Amire nincs mentség
Nagyanyámnak van egy mondása-> Ha ti tudnátok milyen életek vannak! Mindig viszolyogva hallgatom, amikor ezt mondja (lehet a hangsúly is közrejátszik), de aztán kiderül, hogy a felszín mennyi mindent elfed.
A történetet kicsit általánosítom, valamint három nő mindennapjaiból gyúrom össze. A tér, idő, és cselekmény is keveredik, a szumma elgondolkodtató, felháborító, nincs megfelelő kifejezés.
Amire nincs mentség, SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT: megütni a másikat, legyen az férfi, nő, gyerek, idős, fiatal, megszégyeníteni, megalázni, elvenni a szabadságjogát.
Jól szituált párok, tanult emberek, mindenütt van gyerek is. Valamiért az egyik félnél kimegy a biztosíték, és féltékenykedik, természetesen alaptalanul. Aztán egyre inkább, összeesküvés elméleteket gyárt, megvonja a másik féltől a telefonálás jogát, diktafonnal mászkál a lakásban, gyanakszik, szimatol. Aztán üt, a testre mért csapás előtt számtalanszor lelkileg, de aztán fizikailag is bánt. Igen az éremnek mindig két oldala van, de a testi fenyítésre nincs mentség semmilyen körülmények között. Pláne nem egy várandós anyát, akinek a méhében a kettejük gyermeke van. Persze a gyerek(ek)hez ragaszkodik, elméletben, aztán ha nyávog, nyűgös, nem mintaszerű magaviseletet produkál, akkor?
És mit tud csinálni a környezet? Legtöbbször ki sem derül. Gyanú van, na de hogyan lehet, lehet-e beavatkozni? Pont a külvilágba való menekülési útvonal az első, ami bezárul. Hogy mit éreztem, amikor a legfrisebb esetet hallottam? Döbbenetet, mintha a lábamat a földbe döngölték volna, hányingert, igen olyannyira, hogy itthon meg is könnyebbültem. Segíteni, de hogyan? Ott áll előttem egy mosolygós asszony, alig van hátra pár napja a szülésig, és mondja. Megkönnyebbül, én meg nem térek napirendre.
Isten óvjon mindenkit az elmebaj(os)tól, és adjon erőt, kiutat, segítő kezet. Megoldás? Reménykedem, imádkozok, szeretnék letörölni egy-két láthatatlan könnyet, igen könnyíteni a hallgatásommal, mást egyelőre nem tehetek, pedig próbáltam, talán később…
nehéz és szörnyű! és tényleg nem lehet tanácsot adni, hiszen minden az adott nőtől-pártól függ. mennyire érzi át a férfi, hogy ez gáz, mennyire hajlandó változtatni. így látatlanban azt mondanám, hogy beteg, pszihiáter/pszihólogus kellene elsőre, mert tünetek alapján szerintem valami agyi zavar lehet. a gond az, hogy ezt legtöbbször nem fogadja el a fél és marad a másiknak a választás: tr vagy menekül? esetleg boxtanfolyam :) de tréfát félretéve, minden attól függ, hogy a nő mennyire erős, mennyire van olyan helyzetben, hogy egyedül is eltartsa a gyerekeket/magát szomorú nagyon!
(02/) (no subject) (Reni, 2007-01-25)
Borsódzott a hátam miközben olvastam! Erre nincs mentség. Az ilyen ember sosem fog megjavulni! Ebből a kapcsolatból KI KELL LÉPNI!!!!
(03/) (no subject) (Juca, 2007-01-25)
Mindhárom nő kilép(ett) a kapcsolatból, az egyikhez visszakönyörögte magát a pasi, de aztán végleg vége, másik kettő esetében nagyon csúnya (volt) az elválás, azaz az egyiknél folyamatban. Ebben nem is ez a legrosszabb, hanem ami utána jön. A nő hogyan kezd új életet egy beteg háttérrel, és a gyerekek, hogyan viszonyulnak az apjukhoz, (azt meg csendben mondom, hogy el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet látni a gyerekekben az apai vonásokat, mozdulatokat, gegeket, mi jut eszébe az anyának, tudom a gyereke az a gyereke, de mégis)? És az apa a gyerekekhez? Igen orvosi eset, döbbenet, hogy ilyen gyakori, vagy csak én vonzom be a környezetemben ezeket az embereket? Sajnos nem hiszem.
(04/) (no subject) (R., 2007-01-25)
a kapcsolatból kilépéshez gratula mindhármuknak! azt hiszem ehhez kell a legnagyobb erő.