Aprószentek

Kapcsolatunk hajnalán sokat beszéltünk komoly dolgokról. Különböző szülői háttérrel jöttünk, más volt a muníció hit terén is. Kofa nem hívő, én igen. Ez a világnézeti különbség soha nem okozott gondot, mivel bizonyos fontos kérdésekben lefektettük az alapokat. Az egyik fundamentum az élet kérdése. Már akkor tisztáztuk, hogy az élet az anyaméhben a fogantatás pillanatától kezdődik, és azt egyikünkek sincs joga megszakítani.

Mikor megfogant Kinga én is egyrészt szorongva másrészt leírhatatlan várakozással néztem az első ultrahangvizsgálat elé. Már a 7. héten pulzált a szíve, láthattuk, hogy fejlődésnek indult a keze és a lába.

2005-10-06_800.jpg

9 hetesen már laikus szemmel is emberforma kisbaba lett :-)

2005-10-25_800.jpg

A 12. hétre egy kész pici ember volt a méhemben, csak a méretei nem stimmeltek, még volt mit csiszolni mind a "hardveren", mind a "szoftveren". Érzékelte a fájdalmat, látott, hallott és rohamléptekben fejlődött.

Akinek van gyereke, és látta hogyan fejlődik, az jobban átérzi az aprószentek ünnepének lényegét.

A karácsonyi ünnepkörben kicsit elfelejtődött ez az alkalom. A római katolikus egyház arra emlékezik, amikor Heródes megölette az elsőszülött fiú gyermekeket, mert tartott tőle, hogy az uralkodói pozíciója egy pillanat alatt megszűnik az Isten fiának világra jöttével.

Ma más értelmet kapott az aprószentek ünnepe. Aprószentek azok a meg nem született emberek, akik az anyaméhben lelték/lelik a halálukat. Nagyon sokan vannak. Bízom benne, hogy a gyerekeink már máshogyan gondolkodnak majd az életről. Rajtunk múlik. / rajtunk nem múlik!## (01/) (no subject) (Pupy, 2006-12-28)

Juca!

Csodás a blog, nagyszerűen kialakítottátok. Őszinte leszek, nem tudtam,h ma, azaz december 28-án van az Aprószentek Ünnepe. Összeszorul a szívem és a könnyeimmel küszködök, ha eszembe jut saját elvesztett magzatom. Gyújtottam érte, és az összes ilyen pici kis Lélekért gyertyát.