Juca blogja

Az első lépések

Kinga mióta fel tud állni, mindenhova felkapaszkodik, és áll. Azaz majdnem mindenhol, mert a többi gyerekkel ellentétben nem álldogált sem a járókában, sem a kiságyban. :shock: Viszont ma reggelre a járókában is felállt, és vigyorgott a sikerén felbuzdulva, majd parádézott rugózással, és egykezezéssel. :-P Sőt délelőtt egy pillanatra mindkét kezével elengedte a kapaszkodót. Nem tudom melyikünk lepődött meg jobban, de az biztos hogy a csimótám előbb kapcsolt, és gyorsan visszalendült a kapaszkodó sávba. Én meg csak nagy levegőt vettem, és nem győztem hangsúlyozni mennyire ÜGYES, és hálát rebegni az orrom alatt, hogy nem zuhant nyílegyenesen a hátára, bár az is igaz, hogy nem dőlöngélt, állt, mint a cövek nagy szemekkel, csak ekkor szokott jönni a ledermedés, hogy jé én ezt is tudom PUFF, ÁÁÁÁ . Két napja egy-egy lépést meg is tesz, miközben áll, "kispipisen toporog". Ma azonban rájött, hogy a lépegetés helyzetváltoztatásra alkalmas mozgás, így bátran nekiindul, és az ágyra kapaszkodva átlép a fotelhoz és vissza. Persze közben azért van egy-két jókora bumm, amikor a vígasztaló személyzet megjelenik anya képében. :D Majd kezdődik minden előlről...

Angol nyelvlecke interaktív webes csomagolásban :-)

Érdemes kipróbálni! Tolmácsolom az internetes angol nyelvlecke alkotójának- Prievara Tibor nyelvtanárnak - szavait: "Kedves Barátaim: A jövő itt van ... a NetAngol 3.0 is elindult, itt. Ez már teljesen interaktív, és már publikus, várjuk az építő kritikát, de ajánlhatjátok is már az oldalt! KÖSZI!"

Amire nincs mentség

Nagyanyámnak van egy mondása-> Ha ti tudnátok milyen életek vannak! Mindig viszolyogva hallgatom, amikor ezt mondja (lehet a hangsúly is közrejátszik), de aztán kiderül, hogy a felszín mennyi mindent elfed. A történetet kicsit általánosítom, valamint három nő mindennapjaiból gyúrom össze. A tér, idő, és cselekmény is keveredik, a szumma elgondolkodtató, felháborító, nincs megfelelő kifejezés. Amire nincs mentség, SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT: megütni a másikat, legyen az férfi, nő, gyerek, idős, fiatal, megszégyeníteni, megalázni, elvenni a szabadságjogát. Jól szituált párok, tanult emberek, mindenütt van gyerek is. Valamiért az egyik félnél kimegy a biztosíték, és féltékenykedik, természetesen alaptalanul. Aztán egyre inkább, összeesküvés elméleteket gyárt, megvonja a másik féltől a telefonálás jogát, diktafonnal mászkál a lakásban, gyanakszik, szimatol. Aztán üt, a testre mért csapás előtt számtalanszor lelkileg, de aztán fizikailag is bánt. Igen az éremnek mindig két oldala van, de a testi fenyítésre nincs mentség semmilyen körülmények között. Pláne nem egy várandós anyát, akinek a méhében a kettejük gyermeke van. Persze a gyerek(ek)hez ragaszkodik, elméletben, aztán ha nyávog, nyűgös, nem mintaszerű magaviseletet produkál, akkor? És mit tud csinálni a környezet? Legtöbbször ki sem derül. Gyanú van, na de hogyan lehet, lehet-e beavatkozni? Pont a külvilágba való menekülési útvonal az első, ami bezárul. Hogy mit éreztem, amikor a legfrisebb esetet hallottam? Döbbenetet, mintha a lábamat a földbe döngölték volna, hányingert, igen olyannyira, hogy itthon meg is könnyebbültem. Segíteni, de hogyan? Ott áll előttem egy mosolygós asszony, alig van hátra pár napja a szülésig, és mondja. Megkönnyebbül, én meg nem térek napirendre. Isten óvjon mindenkit az elmebaj(os)tól, és adjon erőt, kiutat, segítő kezet. Megoldás? Reménykedem, imádkozok, szeretnék letörölni egy-két láthatatlan könnyet, igen könnyíteni a hallgatásommal, mást egyelőre nem tehetek, pedig próbáltam, talán később...