És megérte?

Submitted by Juca on Fri, 12/15/2017 - 10:54

Szinte mindenki felteszi a kérdést, és körülményes külön válaszolgatni, összeszedem hát a gondolataimat itt. Egy hónap után nem lehet velős összegzést írni, inkább benyomásokról, tapasztalatokról, érzésekről lehet beszámolni. Ahhoz, hogy az "és megérte" kérdésre feleljek, előbb azt kell összeszedni, hogy tulajdonképpen mit hagytunk ott. Aki felszínesebben (vagy egyáltalán nem ismer), az nincs tisztában azzal, hogy mi motoszkált a fejünkben, amikor elkezdtünk a költözésen gondolkodni. Magyarországon nem csak a politikai helyzet egyre nyomasztóbb, hanem kezd a tehetetlenség okán kialakult depresszió ráülni az emberekre, szépen alattomosan, mint a por. A vízben fődögélő béka esetével szoktak példálózni, miszerint élve megfől szerencsétlen, mert a hidegből folyamatosan egyre melegedő vízben nem érzi az átmenetet, és nem tud időben kiugrani. Hát pontosan így éreztük mi is magunkat évek óta, mint a béka a melegedő vízben. Nem kezdek bele példák felsorolásába, aki ott él, ugyanazt az adást nézi, maximum más szemszögből látja vagy hatnak rá az események.

Eljöttünk egy olyan országba, aminek van négy hivatalos nyelve, és mi nem beszéljük egyiket sem. Otthagytunk egy lakást, amit szerettünk, és pont most formáltuk saját képünkre. Otthagytunk családot, és barátokat, mondhatnánk csapot, papot. Otthagytuk az autót, ami tudom bagatell, de a hiánya mégis jelentős. Otthagytuk azt a biztonságot, hogyha fáj valami, akkor az anyanyelvünkön tudjuk elmondani, hogy mi a kínunk. Otthagytunk ismerős ízeket, a koncerteket, a nyáresti mozit, a strandot, a Balatont. Otthagytam a munkám- oké azt már előtte is- és itt egy ideig biztosan háztartásbeli leszek. Otthagytam a lakásban a mosógépet. Haza vonattal megyünk, ami elmebaj lesz pl. cipelés szempontból, és kevés is, amit el tudunk húzni a táskáinkban, de idén a postát nem erőltettük.

Kiléptünk a komfortzónánkból. Szintet léptünk, bizonyos értelemben sokszor vissza. És akkor megérte?

Meg.

Mert a mérlegnek két karja van, az egyikbe pakolom a francba de rohadtul húznak az ablakok, meg megint nem tudok eleget mosni, és nem száradt meg, hiába fújattam a szárítót órákig bajaimat, a másikba meg pakolom a basszus de jó volt ez a koncert, ez a 230 gyerek élvezte, pedig úgy készültünk, hogy oké, saját gyerek miatt végigüljük, egyszer mindent kibírunk, de ez valóban szuper volt estéket.

Nézzük sorban. Nyelv. Rögtön első nap meggyűlt a bajunk a miért jövünk ide, ha nem beszéljük a nyelvet hozzáállással, azóta a nénivel egész jóban vagyok, kézzel-lábbal dicsértem a virágait, és megígértem, hogy januártól nyelvtanfolyamra megyek. Van több tüneményes szomszédunk, mutogatva, hangosan magyarázunk, szeretnének megérteni minket, segíteni. Állítólag itt az a non+ ultra, ha beinvitálnak az otthonukba, jelentem egyikük kedvesen behívott, és cserébe a mi muffinunkért cuki szivárványpónis kekszet kaptunk egy gyönyörű képeslappal. :-)

Lakás. Otthon elkészült a konyha, a nappali, saját elképzelésünk szerint rendeztük be a lakást, ami az otthonunkká vált, pont, mielőtt eljöttünk. Itt kaptunk egy kész konyhát, kész fürdőt. Lassan megjönnek a szekrények, és kezdhetünk mindent előlről, mert egyelőre nem a miénk, saját ízlésünkre kell formálni, be kell lakni. Nincs mosógépem, kéthetente tudok mosni, de dolgozunk a heti mosás ügyén. Cserébe van egy olyan segítőkész főbérlőnk, akit minden helyi lakos irigyel tőlünk, és a szomszéd lépcsőházban lakik egy nagyon kedves magyar család, akik a kezdetektől segítenek mindenben, és itt van az a család is, aki magát a lakást szervezte, gyakorlatilag beültünk a tutiba. És fanyaloghatok, hogy nincs mosógép, ellenben van egy olyan kilátás a hegyre (rókacsaláddal) és a másik oldalon Zürichre, ami valami hihetetlenül szép minden napszakban, és minden évszakban.

Barátok. Azt gondolom, hogy nagyon nehéz barátokat otthagyni, viszont tudom, hogy vannak elszántak, akik utánunk is jönnek :-D, és mindenkivel fogunk tudni így vagy úgy találkozni. Azt is gondoltam, hogy itt nulláról kezdeni majd szörnyű lesz. Nem nulláról kezdtük. Nem csak segítséget kaptunk, hanem azt, hogy olyan, mintha valahol máshol ugyan, de nem kezdenénk, hanem folytatnánk valamit. Első héten szülinapi buli, aztán adventi koszorú, koncert, ötye, mézeskalácssütés, fondüparty, szánkózás... :-) Lesznek itt is barátaink, közösségek.

Autó. Nyáron megtört szegény, meg vén is volt már, mint a Mátra. Hiánya velünk él. Tény. Viszont a helyi közlekedés jó. Nem gyors, mert igen lassú, a villamos mellett még én is elfutnék, pedig én aztán nem vagyok egy gyors futó. Viszont kiszámítható, pontos, tiszta, fűtött. A jövőben azt gondolom lesz autónk, bár az is lehet, hogy nem. Sokat gyalogolunk is, hegyről le, hegyre fel, ártani nem árt. :-)

Ízek. A menza nem hiányzik a gyerekeimnek, ami azt jelenti, hogy legalább annyira ehető kajákat főzök, mint a dunakeszi közétkeztetés tette. :-D Tulajdonképpen nincs olyan íz, ami rettentően hiányozna, és olyan sincs nagyon, ami nagyon hiányzik, és itt ne lehetne kapni. Túró nincs, de azért meg annyira nem voltak odáig. Minden mást kapni a török boltban, sőt sok kultúra különféle ízei is ott vannak a polcokon. A füstölt sajtok hiányoznak talán, de lehet kapni sok más sajtot, olyat, amiket eddig soha nem kóstoltunk. A főzés nekem macera, kigondolni, hogy mi legyen, de feliratkoztam egy netes csoportba, ahol mindenki ugyanezzel a problémával küzd (nem névtelen otthonfőzők klubja, ahol pszichiterápia zajlik, hanem recepteket, ötleteket töltenek fel napról napra, így kilépünk a pizza, tészta sültkrumpli háromszögből).

Koncert, mozi, szórakozás. Hiányzik, mivel nem beszéljük a németet. De van más, voltunk fényshown, voltunk Kinga koncertjén, megyünk táncelőadásra, és idővel fog menni a színház és mozi is. :-)

Szóval azt gondolom, hogy a változások nem egyszerűek, nálunk sem azok, de ha mérlegre teszem, hogy mit veszítettünk, és mit nyertünk, akkor a nyertes oldal jóval gazdagabb, és egyértelműen egy hónap után azt tudom mondani, hogy igen, megérte, egy nyitott, befogadó városba kerültünk, sok értelmes, és értelmetlen szabállyal, színes emberekkel, szokásokkal.

 

 

Iskolai költségek Zürichben

Submitted by Juca on Thu, 12/14/2017 - 17:07

Sokan kérdeztétek, hogy belaktuk-e már magunkat, és mikor írok már. Jelentem jól érezzük magunkat, az én napjaim zürichi HTB-ként elég húzósak, de igyekszem majd írni, és válaszolgatni a kérdésekre. Az iskolával kapcsolatban biztosan lesz még jócskán poszt, most a költségekről írnék.

Az iskola itt ingyenes. Jó tudjuk, láttunk már ilyet, hiszen otthon is az, azonban van egy lényeges eltérés, itt valóban ingyenes. :-D Amikor megkaptuk a leveleket, hogy melyik gyerekünknek melyik iskolába kell mennie, akkor nem jött melléklet listával, tanszerekkel, diáksportköri díjjal, de rutinosan azt gondoltam, hogy ezt majd megkapjuk az első nap. Kaptunk is első reggel pár papírt, amin rajta volt kinyomtatva az éves iskolai naptár az eseményekről, szünetekről, a tanárok telefonszámai, és egy igen likacsos órarend, amin azok az órák vannak jelölve, amire kell valami külön cucc. Taneszközlista nem volt a pakkban. Az iskola biztosítja a könyveket, füzeteket, tollat, ceruzát. Amennyiben tömközzel utaznak, akkor a jegyet/bérletet. Rendelkezésre áll továbbá a WC papír, szappan, pohár, fogas, pad és szék is. Amit a szülőnek biztosítania kell gyermeke számára, az a benti cipő, a zeneterembe egy speciális balettcipőszerű mamusz (6 frank a Deichmannban, ami itt Dosenbach), úszócucc (papucs nem kell), és tornára kényelmes holmi. Ennyi. Nem kell viaszkréta, nem kell háromszögletű ceruza, nem kell körző, nem kell krepp papír, nem kell három deka lencse, maradék fonal, cipősdoboz, spatula, függöny az ablakra, papírzsepi, kéztörlő, szappan, Kipsta márkájú gimilabda, szóval semmi az ég világon. Ha barkácsolnak, akkor van alapanyag. Nem kell beküldeni három fültisztító pálcikát, dekorgumit, parafadugót vagy porított kagylóhéjat. Nincs költségigénye a tőlem elvárt munkának, nem kérnek sütikét, nem kell kalapot varrnom, krumplinyomdát csinálnom, vagy tököt faragnom. Ami az iskola dolga, azt az iskola csinálja, és ő keríti hozzá a cuccokat. Ha elmennek kirándulni, nem kell beküldenem 175 forintot pontosan kiszáolva ivólére, és az erdei betűtésztás levesbe sem kellett küldenem a betűtésztát, sőt, azt sem tudtam, hogy mennek az erdő közepére betűtésztát főzni. :-D És ami a gyerek számára megnyugtató tény, nincs felszereléshiány, hiszen a felszerelés helyben van. Nincs égés, hogy mindenki anyja képes volt három fonás lilára festett kártolt gyapjút beküldeni alufóliagombócra tekerve, csak az övé felejtette el. Nem tépik a hajukat, hogy basszus, már megint nincs csak fél pár fehér zoknid, jóvanmá, én is kibírtam azt a húsz fekvőtámaszt, és nincs para, hogy már megint kinőtted tél közepén az ünneplő fekete nadrágodat, és pont a méretedben fogyott el az utolsó is a H&M-ben, jó lesz az még, ne üljél le, majd nem látszik annyira a bokád. Nincs olyan, hogy add oda az Incike anyjának a borítékot, három hét múlva pedig, a rohadt életbe, miért nem adtad oda, akkor jogos volt Inci anyjának a posztja a facebookon, amire én lerohantam, hogy márpedig én elküldtem a pénzt.

És mi van, ha mégsincs tornacucc? Hát egy napot el lehet szaladgálni farmerban is, volt a praktikus válasz, míg Kingáéknál van néhány ruhadarab, és azokból lehet választani.

Ami nincs benne a költségekben, az a kaja, azt minden gyerek maga oldja meg, vagy igényelhet hortot is, de azért az itt nem nagyon népszerű. A kaján kívül minden van a suliban, ami a tanuláshoz kell, sőt simán haza is adják, így horgolt magának Kinga sapit meg egy telefontartó tokot hozott fonalból, iskolai horgolótűvel. :-)

A tornacucc eszköz, és nem elvárás, bukfencezni épp olyan jól lehet kinyúlt sárkányos pólóban, mint piros dresszben és kék nadrágban, esetleg az iskola logójával festve, hogy a másik tesó kinőtt cucca még véletlenül se legyen jó, ha nem egy iskolába járnak. Senki nem rugózik azon, hogy van-e fehér zokni, vagy nincs, mert rohadtul nem fontos kérdés. Nem kell beruházni néptáncruhába, és nem kell tankönyveket borítani, átlátszó tapadós műanyagba. Nem kell kivágni, beragasztani, becsomagolni. Nem kell kés a faragáshoz, és nem kell fa a karóhoz. És ami a legfontosabb, nem kell lelkes apuka, aki megfúrja, felteszi, anyuka, aki kimossa, megvarrja, kitakarítja.

Hát így is lehet ingyenes oktatást csinálni, ami valójában ugyanúgy az adóként befizetett összeg visszaforgatása, csak itt ténylegesen vissza is adják a gyerekeknek, mert a jövő munkaerőforrására szánják, akik majd megtermelik a GDP-t.

Itt az erősen lyukas órarend (amiről még később fogok írni):

https://photos.app.goo.gl/esVRZMnxkMZnrQ5h1

Iskola Zürichben

Submitted by Juca on Fri, 11/24/2017 - 22:24

Ez a bejegyzés igen hosszú lesz, szólok előre.

A héten megkezdődött az iskola. Hétfőn Gyuri ment, kedden a lányok. Hárman három iskolába. Gyuri normál első osztályba, Kató nyelvtanulós kisiskolába, Kinga nyelvtanulós felső tagozatra. Mielőtt belekezdenék, linkelek egy viedót a finn iskolarendszerről https://www.youtube.com/watch?v=AjcraT6kaH0, ugyanis a svájciak ezt koppintják könyvtári kutya és menza nélkül.

Amíg érdeklődtünk idejövetelünk előtt, hogy mire is számítsunk, akkor mindig olyan fejet vághattunk, mint egy beszívott panda, mert a történetek kicsit drog hatása alattinak tűntek. Túl szép, hogy igaz legyen, biztosan van valami csavar, vagy gikszer, de úgy voltunk vele, hogy a magyar állapotoknál rosszabb nem hinnénk, hogy lehet. Itt Zürichben azért már hallottunk olyan véleményeket is, hogy a tempó gyökkettő, az egész inkább játszóház, mint iskola, de majd meglátjuk, és eldöntjük, hogyan tovább.

A puding próbája az evés, és a gyerekek neki is láttak az evésnek.

A regisztráció után másfél héttel megkaptuk a levelet, ahol minden gyerekhez hozzá volt rendelve egy iskola, egy tanító és egy dátum. Nem volt felmérő, elbeszélgetés, beíratás, teszt, csak jött a levél, hogy ki, mikor, hol kezd a születési dátum alapján

Gyuri hétfőn viszonylag bátran jött a legközelebbi suliba, aminek a játszóterén már többször jártunk, illetve magán az iskolán át szoktuk megközeíteni a buszmegállót, mert így jelentős időt spórolunk meg a kihagyott kis utcákkal. Kedves tanító várt, előtte megtudtuk, hogy egy kislány és egy kisfiú is lesz az osztályban, akik magyarok, és segítenek tolmácsolni. Beléptünk a suliba, és akkor Gyuri annyira megijedt, hogy sírva fakadt, és rendületlenül sírt. A tanító próbált vele beszélni, még Ákost is előkerítették, de a sírás csak nem maradt annyiban. Mi megbeszéltük a tudnivalókat, előbb Kofa ment ki, majd Frau F. segített rólam lehámozni Gyurit és én is kimentem az udvarra. Borzalmas érzés, mert az agyunk tudta, hogy mindenki ugyanígy viselte volna, de azért mégis megrázó. Majd pár perc múlva kijött Frau F., megmutatta a tornatermet, ahová délben mennem kellett Gyuriért, és mondta, hogy ugyan van délután iskola, de ha nem jönne vissza Gyuri, az sem gond. A jelszava a nyugalom, van időn mindenre, a lényeg, hogy szeresse az iskolát. Ott ácsorogtam egy darabig, hogy hallottam a megannyi szirupos történetet, és ott zokog benn a gyerekem. Délben a lányokkal már ott toporogtunk a tornateremnél, Gyuri jött ki vigyorogva, és csak mesélt, és mesélt, és mesélt. A tornatanárnő nem is tudta, hogyan váltunk el reggel, értetlenkedve nézett, hogy Gyuri mindent nagyszerűen csinált, semmi gond nem volt vele. Megtört a jég, azóta egyedül jön, megy, alig várja, hogy menjen, játszik, és nagyon szereti az iskolát, és csak mesél, és mondja a magáét, és vannak barátai, és mozgó padról ugráltak a mélybe -de azért nem volt igazán életveszélyben állítása szerint- és akadálypályát építenek, és az úszáson karikába ugranak, és a zene teremben szoborjátékoztak, és a tanárnő zongorázott, és megtanult számolni németül (kettőig :-P) és és csak mondja hosszasan. :-D

Másnap már sejtettük, hogy a lányok csak nem fognak zokogni, de azért izgult mindkettő. Kató tudta, hogy lesznek magyar osztálytársai, sőt a csoport felét már ismerte egy szülinapi buliból, de Kinga félt, hogy ő lesz az egyedüli, akinek nem lesz magyar osztálytársa. Kiderült minden gyereknek van magyar osztálytársa, sőt magyarul beszélő tanító is akad az iskolákban.

Pár szót a suliról. Minden délelőtt 8,20-tól van suli, és 11,55-ig tart. Akkor a gyerekek rollerre pattannak, hazajönnek ebédeni, és szusszanni egy kicsit, majd akinek kell, még visszamegy egy kicsit a suliba, de a délutáni kör már lazább (a délelőtti túlfeszített unozás meg akadálypálya után :-P). Gyurinak két délutánt, a lányoknak hármat kell járniuk egy héten, szerdán egy zürichi diák sem megy délután iskolába, az szabad. A délutáni iskolának 15,30-kor van vége. Kató messzire jár iskolába, ezért ő kapott bérletet, amivel ingeyen közlekedhet, de amíg egy kicsit sem beszél németül, addig kísérjük.

Gyuriék osztályában két csoport van, kb. 10-10 fő, és ők viszonylag ritkán vannak együtt. A torna pl. külön van nekik, és más napokon kell visszamennie a sárga és más napon a zöld csoport tanulóinak. Így kicsi csoportokban tud velük foglalkozni a tanító néni. Őszi szünet előtt Gyuri 5-ös számkörben számolt, itt 20-as számkörben kellett dupláznia vagy feleznie a feladat szerint, tehát én nem érzem ezt a teljesítményt gyökkettőnek. :-) Bár Gyuri azt állítja, hogy ők nem is tanulnak, hanem egész nap csak játszanak, de valamikor mégis eljutottak a 20-as számkörben való kényelmes számolgatásig. :-D A házifeladat mennyisége igazán barátságos volt, de Kató tanítója írta is, hogy amennyiben rendszeresen 15 percnél több időt vesz igénybe a házifeladat elkészítése, akkor mindenképpen jelezzük ezt neki.

Kató megtanult bemutatkozni, tanult gyümölcsöket németül, és talán néhány állatot is, Kinga viszont nagyon belendült, tud egy csomó igét, azokat jelen időben ragozza is. Kinga kapott memóriajátékot, az egyik kártyán egy kép van, a párján pedig a cselekvés leírása, és ezeket kell párosítani. Matekból a hét elején még 5-es könyve volt, csütörtökön kapott egy 6-os csomagot. :-) Mindannyian mondták, hogy a tanár akár többször is naponta 10-15 percet csak velük leült, és velük külön foglalkozott. A lányok úgynevezett integráló osztályba járnak, ami annyit tesz, hogy a nyelvet kell felhozniuk olyan szintre, hogy onnan normál iskolába kerülhessenek. 9-10 fő van egy csoportban 2-4. és 4-6. osztályosok. Egy hét telt el, beilleszkedtek, és egészen jól tudnak kommunikálni. Kinga nagyon lelkes, sikerélménye van, hiszen ő angolul is tud valamit, egészen jól megérteti magát, és a tanárnő látja, hogy terhelhető, őt meg doppingolja a sikerélmény, koncertre készülnek, horgolnak, unoznak, festenek, és közben rengeteget németeznek. Kató egyszerűen élvezi a forgatagot, van egy csomó új barátja, mindenkivel tud játszani, és nagyon tetszett neki a mély vízben úszás, ahol ő volt a harmadikosok közt (normál osztállyal együtt voltak úszni) a legügyesebb, krétáztak, játszótereztek, énekelnek sokat, és valamit matekoztak is azt hiszi, de nem biztos. Gyuri jön-megy, pakol, bulit szervezett (még jó, hogy tájékoztatott, hogy nálunk lesz :-), viccesek az órák, és általában csak játszanak, meg futkároznak, és néha esznek is. 

Hát elkezdődött. Ami nekünk fontos, hogy szeressenek iskolába járni, hogy legyen idejük futkározni, táncolni, játszani, aludni, élni. Aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy az lenne a következő mondatom, hogy igen, talán a Kőszívű nélkül is ember lehet belőlük... :-D

És most érzem a monitorra dermedve a beszívott panda tekinteteket, hogy mi a csavar, mi a trükk. Majd igyekszem megírni, de az alap a "langsam" tanítás és a lustig Kind. Nem tudom, a továbbiakban hogyan fog alakulni a suliprojekt itt, egyelőre mindenki szereti, lelkesedik. Jelentkezni fogok majd, és rendre megírom azt is, ami majd nem tetszik, de az biztos, hogy ezt a kezdést nem veheti már el tőlük senki, ez az első hét, Gyuri első napja, amikor sírás után nevetve várt ebéd előtt, nagyon jól sikerült. :-D Ahogy látom a gyerekeket, itt tényleg jó gyereknek lenni, és nem csak a PISA teszt iskolai jól-lét (student well-being) adatai mutatják ezt. :-D http://www.compareyourcountry.org/pisa/country/CHE?lg=en