Az élet megy tovább

Péntek este egyedül voltam Kingával, így volt időm gondolkodni, egy kicsit rendet tenni a fejemben. Kinga születésével kicsit máshogyan látom a dolgokat, mint előtte. Az élet kicsit “leegyszerűsödött”, kis dolgok fontosabbak, és a nagy problémák néha bagatellnek tűnnek, ha visszatekintek. Visszaemlékeztem a nagyszüleimre, a gyerekkoromra, és nagyon jó érzés fogott el. A nagyapámat meggyászolni most nem szomorúságot jelentett, hanem köszönetet, hogy ilyen sokáig élt, és mennyi mindenre visszaemlékezhetek, nyarakra, karácsonyokra, morgós, derűs, könnyes, keménymarokkalhátatsimogató pillanatokra. Az élet viszont nem áll meg, hiszen Kinga csak tett-vett körölöttem folyamatosan visszabillentve a jelenbe.

Megegyeztünk Kofával, hogy szombaton elmegyünk a kórusfarsangra. Az egyik lelkes “szenior” kórustag meglepetés vetítéssel készült a kórus 10 éves évfordulójára, régi felvételeket vágott össze. Volt mosolygás, döbbenet, vihogás a régi arcokon, a meglepően szép versenyprogramon, az éjjeli énekpróbálgatáson, mikor a basszus képtelen volt a szopránszólót kellően “macásan” prezentálni. Ugyan néhány poén magyarázatra szorult, mert a régi tagok már javarészt “elkoptak”, és az újak nem ismertek minden sztorit, de a jókedv megadta az este alaphangulatát.

Mivel farsangi mulatságra gyűlt össze a kórus apraja-nagyja ezért sokan maskarába bújtak. Volt (a teljesség igénye nélkül) kuvaiti csadoros lány, búsuló busó, katicabogár, pillangó kisasszony, gengszter, cowboy, boszorkány, bohóc. Sajnos engem személy szerint senki sem ismert fel, pedig egyértelmű, hogy kinek öltöztem. :twisted:

brios-fulhallgato.jpg

A gyerekeknek külön "barlangjuk" volt, ahol rendetlenkedhettek, amíg a felnőttek könnyesre nosztalgiázták magukat. Kinga érkezésünkkor még sárga pihés kiskacsa volt, távozásunkkor pedig már sárga kacsapipe volt, amit keresztbe lenyelt egy kéményseprő. :mrgreen:
panni-es-marci.jpgakos.jpgszemtol-szemben.jpg
Vasárnap négyesben töltöttük a nap nagy részét, Kofa elment polcot festeni, Márti és Peti pedig ebédelni jöttek hozzánk. Délután Kofával kiegészülve sütöttünk gesztenyés muffint, amit még melegen meg is ettünk, nehogy kiszáradjon a tészta, esetleg kiszagolják a hangyák, vagy ki tudja milyen veszélynek lenne kitéve, ha nem ettük volna meg azon nyomban. :-P Beszélgettünk, lazultunk, pihentünk, ránk fért egy programszegény nap, nagyon jólesett egy kicsit kikapcsolni.## (01/) (no subject) ([R.](http://macskanyelv.freeblog.hu), 2007-02-15)

szerintem pedig annyira egyértelmű! de én mindig is nagy SW fan voltam.