Furcsa egy idő

Ez a tél valahogy nem akar tél lenni. Apám szavaival élve: megszédíti még a hóembert is. Apropó hóember. Skandinávián kívül nem tudom született-e máshol idén hóember, hókutya, hómanó vagy akár egy hódenevér. Gondoltam Kinga még 2006-ban megismeri a havat, gyorsan meg is füröszti az apja az orcáját, hogy bebiztosítsuk a csáberejét, de ez idáig váratott magára a hó. Tegnap pedig akciósan vásárolhattunk volna hólapátot, szórósót, és a szánkóknak sincs túl nagy keletje a varázslatos választék ellenére.

Van viszont szélvihar. Dunakeszin amúgyis jobban fúj a szél, hiszen itt a Duna, de ez a mostani szél mindent elsöprő erejű. Védekezik az ember, egy kis zsírpárna itt, egy kicsi ott, hogy a tapadást jobban biztosítsuk, de mostanában még extra málhákkal kellett kiegészíteni a konstrukciót (banán, mosószer, ezaz csak nehéz legyen), hogy Kingával ne szálljunk a szél szárnyán.

Délelőttönként hangosan énekelnek a madarak, hogy nyitnikék nyitnikék, a fák pedig szót is fogadnak, és szorgosan bontogatják rügyeiket.

Furcsa egy idő ez, tudom, hogy a koratavaszias télnek hamarosan meglesz a böjtje, mégsem bánom annyira, hogy nem kell babakocsival a jeges utakon szambáznunk, és nem kell Kingát úgy felöltöztetnem, hogy teljességgel mozgásképtelenné váljon szegény pára (bár ő biztosan azt hiszi, hogy ezt a ruhamennyiséget nem lehet fokozni, hiszen, ha megenné egy farkas így is egy hétig pamutgombolyagot tojna :twisted:).