Elmaradt elköszönés

Tavasszal fogalmazódott meg bennünk, hogy akkor most már nem csak morogni kellene mindenen, hanem a tettek mezejére lépni, és valóban szedni a sátorfánkat. Éjszakába nyúló skype beszélgetéseket folytattunk, közeli barátoktól, kollégáktól, távoli ismerősöktől és ismeretlenektől kérdeztünk mindenfélét, fórumoztunk, gugliztunk, hogy milyen az élet Zürichben. A legnagyobb meglepetésünkre mindenki lelkesen mesélt, informált, tájékoztatott a legapróbb részletekre vagy furcsaságokra kiterjedően is, kaptunk megannyi linket, blogot, vlogot, térképet, szóval mindent, de tényleg mindent, olyat is, hogy balettóra, vagy fogszabályozás témában mire számítsunk. Aztán az évzáró után már nem sunnyogtunk tovább a gyerekeink előtt, és előálltunk a farbával, hogy valamikor ősszel vagy tél elején elköltözünk. A nyár ment a maga módján,Kofa dolgozott, én közben felmondtam, beiratkoztam a műkörmmész iskolába, és szaladtak a napok. Aztán szeptember első napjaiban lett dátum, hogy Kofa mikor kezd itt dolgozni, és onnantól csak futunk magunk után. A kézápoló iskola többet vett ki belőlem, mint azt előre sejtettem, és jócskán belenyúlt az októberbe, amivel szintén nem számoltam még nyáron. Két hetet töltöttem egyedül a gyerekekkkel, és naiv módon azt hittem, hogy kényelmesen elrendezek mindent, és szépen, ahogy a csillag megy az égen, sorban elköszönünk, meg búcsúbulizgatunk az indulásig. Elméleti kalkulációm akkora hasast dobott a gyakorlatban, hogy szép volt nézni. Biggrin Éppen bedobozoltam, éppen kijelentkeztem a gyerekétkeztetésből, felfüggesztettem a tanulói jogviszonyukat, elintéztem kb. 3 órában a telefonos csomagváltást, a gyökérkezelés széléről mentette meg a doktornő egy fogamat, ami szintén vitt egy délutánt, elintéztük az influenza oltást kettőnek, előrehozott utolsó kontroll is megvolt Kingának a klinikán- ahol minden szuper minden jó, átadták a megfigyelést Svájcnak- nézegettem az IKEA oldalát gondolva az új lakásra, és esténként egy órában azt vettük át, hogy mi mindent kellene megcsinálni, és mi az ami ebből végül sikerült. Ha nem is sikerült teljes programot lefuttatni a végén, végül egy közepessel lezártnak tekintem a projektet. És akkor jöjjön hát az elköszönés, sajnálom, hogy nem tudtam személyesen elköszönni nagyon sok embertől, a tanítóktól, a barátainktól, a búcsúkávézásokat, bulikat meg igyekszem pótolni, amint lesz rá alkalom. A gépet összeszerelte Kofa, elkezdek lassan tudósítani, akit érdekel a zürichi életünk, itt tud majd követni minket. Biggrin