Farsangi bál

Szombaton Kinga első bálozóként rögtön a legifjabb Csipisz címet is kiérdemelte a hatvani Kolping bálon. Reggel még visszazuhintottuk alfába, hogy este bírja majd a kiképzést, aztán legurultunk Hatvanba. Pihenősre vettük a figurát, kivéve Kinga, aki egész nap olyan volt, mint a higany. Nem sokkal indulás előtt sikerült magára rántania az egyik konyhaszéket, mivel a szék kicsit könnyebb, mint az itthoniak, és nem tartotta meg a kapszkodás közben. A bumm, és az azt követő hangeffekt nem ismeretlen számomra, azonban a vértócsa Kofa vállán nagyon megrémített. Hála az égnek nem történt komoly baj, de én még este is a fogait csekkoltam Csipinek. A nagy bumm viszont meglátszódott a hölgyön a felső pityke kicsit rózsaszínesre váltott, és egy boxmeccs utáni ábrázatot kölcsönzött a lányunknak. A harci sérülés ellenére viszonylag kipihenten indultunk neki a táncmulatságnak.

ballroom.gif

Koza József prépost plébános szervezte a farsangi bált. Már a beparkolásnál kiderült, hogy itt nem egy beszélgetős mosolygós teadélutánról lesz szó, hanem egy igazi farsangi mulatozásról. A rendezvény batyus volt, így mi is vittünk egy kis elemózsiát (anyu tiramisut készített, Mártiék vargabélest, mi pedig a híres Reni-féle gesztenyetortát vittük) meg egy üveg tokajit. Nagyon sok finomság gyűlt össze, volt ám terülj terülj asztalkám. A zenét egy egyszemélyes zenekar szolgáltatta a plafonon villódzó fényjátékkal együtt (ilyet itthonra is beszerzünk, mert a dizsikelléktől Kinga csak ámult, elillant minden nyöször), és legnagyobb meglepetésünkre ropta a bál apraja nagyja. Mi sem ücsörögtünk a popónkon, felpattantunk, Kingával hármasban eljártuk a keringőt (umca umca upcacca :twisted:) majd Kofával megmutattuk a hírhedt bugaci rottyantóst. 8)

ghogs.gif

Szép számmal jöttek gyerekek is, akik még egy rövid, hihetetlenül hamis, ám annál lelkesebb műsorral kedveskedtek. Kinga ekkor már fel akarta fedezni a terepet, így útjára engedtük. Volt nagy csodálkozás (na inkább ezt a részt nem részletezem), mikor a ded végigtringolt a termen. A lányunk természetesen ismét kezébe vette a kezdeményezét, és az egy évvel idősebb Benedeknek egy jólirányzott lábonrúgással, és arcsuhintással jelezte, hogy nem közömbös számára, a kis srác viszont erre a visszautasíthatatlan kezdeményezésre visszakozót fújt, behúzta fülét, farkát, és a cumija mögé bújt. :mrgreen: A mászkálás után még jött egy kis tánc, majd mi szépen hazadöcögtünk. Kinga el is aludt gyorsan az autósülésben, viszont otthon, mikor megneszelte, hogy nem az ő ágyában van, kicsit felpaprikázódott, és háromnegyed órás "meggyőzés" (hátsimogatás, gondolkodásra bíztatás, magányos farkas üzemmód -> két perc vonításba még nem halt bele senki...) után sikerült elaludnia.

Vasárnap délelőtt Kinga szokatlanul sokat durmolt, biztosan a bálban mászkált álmában. :D Mi addig Mártival megléptünk misére, arra számítva, hogyha visszamegyünk, minden úgy lesz, mintha mise történt volna. :mrgreen: Mivel most volt a Balázsolás, anyu eltolta Kingát is, így ő is részesült a toroknyavala elleni áldásban. Nagyon tetszett neki a gyertya fénye, annak ellenére, hogy nem foghatta meg. :-P Délután még beugrottunk dédiékhez, ahol most tündérien viselkedett Stöpszli, végre dédiék is látták, hogy tud Ő ha akar. :-)

Ez a hétvége is szuper volt, igaz a pihenésből nem sok jutott, de a sok élmény mindenkit kárpótol az ásításokért. Amint elkészülnek a báli képek, ígérem felteszem azokat a blogba. :-P## (01/) (no subject) (Mártás, 2007-02-07)

Te az atyát nem Józsefnek hívják?

(02/) (no subject) (Juca, 2007-02-07)

Upsz :shock: máris javítom!