyan "bájos", érdemes meghagyni az utókornak.

Hab a tortán: Telekes nincs sok az országban, és nagyapám szerint szegről-végről minden Telekes rokonunk. Három éve (mikor a véletlennek köszönhetően egy cégnél dolgoztam a húgommal) csörgött a munkahelyemen a telefon, hogy engem kérnek. Kicsit csodálkoztam, mert én voltam a legkisebb láncszem az adott gépezetben, na de kidöcögtem a titkárságra. Helyes fickó áll ott, kicsit zavartan nézeget. Nyújtja a kezét, majd közli, hogy Telekes Zsolt, és csak azért akart látni, mert az ügyiraton látta az aláírásomat. ( super extra: apám Zsoltnak szánt, csak p=0,5 hogy fiú és q=0,5 hogy lány nálam a q jött be :twisted:) Elkezdte magyarázni, hogy ő a rokonain kívül nem ismer egy Telekest sem, tehát ezért akart mindenképp látni. Gyorsan felvázoltam az egri püspöki leszármazotti történetemet, mire ő csak ingatta a fejét, hogy hát az ő nagyapja igazából Timpowerről magyarosított. Megegyeztünk abban, hogy az én történetem sokkal izgalmasabb, ezért kérdezze meg még egyszer a nagyapját, hátha elmeséli a "valódi" sztorit. :mrgreen: Kicsit úgy érezte szegény, hogy ugratom, de próbáltam nagyon hiteles lenni, mondtam mindenképpen menjen el Egerbe, ha másért nem, hát a borokért érdemes. :twisted: Aztán egyszeriben eszembe jutott, hogy szólni kellene Mártinak, hogy jöjjön már a Telekes röpmítingre. :-P Mikor Márti előkerült a srác szeme csak járt egyikünkről a másikunkra, és teljesen le volt döbbenve, hogy egyszerre két Telekes lányt is megismert. Kellett neki egy kis idő, mire az ábrázata ilyenről :shock: ilyenre :lol: váltott. :-)
Ki tudja lehet egy-két éven belül tartunk egy Telekes találkozót? Világ Telekesei gyülekezzetek, mondjuk itt! :-P
Telekes linkek:

a püspök

a település

a völgy és a vizetes

Telekessy patikamúzeum

## (01/) (no subject) (Telekes zoltán, 2007-02-13)

Szia Judit!

No igyekeztem utánna járni, és úgy néz ki rokonok vagyunk! :)

Szóval:

A te Flórián dédapád és az én János nagyapám féltestvérek voltak!

“84 évvel ezelőtt született papa. Ekkor már volt három féltestvére (az ő anyjuk meghalt, később vette feleségül dédnagyapám a dédnagyanyámat)” - írtad

A három féltestvér közül az egyik a nagyapám!

Margit nénire még nagyon halványan emlékszem! Ő dédapád testvére. (Neveket keverhetek!)

Bevallom gyors felhívtam édesapám (kihasználtam telefonos segítségem :) ) és megkérdeztem világos-e neki valami? Apukád ha minden igaz Tibor.

Mi is Cserépváralján születtünk és laktunk. Az ált. isit még ott kezdtem, majd elköltöztünk Győr-Moson-Sopron megyébe, Beledre. Én most Sopronban élek feleségemmel. Gyökereink viszont Cserépváraljaiak! Főleg apámé, aki ott is született háznál. Őt egyébként Jánosnak hívják, úgy ahogy az ő apját, az én nagyapámat. Aki féltestvére, báttyja a te Flórián dédapádnak. :)

Na, mielőtt én lennék saját nagyanyám és belegabalyodnék befejezem. :)

Ha tévednék… :)

Zoli

(02/) (no subject) (Juca, 2007-02-13)

Kedves Zoltán!

Nagyon örülök a levélnek! :-) Szóval én nem Tibornak vagyok a lánya (aki egyébként jellemzően a névmizériás gyökerekre Tivadar), hanem Flórinak. Rövid családfa: Jóska bácsi a legidősebb testvér, neki egy fia volt Jóska, és két unokája Gábor és Anetta. Flóri a középső fiú, neki két fia van Flóri és Tivadar. Flórinak van két lánya Judit (szerény személyem) és Márti, valamint egy fia Flóri. Tibinek (aki Tivadar) egy lánya van Anna. Itt mindenki Hatvanban lakik, kivéve én, mert mi most költöztünk családilag Dunakeszire, valamint a húgom, aki Káposztásmegyeren vett lakást. A legkisebb testvér Margit néni. Neki három gyereke van. Mindháromtól 2-2-2 unokája van (mindenhol egy fiú és egy lány :-)). (A neveket nem mindenhol tudom pontosan így nem szeretnék “felsülni”).

Szomorú aktualtás, hogy papának csütörtökön lesz a temetése. Viszont nagyon örülök, hogy a nagyapja még él, és remélem jó egészségnek örvend. Isten éltesse sokáig még!

Papáról az utolsó képünk: http://kovacs-telekes.org/juca/blog/?p=274 itt látható, kb. 8 hónapja készült, és már itt már nem volt meg az a bizonyos “bükki fizikuma”.

Még egyszer köszönöm! Juca

(03/) (no subject) (Telekes csaba, 2007-02-13)

Kedves Judit és Telekesek!

  Köszönöm a megkeresést, érdekes a történet. Nekem sajnos nincs történetem a Telekesekről és cserépváraljai "kapcsolatról" sem tudok.
  A Telekessy püspök névtábláját Egerben már én is felfedeztem és a Telekes nevű vas megyei és az Alsó és Felsőtelekes / köztük van a Telekes patak talán? /nevű Borsod megyei falukról tudok, de még nem jártam egyikben sem.
  A Telekes gyökereim Demjénben és Kerecsenden / Eger alatt /vannak. Dédnagyapám / 1894 - 1963 / és nagyapám / 1925 - 1986 / Demjénben születtek, édesapám / 1949 -   / pedig már Kerecsenden. Nagyapámnak nem volt testvére, a dédnagyapámról nem tudok de majd rákérdezek. Tudtommal nagyapámnak Miskolcon él / élt rokonai, de nem ismerem őket. Kb 6 éves koromban Kerecsenden egy esküvőn bemutatott egy másik Telekes Csabának aki velem egykorú volt de azóta sem találkoztam se vele sem más Telekessel sajnos.
  A Nagyapám egykor az akkori Sztálinvárosba kapott munkát így lettünk Dunaújvárosiak, én már itt születtem és most is itt élek. van egy bátyám is ő most már kecskeméti.
  Dióhéjban ennyi ha megtudok még valamit jelentkezem. Minden jót:

                                                             Telekes Csaba!

(04/) (no subject) (Juca, 2007-02-14)

Helló Juca !

Tegnap a nejemnek írtál az iwiw-ben,arra válaszolok. Sajnos nem tudok túl sokat sőt magának a névnek az eredetéről semmit. Annyi tudok hozzátenni,hogy én Mezőtárkányban születtem,ez egy Heves megyei kis település (van honlapja),amely az 1700-as években az egri káptalan birtokához tartozott.A faluban élt több Telekes család is.Az én lemenőimnek volt ragadványneve “DULAJI”,ami jelenthet bármit Pl. Gyula térségéből való… nekem legalábbis ezt mondták a szüleim,de jelentheti azt is - bár ez az én ötletem -,hogy az akkori klérus vagy más a nekik dolgozókat TULAJ=DULAJ -nak tartotta. Hogy mennyi az országban élő Telekesek száma nem tudom,de érdemes lenne az Országos Választási Irodától egy listát kérni -természetesen a szemályes adatok védelmét figyelembevéve -az ország mely területein élnek nagyobb előfordulással. Még célszerübb lenne egyházi arhívumokban kutakodni. Az ötlet nem rossz és ,ha valamikor létrejönne ez a találkozó és javasolhatom helyszínnek a Vas megyei Telekes községet. Sok sikert a kereséshez,ha tudok segíteni természetesen segítek.

Üdv:Feri a Telekesék közül

(05/) (no subject) (Juca, 2007-02-14)

Szia!!!

Olvasom a leveled, és igen én is meg voltam döbbenve mikor az iwiwen megnéztem a Telekesek számat. Hab a tortán: ( ahogy te mondanád :D ) Az én nagypapám magyaroította a nevét a Timapauer-ből!!! Tehát, ha minden igaz, az unokatesómmal találkoztál!!! :D

Lilla

(06/) (no subject) (Juca, 2007-02-14)

Szia!

Nem tudom, hogy tényleg rokonok vagyunk-e. Szüleim elváltak, én Anyuval maradtam, s apám rokonaival, a Telekes ággal nem tartom a kapcsolatot. Annyit tudok, hogy dédapám, Telekes Béla Alsótelekesen született, költő.

Zita

(07/) (no subject) (Juca, 2007-02-14)

Kedves Telekesek!

Hú nagyon izgalmas kezd lenni a történet :-) Akinek ma nem reagáltam, attól elnézést kérek, de sajnos nem működött ma a net. Igyekszem pótolni a válaszokat.

Kérlek Titeket, ha van valami érdekes történet, akkor osszátok meg velem és ezen a fórumon egymással. A Timpauer vonal továbbra is érdekel, és kérlek Zsolt jelentkezz! :D (elárulom, hogy egy “álZsolt már jelentkezett”)

Holnap lesz a nagyapám temetése. Béke poraira. Biztosan lenne megjegyzése a mesterkedésemhez. :twisted:

Üdv:

Juca

(08/) (no subject) (Tóth tamás, 2007-02-15)

Kedves Telekesek! Okkal-joggal kérdezhetnétek, mit keres egy “tót” a Telekesesek között, de ezt egyelőre ne tegyétek, mindjárt elmondom, miért ne. Mert nekem meg volt (nekem is volt) egy nagyapám, akit meg (Judit, most figyelj!) Harangozó Józsi bátyámnak hívott mindenki Cserépváralján, már persze csak az, aki fiatalabb volt tőle (én ugyan jóval fiatalabb voltam, mint ő, mégsem bátyámoztam, mert ..lásd, mint fent.) Ő volt Telekes József, a nektek dédnagyapa, a falu harangozója, míg ott nem hagyta a templomot is, a papokat is.Így lett aztán az én anyám Harangozó Margit, egyébként Telekes Margit, nagyapátok húga. Eddig remek. Tamás bátyátok ( aki a keresztnevét -na, kitól? -nagyapjától kapta, mert december 21-én a kalendárium hitetlen Tamás apostol napját jelezte.

(09/) (no subject) (Juca, 2007-02-15)

Kedves Tamás bácsi!

Természetesen a leány ágon Telekesek is teljes jogú csapattagok, annál is inkább, mivel én is az vagyok, és a lányom is már Kovács vezetéknévvel bír, ami legalább olyan ritka holló, mint a Tót. :-)

(10/) (no subject) (Juca, 2007-02-15)

Gábor!

Ha olvasod, légyszíves írd meg a lelépett kisgyerekes Telekes történetét. :-) Mármint ami járja. De csakis a natúr változatot, csak semmi színezgetés, ismersz! :twisted:

(11/) (no subject) (Juca, 2007-02-15)

Tamás bácsi!

Érdekelne, hogy az öreg nagyapa miért hagyott ott csapot PAPOT?

(12/) (no subject) (Tóth tamás, 2007-02-16)

Judit! Néhány kiegészítést teszek az előbbrejutáshoz: A demjéni T. Csabának üzenem, én beszéltem Miskolcon T. Józseffel (0646-333806) nemrég, aki sajnálkozva emleítette a demjéni és a kerecsendi családi vonal-fonal elszakadását. Össze kellene kötni. A répáshutai és bükkszentkeresztesi Telekesek az 1700-as évek közepe táján települtek át a Felvidékről az üveghutákhoz. A Timpauer név sváb származásra utalhat, szintén betelepítettek lehettek. T. Zolinak és öccsének meg azt üzenem, Margit nénjük még ma is sokat emlegeti őket. Gyakran vigyázott rájuk, és sokat mesélt nekik (könyvből felolvasva). Örülne, ha hírt kapna felőlük, én meg az apjukról, anyjukról, magukról. A “csapot-papot”-ról később. TT

(13/) (no subject) (Telekes tibor, 2007-02-16)

Szia:-) Bár én nemsokat tudok (sajna) a nevünkről(mostanáig),eddig én is azt hittem,hogy nagyon ritka ez a név…de nagyon örülök neki,hogy ilyen kellemesen kell hogy csalódjak! Puszi a Telekes csajoknak&pacsi a Telekes pasiknak

                       Üdv:Telekes Tibor

(14/) (no subject) (Mártás, 2007-02-19)

Üdv Telekesek!

Én vagyok eme lavina elindítójának a testvére Márti. Nem gondoltam volna, hogy ennyien jelentkezni fogtok. Nekem nagyon tetszik ez az egész. Olyan szép egyedi nevünk van (elnézést kedves Kovácsok, Kisek stb.) és a sztorinak ha a fele igaz már akkor nagyon izgalmas. Ha a Tajtik tarthatnak találkozót és örülhetnek, hogy ők Tajtik, akkor mi is tartsunk össze!

Ölelek minden apai, anyai és egyéb módon Telekessé vált Telekest: Telekes Márta