Juca blogja

Fogadóórák

Megvolt a félév, és az ezzel járó fogadóórák ideje. Három gyerek, három iskolában, de a fogadóóra intézménye nagyon hasonló mindegyik helyen. Két hónapot zártunk, ezért valójában csak Kinga kapott bizonyítványt, Kató egy nagyon általános (kicsit biztonsági) értékelést kapott, Gyuri pedig lévén elsős, ők még nem kapnak értékelést csak szóban.

A bizonyítvány mellé pedig biztos, ami biztos alapon kaptunk egy értelmező papírt, hogy mely értékelés mit jelent, milyen lábjegyzetek kerülhetnek a bizonyítványba stb. A jegyek 1-6 ig adhatók, kaphatnak 4-5 tehát tört jegyet is, és a tanár tehet írásbeli kiegészítést ún. lábjegyzetet egy jegy mellé. A tantárgyakat ugyan egyetlen jeggyel értékelik, de részletesen felsorolnak rész szempontokat, 10-15 kis jegyet kapnak.

A fogadóórán jelen van a tanító, ha szükséges (nem beszél angolul elég jól) tolmács, és a szülők, nagyobb diákok esetében maga a diák. Minden fogadóóráról készül egy összefoglaló, amit a résztvevők aláírnak.

A fogadóóra első, és legfontosabb kérdése, hogy hogyan érzi magát a gyerek az iskolában. Ennél én egy picit most el fogok időzni. Magyarországon mivel az iskola kötelező, ezért nem nagyon feszegetjük azt a témát, hogy mégis hogy érzi magát a gyerek az isiben. Hát mi is, meg a nagyszüleink is kibírtuk, az iskola nem azért van, hogy a gyerek oda nyaralni járjon, az iskola kötelesség, és úgy egyáltalán nem is érzik a szereplők fontosnak magát a kérdést, hogy na de hogy érzi magát.  Pedig ez az legelső, és egyben legfontosabb kérdés, mivel ha egy gyerek nem szereti az iskolát, nem teljesít jól, nem motivált, és egyébként is ott tölti a napját, hát ne szenvedjen szerencsétlen. Itt a gyerekek zöme örömmel megy iskolába, és a PISA tesztben is az egyik legjobb mutatót érték el a Student well-being-> diák jól-léte (házi feladat miatti stressz, hogyan érzi magát a tanuló, iskolához való kötődés) mérésen nem véletlenül. Erre a kérdésre az a formális válasz, hogy jól, rendszerint nem volt elég, a tanítók elmondták az ő tapasztalataikat, majd kíváncsiak voltak, hogy mit mond a gyerek otthon.

A második rész általában viszonylag rövidre sikerült mindhárom gyereknél, miszerint matekból nagyon jók, a többi tárgyból is jók.

A harmadik rész pedig a német nyelvről szólt. Mit értek el, mi lesz a jövőben, milyen célokat tűzünk ki, és mi kell a megvalósításhoz. Ez a nagyon leegyszerűsített séma. Kinga tanárnője szerint Kingának gimnáziumban a helye (itt jóval kevesebben tanulnak gimiben, nagyon nehéz bekerülni, és általában a pedagógusok jelölik ki az irányt, a nem elég jó képességű gyerekeknek más utat javasolnak), ezért ő mit fog megtenni németből, és Kingának mi a feladata. Ezeket le is írta.

Kató esetében is ötleteket kaptunk, hogyan segítsük a szavak tanulását.

Gyuri esete egy kicsit más, itt változások várhatóak, amíg a folyamat nem zárul le, addig többet nem írnék.

A fogadóórák átlagosan egy óra hosszúak voltak, amibe bele kell számolni a fordítás miatt kieső időt is, de jóval részletesebb beszélgetésekre kell gondolni, mint a magyar iskolában. Egészen apró kérdések is felmerültek, amiket a tanítók le is írtak, és ezekre vissza fogunk térni. Az egész jobban hasonlított egy-egy projekt meetingre, mint egy fogadóórára. Smile

Nem kaptam Kingától engedélyt az egész bizi belinkelésére, egyetlen oldalt viszont közkinccsé teszek, hogy látható legyen, milyen résztességgel értékelik a gyerekeket. A bizonyítványára pedig igazán büszke lehet, hatalmas léptekkel halad, és sorra 5-ös (gut) és 6-os (sehr gut) minősítéseket kapott, és a tanára is nagyon megdicsérte.

 

 

 

És megérte?-Ni Kantas

Folytatnám az előző bejegyzést, ha nem is ott ahol abbahagytam, de valahol a közepén. Írtam, hogy otthon ugyanazt a műsort néztük évek óta, talán csak más szemszögből. A "műsorról" magáról nem óhajtok írni, mert azt mindenki látta, aki nem, az nem akarta látni, és őt nem is érdekli az írásom.

Van, amikor sokáig tart valamit megfogalmazni, többször törölök, hogy eléggé píszí legyen, pontosan írjam le a gondolataimat, érzékletesen. Most nagyon könnyű helyzetben vagyok, mert nem a betűkön lesz a hangsúly.

Sokszor megkapom nem csak azt a kérdést, hogy és megérte, hanem azt is, mert azt hiszem máshol jobb? Igen. Ha nem hinném, akkor nem váltanék orvost, nem váltanék munkahelyet, és igen, nem váltanék iskolát vagy tanítót, és nem váltanánk országot. Kofa el tudja engedni a helyzetet, nem olvas újságot, én nála jóval görcsösebb vagyok, és minden nap követem a híreket. Nem kellene. Igaza van. Már eljöttünk, már otthagytuk.

Kinga első napján megkatpa reggel az éves menetrendet szünetekkel, és azon megjelölve sárgával december 14-ével. Mondta a tanárnő, hogy akkor egy projekt részeként koncertet adnak, és az egész napos lesz, délelőtt próba, délután két előadás, ezt mindenképpen írjuk fel, menjünk, nézzük meg, már egy ideje készülnek. Mondtam Kingának khm nincs szuper füle, erre rám nézett, és azt mondta, ez nem erről szól, ez öröm, éneklés. Hát jó.

Hallottam, hogy járnak gyakorolni néha, de nem követtem az eseményeket. Aztán Kinga mondta, hogy szerezzünk be füldugót, mert a kicsik visítanak lelkesen az első sorban, meg hát ő sem valami jól énekel. Hát jó.

Aztán néha hallottam mindenféle hangokat a fürdőből, de eszembe nem jutott, hogy az a koncert repertoárjából lenne, meg különben is, másik kettő is végigénekli az adventet, mindenféle vidám "kocsmadallal". Hát jó.

Kofával összeszedtük a két kisebbet, másfél óra, kibírjuk, sok ünnepséget végigcsináltunk már, meg különben sem opcionális, saját gyerek szerepel, iskolai "kötelezettség", ezt is letudjuk. Hát jó.

Megérkeztünk, egy irgalmatlanul randa szürke épületbe- ami Zürichben tök átlagos, mert itt rengeteg az itgalmatlanul randa szürke épület- bementünk, tömeg, lépcsőkön is ülnek, tapssal két óra, és mehetünk. Leültünk. Hát jó.

És amit kaptunk? Na az minden előzetes várakozásunkat felülmúlta, még akkor is, ha nem voltak semmilyen várakozásaink. Bejött 240 gyerek, kényelmes ruhában, fesztelenül, énekeltek, táncoltak, és láthatóan jól érezték magukat. Nem volt tanár, aki fegyelmezett, nem volt hosszas beszéd, semmi magasztos pátoszos hangulat, csak vidámság és zene. Olyan gyerekek énekeltek együtt, akik még közös nyelvet sem beszélnek, akik nem egy iskolába járnak, akiknek nagy részének semmilyen zenei képzettsége sincs, sőt az elsősök meg ovisok még olvasni sem tudnak. Fekete, sárga, vörös és mindenféle színű, vallású, és kultúrájú gyerek énekelt Balatonról (ez volt az egyetlen szó, amit elcsíptem az este), énekelt a Shalomról, ünnepről, egymásról. Fiatal zenészek tanították nekik az énekeket, és kísérték (legalábbis próbálták kísérni őket) hangszeren. A teremben együtt örült arab, zsidó, ír, kínai, magyar gyerek és szülő. A felnőttek azt mutatták meg a gyerekeknek, hogy mi a közös, mi az, ami összehoz, nem azt, hogy mi miben vagyunk különbek, mások, mint mindenki más rajtunk kívül. Bevándorló? Menekült? Nem tud énekelni? Nem tud németül? Mi a probléma? Ez az este nem erről szól. Hát jó. Ezért jöttünk ide. Ezért jöttünk Svájcba. Smile

És egy kis közös éneklés werkfilmmel, és a háttérben nem látható diónyi giccses hópelyhekkel Biggrin

És megérte?

Szinte mindenki felteszi a kérdést, és körülményes külön válaszolgatni, összeszedem hát a gondolataimat itt. Egy hónap után nem lehet velős összegzést írni, inkább benyomásokról, tapasztalatokról, érzésekről lehet beszámolni. Ahhoz, hogy az "és megérte" kérdésre feleljek, előbb azt kell összeszedni, hogy tulajdonképpen mit hagytunk ott. Aki felszínesebben (vagy egyáltalán nem ismer), az nincs tisztában azzal, hogy mi motoszkált a fejünkben, amikor elkezdtünk a költözésen gondolkodni. Magyarországon nem csak a politikai helyzet egyre nyomasztóbb, hanem kezd a tehetetlenség okán kialakult depresszió ráülni az emberekre, szépen alattomosan, mint a por. A vízben fődögélő béka esetével szoktak példálózni, miszerint élve megfől szerencsétlen, mert a hidegből folyamatosan egyre melegedő vízben nem érzi az átmenetet, és nem tud időben kiugrani. Hát pontosan így éreztük mi is magunkat évek óta, mint a béka a melegedő vízben. Nem kezdek bele példák felsorolásába, aki ott él, ugyanazt az adást nézi, maximum más szemszögből látja vagy hatnak rá az események.

Eljöttünk egy olyan országba, aminek van négy hivatalos nyelve, és mi nem beszéljük egyiket sem. Otthagytunk egy lakást, amit szerettünk, és pont most formáltuk saját képünkre. Otthagytunk családot, és barátokat, mondhatnánk csapot, papot. Otthagytuk az autót, ami tudom bagatell, de a hiánya mégis jelentős. Otthagytuk azt a biztonságot, hogyha fáj valami, akkor az anyanyelvünkön tudjuk elmondani, hogy mi a kínunk. Otthagytunk ismerős ízeket, a koncerteket, a nyáresti mozit, a strandot, a Balatont. Otthagytam a munkám- oké azt már előtte is- és itt egy ideig biztosan háztartásbeli leszek. Otthagytam a lakásban a mosógépet. Haza vonattal megyünk, ami elmebaj lesz pl. cipelés szempontból, és kevés is, amit el tudunk húzni a táskáinkban, de idén a postát nem erőltettük.

Kiléptünk a komfortzónánkból. Szintet léptünk, bizonyos értelemben sokszor vissza. És akkor megérte?

Meg.

Mert a mérlegnek két karja van, az egyikbe pakolom a francba de rohadtul húznak az ablakok, meg megint nem tudok eleget mosni, és nem száradt meg, hiába fújattam a szárítót órákig bajaimat, a másikba meg pakolom a basszus de jó volt ez a koncert, ez a 230 gyerek élvezte, pedig úgy készültünk, hogy oké, saját gyerek miatt végigüljük, egyszer mindent kibírunk, de ez valóban szuper volt estéket.

Nézzük sorban. Nyelv. Rögtön első nap meggyűlt a bajunk a miért jövünk ide, ha nem beszéljük a nyelvet hozzáállással, azóta a nénivel egész jóban vagyok, kézzel-lábbal dicsértem a virágait, és megígértem, hogy januártól nyelvtanfolyamra megyek. Van több tüneményes szomszédunk, mutogatva, hangosan magyarázunk, szeretnének megérteni minket, segíteni. Állítólag itt az a non+ ultra, ha beinvitálnak az otthonukba, jelentem egyikük kedvesen behívott, és cserébe a mi muffinunkért cuki szivárványpónis kekszet kaptunk egy gyönyörű képeslappal. Smile

Lakás. Otthon elkészült a konyha, a nappali, saját elképzelésünk szerint rendeztük be a lakást, ami az otthonunkká vált, pont, mielőtt eljöttünk. Itt kaptunk egy kész konyhát, kész fürdőt. Lassan megjönnek a szekrények, és kezdhetünk mindent előlről, mert egyelőre nem a miénk, saját ízlésünkre kell formálni, be kell lakni. Nincs mosógépem, kéthetente tudok mosni, de dolgozunk a heti mosás ügyén. Cserébe van egy olyan segítőkész főbérlőnk, akit minden helyi lakos irigyel tőlünk, és a szomszéd lépcsőházban lakik egy nagyon kedves magyar család, akik a kezdetektől segítenek mindenben, és itt van az a család is, aki magát a lakást szervezte, gyakorlatilag beültünk a tutiba. És fanyaloghatok, hogy nincs mosógép, ellenben van egy olyan kilátás a hegyre (rókacsaláddal) és a másik oldalon Zürichre, ami valami hihetetlenül szép minden napszakban, és minden évszakban.

Barátok. Azt gondolom, hogy nagyon nehéz barátokat otthagyni, viszont tudom, hogy vannak elszántak, akik utánunk is jönnek :-D, és mindenkivel fogunk tudni így vagy úgy találkozni. Azt is gondoltam, hogy itt nulláról kezdeni majd szörnyű lesz. Nem nulláról kezdtük. Nem csak segítséget kaptunk, hanem azt, hogy olyan, mintha valahol máshol ugyan, de nem kezdenénk, hanem folytatnánk valamit. Első héten szülinapi buli, aztán adventi koszorú, koncert, ötye, mézeskalácssütés, fondüparty, szánkózás... Smile Lesznek itt is barátaink, közösségek.

Autó. Nyáron megtört szegény, meg vén is volt már, mint a Mátra. Hiánya velünk él. Tény. Viszont a helyi közlekedés jó. Nem gyors, mert igen lassú, a villamos mellett még én is elfutnék, pedig én aztán nem vagyok egy gyors futó. Viszont kiszámítható, pontos, tiszta, fűtött. A jövőben azt gondolom lesz autónk, bár az is lehet, hogy nem. Sokat gyalogolunk is, hegyről le, hegyre fel, ártani nem árt. Smile

Ízek. A menza nem hiányzik a gyerekeimnek, ami azt jelenti, hogy legalább annyira ehető kajákat főzök, mint a dunakeszi közétkeztetés tette. Biggrin Tulajdonképpen nincs olyan íz, ami rettentően hiányozna, és olyan sincs nagyon, ami nagyon hiányzik, és itt ne lehetne kapni. Túró nincs, de azért meg annyira nem voltak odáig. Minden mást kapni a török boltban, sőt sok kultúra különféle ízei is ott vannak a polcokon. A füstölt sajtok hiányoznak talán, de lehet kapni sok más sajtot, olyat, amiket eddig soha nem kóstoltunk. A főzés nekem macera, kigondolni, hogy mi legyen, de feliratkoztam egy netes csoportba, ahol mindenki ugyanezzel a problémával küzd (nem névtelen otthonfőzők klubja, ahol pszichiterápia zajlik, hanem recepteket, ötleteket töltenek fel napról napra, így kilépünk a pizza, tészta sültkrumpli háromszögből).

Koncert, mozi, szórakozás. Hiányzik, mivel nem beszéljük a németet. De van más, voltunk fényshown, voltunk Kinga koncertjén, megyünk táncelőadásra, és idővel fog menni a színház és mozi is. Smile

Szóval azt gondolom, hogy a változások nem egyszerűek, nálunk sem azok, de ha mérlegre teszem, hogy mit veszítettünk, és mit nyertünk, akkor a nyertes oldal jóval gazdagabb, és egyértelműen egy hónap után azt tudom mondani, hogy igen, megérte, egy nyitott, befogadó városba kerültünk, sok értelmes, és értelmetlen szabállyal, színes emberekkel, szokásokkal.

 

 

Oldalak

Subscribe to RSS - Juca blogja