Manóelsősegély
Senkinek se legyen szüksége elsősegélyben részesíteni a gyermekét, viszont ha baj történik nem árt tudni, hogyan is tudunk segíteni!
November 28-án járt a baba-mama klubban egy mentőtiszt, az ott elhangzottakról megjegyzett infóim per tangentem:
Égések:
Min. 15 percig ömlő hideg víz alá tartsuk a gyereket (azaz az égett felületet), ha üvölt akkor is. Főleg a ->“magunkra rántjuk a levest” és hasonlóan veszélyes, nagy égési felületet okozó balesetek esetén. Az égéssel az a gáz, hogy a szövetek folyamatosan még lejjebb égnek, ezért kell hűteni. Ha két (gyerek)tenyérnél* több akár a pír is, lássa orvos a sebet. Napégés esetén csak Panthenol vagy Irix használható. Alkoholos szerrel való kezelés gyerekkínzás. Tejföl tartárba való (idéztem)
de óvakodjunk a körömvirág krémtől, aloe verától is.
*tenyerekben jól meghatározható, hogy mekkora az égés nagysága, ebből egy orvos hamar tud következtetni
Csípések:
Méh, darázs. Ha allergiás reakció lép fel, azonnal orvoshoz menni, pláne, ha a szájában ödéma keletkezik. Ilyenkor lélegeztetni kell a gyereket. (ezt nem írom, mert mutatta, szóval látni kell) Kalciumot kell adni neki vagy pezsgőtablettát, ha tud inni. Ecetes ruha jó, hiába népi gyógymód. Fenistillel ne menjen a gyerek negyed óráig napra! Kullancs eltávolítása, mint a felnőtteknél -> csipesszel egy mozdulattal kitépni, lehetőleg a potrohából ne öklendezze vissza a váladékot a fertőző vérszívó. Ha volt a gyerekben kullancs, felkeresni az orvost, megkezdeni az antibiotikumos kúrát megelőzendő a Lyme kórt.
Törések, ficamok, rándulások :
Orvos lássa mielőbb. Nem mozgatni. Ha gyerek mászókáról esik, és úgy marad, meg nem moccantani, kivéve, ha nincs légzése, akkor a légutait szabaddá kell tenni, ha nem férünk hozzá, és lélegeztetni kell, de ez igen ritka. (technikát látni kell, ezért nem írok róla többet) Egyéb esetben soha nem nyúlunk hozzá a gyerekhez, mert belső vérzése lehet, vagy gerincprobléma adódhat. Ha látható jel van a sérülésnek -> dagadt lelógó kéz, és a gyerek hadonászik vele, ergo használja, akkor háromszögkendővel felkötni. Ha már lábára állt, kérés, felszólítás ellenére, de dagadt a bokája, akkor nincs teendő az orvosig.
Nyelések:
Bab, gyöngy, kiskatona
Ha a fülébe dugja a fent említett tárgyakat. Koordinációs zavarai lehetnek, ezért ha gyalog megyünk orvoshoz, fogjuk a kezét, vagy ölbe vigyük, babakocsiba kössük be, mert kiszédülhet az úttestre. Ha nem nagy a gyöngy, és nem vagyunk halál idegesek, akkor, ha az orrába nyomta, próbálkozhatunk a kifújással, a másik orrlukán, vagy a szájon keresztül, de inkább orvos vegye ki.
benzin
egy deci paraffin olajat igyon a gyerek. Nem választás kérdése, igya meg! Ha nincs paraffin, jó az étolaj is. Ekkor egy nagyobb hasmarssal délen kijön a cucc. Orvos lássa!
Chlorox, Domestos, és egyéb felületaktív anyagokat tartalmazó szerek
Végigégetnek brutálisan mindent, ezért eszébe ne jusson valakinek meghánytatni a gyereket, mert ami egyszer végigmart gyomorig mindent, az utána ha visszajön, brutális munkát végez (na ezt nem részletezte). Ha képes nyelni, az esetek többségében nem, de ha mégis, akkor egy deci tej menjen le. Azonnal a Heim Pálba menni autóval vagy rohammentővel!
Nagymami gyógyszerei
Szintén Heim Pál azon nyomban. Ha már kábul a gyerek, meg kell hánytatni. Nem ujjal, mert ált. ilyenkor nem sikerül. Meleg sós tej, vagy meleg cukros víz, esetleg olajos tej. Lényeg, hogy már a gondolat is gusztustalan legyen, és hányjon a gyerek! Ha van a gyógyszerekből maradék vagy megvan a doboz, vinni magunkkal az orvoshoz!
Fog kiesik
Szájsebészet, de az állát fel lehet kötni, ha nagyon aggasztó a helyzet. Nyomó kötés az ínyre, ha nagyon brutálisan vérzik, vagy tamponálni, lényeg, hogy ne veszítsen sok vért. Fogat vissza lehet rakni, ha gyors az ember.
Vérzések
Fröcsögős horror -> vagy a nyaki ütőeret, vagy a comboknál lágyékon, vagy a halánték alatt elszorítani, azonnal visszanyomni, betömni, ha lyuk van, és szorítani.. Pánikot legyőzni, és cselekedni, mert elvérzik a gyerek.
Felületi seb nagy vérzéssel, pl. fej. Itt is tiszta ruhával nyomni a sebet, lekötni. BETADIN mindenkinek jó, annak is aki jódérzékeny. Sebhintőport ha meglát az ürge (előadó) lelövi a szülőt, mint egy kutyát (idéztem). Ha valaki behintőporozza a nyílt sebet, akkor azt előbb brutális beavatkozásssal ki kell tisztítani, mert gennyedést okoz, ha utána úgy varrják össze. SOHA sem kell hintőpor, mehet a kukába.
Krupp
Ha szülő tud róla ->szteroidos kúp (rohamkúp a népi megnevezése), ha nem azonnal mondja a mentőknek a tüneteket. Száraz ugató köhögés, esetleg fulladás.
Áramütés
Azonnal rohammentő! (nálunk fí relé van
hála Kofának)
Nem kerültek elő a bogyók, gombák, de ez csak itthon jutott eszembe. Kicsit részletesebb volt az előadás, mutatta a mentőtiszt az újraélesztést, kötéseket, stb. Ami még instrukcióként elhangzott:
Fontos! A mentő megérkezése előtt próbáljuk meg HASZNÁLHATÓ állapotba hozni a gyereket. Mondjuk meg, hogy az orvos segíteni fog, és neki is segítenie kell, mert ő is azt akarja, hogy meggyógyuljon. A fickó állítása szerint legtöbbször nem is a gyerekkel van baj, hanem a hisztérikus rohamoktól üvöltöző anyával vagy nagymamával. Ha lehet ezeket ikatssuk ki a rendszerből, mert a gyerek is bepörög, és kezelhetetlen lesz a helyzet, amire sem idő, sem szükség nincs.
Szó volt még a szülésről
Neki 18 “gyereke” van, de állítása szerint nem stoppol olyan szépen, mint egy szülész. Tehát, ha valakinek főleg többedik gyereknél 5 perces fájásai vannak, az ne hívjon mentőt, mert ha dugó van az esetleges másfél órában már lehet, hogy megszületik a baba. Azt mondta, hogy a cuccok sterilek, de volt már olyan, hogy hajléktalant detoxikáltak a kocsiban, és utána a szülő nő végig hányt, mert a grand szellőztetésre nem maradt idő. Ő már nagyjából megszokta az ilyen szagokat, de egy szülő nőnek ez nem hiányzik. Nagyon jófej volt a fickó, látszott, hogy szereti, amit csinál, játszott a kölkökkel, és végig beszélt. Egy csomó dolgot biztosan elfelejtettem, ezért mindenkitől bocs.
