Tünde néni
Ma délelőtt jött a védőnéni. Már régen járt nálunk, így összeszedtem a kérdéseimet, mert mindig épp a legfontosabbat szoktam elfelejteni. :twisted:
Megnézte Kingát, akinek nem kellett semmit kétszer mondani, mászott, ácsorgott, morzsát szedett, beszélt, és huncutul vigyorgott. Sőt a popóvizit sem maradt el, mivel a déli szelek megcsapták az orrunkat. :mrgreen:

Védőoltással kapcsolatban ajánlotta a bárányhimlő elleni oltást, mielőtt a gyerek közösségbe kerül, valamint a meningitis elleni oltást szokták beadatni.
Bölcsi ügyben bíztatót nem tudott nekünk mondani, de bátorított, hogy próbáljuk meg, hátha bekerül Kinga. Megerősítette, hogy oviba nem veszik be azt a 3-4 éves gyereket, akinek az anyja itthon van kisebb tesóval, hiába van szüksége a gyerkőcnek a gyerektársaságra. :-(
Éjszakai (nem)alvással kapcsolatban sem áltatott minket. Mivel elmondtam, hogy mit próbáltunk eddig, és legtöbbször mire ébred, így egyedül a teaivást tudta javasolni. Sajnos Kingának érzékeny a gyomra, és szokás szerint éjjel is pukkant, vagy kakál, amire rendszerint felébred, ezért az éjjeli kelést nehezebb lesz kiiktatni, mert nem rosszul beidegződött szokásról van szó, hanem tényleges pocakgondról. :cry:
Tünde egy vidám színfolt a helyi “intézményrendszerben”, fiatal, haladó, kedves, mosolygós, és nem utolsó sorban nagyon szereti a munkáját, nagyon szerencsés vagyok, hogy ő lett Kinga védőnője. :-P