Csakazértis

Van egy folyamatban tengődő "projektem" már több, mint egy éve. Az ötlet megvan, megvalósítás lassú, többször torpanok meg, mint nem, de alakul. Érdekes helyzet állt elő, hiszen egy társat is sikerült véletlenül találnom, aki hajtana, hogy csináljam már, várja, kíváncsi, tök jó, noszogat, nógat, cseszeget, persze csak lehelet finoman.

Aztán meg van a piac, ahol meg kell majd jelennem, mikor már teljesen kész leszek, leszünk. A piac egyik képviselője a kiadó, azaz ahogy magát hívja a szakma. Tegnap volt itt egy előadás, hogy mit olvassunk a gyereknek, avagy mi a jó gyerekkönyv. Hallgattam, hallgattam, és csak hallgattam nagyot, majd eljöttem úgy, hogy nem mutattam meg a félkész (negyed kész) portékámat, ugyanis én mint nem szakma, nem író és nem illusztrátor tökéletesen mást gondolok, mint a szakma. Szerintem pofon egyszerű, az a jó gyerekkönyv, amit a gyerek olvas, szeret, és nem az, aminek bár első (meg sokadik) látásra ilyen meg olyan az illusztrációja, meg nyelve, de elismerték, meg kitüntették, meg fesztiváldíjas, meg lehet vele villogni külföldön, meg belföldön a könyvhéten, csak hát az a buta magyar nép nem érti, és nem átall otthagyni a boltban, ahelyett hogy vinné, mint a cukrot, és bezzeg az óvónő se olvassa fel, meg hát így persze hogy nem szereti a gyerek. Aha. Tényleg. Akkor biztosan én érzem csak úgy, hogy fordítva ülünk a lovon. Ugye?

 Aztán felszívtam magam, és azt gondoltam, hogy csakazértis, ha már eddig beletettem a szívem egy kis csücsökit, akkor nem torpanok meg, pláne, hogy hazafelé az egyik szülő azt mondta, hogy hát ez kafa. Ez sokkal többet ért, mint a szakma, de majd a kölykök, ha forgatják, rongyolják, kérdeznek, rajzolnak, na akkor leszek én boldog, akkor is, ha nem lesz elég esztétikus, innovatív, és nem ismeri el a szakma.