Juca blogja

jan
23

Amire nincs mentség

Nagyanyámnak van egy mondása-> Ha ti tudnátok milyen életek vannak! Mindig viszolyogva hallgatom, amikor ezt mondja (lehet a hangsúly is közrejátszik), de aztán kiderül, hogy a felszín mennyi mindent elfed. A történetet kicsit általánosítom, valamint három nő mindennapjaiból gyúrom össze. A tér, idő, és cselekmény is keveredik, a szumma elgondolkodtató, felháborító, nincs megfelelő kifejezés. Amire nincs mentség, SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT: megütni a másikat, legyen az férfi, nő, gyerek, idős, fiatal, megszégyeníteni, megalázni, elvenni a szabadságjogát. Jól szituált párok, tanult emberek, mindenütt van gyerek is. Valamiért az egyik félnél kimegy a biztosíték, és féltékenykedik, természetesen alaptalanul. Aztán egyre inkább, összeesküvés elméleteket gyárt, megvonja a másik féltől a telefonálás jogát, diktafonnal mászkál a lakásban, gyanakszik, szimatol. Aztán üt, a testre mért csapás előtt számtalanszor lelkileg, de aztán fizikailag is bánt. Igen az éremnek mindig két oldala van, de a testi fenyítésre nincs mentség semmilyen körülmények között. Pláne nem egy várandós anyát, akinek a méhében a kettejük gyermeke van. Persze a gyerek(ek)hez ragaszkodik, elméletben, aztán ha nyávog, nyűgös, nem mintaszerű magaviseletet produkál, akkor? És mit tud csinálni a környezet? Legtöbbször ki sem derül. Gyanú van, na de hogyan lehet, lehet-e beavatkozni? Pont a külvilágba való menekülési útvonal az első, ami bezárul. Hogy mit éreztem, amikor a legfrisebb esetet hallottam? Döbbenetet, mintha a lábamat a földbe döngölték volna, hányingert, igen olyannyira, hogy itthon meg is könnyebbültem. Segíteni, de hogyan? Ott áll előttem egy mosolygós asszony, alig van hátra pár napja a szülésig, és mondja. Megkönnyebbül, én meg nem térek napirendre. Isten óvjon mindenkit az elmebaj(os)tól, és adjon erőt, kiutat, segítő kezet. Megoldás? Reménykedem, imádkozok, szeretnék letörölni egy-két láthatatlan könnyet, igen könnyíteni a hallgatásommal, mást egyelőre nem tehetek, pedig próbáltam, talán később...

tears.jpg

jan
23

Mázsálás

Ma megvolt a havi mázsálás. Kinga 7850 g, és peckesen ülve méredzkedik, mint a nagyok, sőt fel is állt a doktornőbe kapaszkodva.

mazsalas1.jpg

Mint kiderült a gyümölcs nem étel, mert nincs benne kalória. :shock: Ezt a magvas megállapítást a doktornő asszisztense tette. A doktornő finomított, és mondta, hogy a gyümölcs mellé mindig adjak valamit (mondjuk Sinlacot) vagy szopizzon is (ami eddig is így volt), és megjegyezte, hogy Kinga jó húsban van, és szépen kikerekedett mióta nem látta. Csipisz az elmondottak alapján nem eszik eleget, aminek ellent mond, hogy 3 hét alatt hízott 30 dekát, úgy hogy ez idő alatt voltunk vírusos betegek, és a dögvész után Kinga láthatóan cépokabbnak tűnt. Sebaj, majd tömöm, mint a libát. Twisted
jan
23

Házias manók :-)

Kinga nagyon szeret mosni, Dóri (Kinga babanetes barátnéja) pedig lelkesen mosogat valamint "ezer ördög és pakol"! Ilyen házias lányokkal főnyeremény lesz a pasik élete! :D

dorimosogat.jpg doripakol.jpg

Tartalom átvétel