Fogadóórák

Megvolt a félév, és az ezzel járó fogadóórák ideje. Három gyerek, három iskolában, de a fogadóóra intézménye nagyon hasonló mindegyik helyen. Két hónapot zártunk, ezért valójában csak Kinga kapott bizonyítványt, Kató egy nagyon általános (kicsit biztonsági) értékelést kapott, Gyuri pedig lévén elsős, ők még nem kapnak értékelést csak szóban.

A bizonyítvány mellé pedig biztos, ami biztos alapon kaptunk egy értelmező papírt, hogy mely értékelés mit jelent, milyen lábjegyzetek kerülhetnek a bizonyítványba stb. A jegyek 1-6 ig adhatók, kaphatnak 4-5 tehát tört jegyet is, és a tanár tehet írásbeli kiegészítést ún. lábjegyzetet egy jegy mellé. A tantárgyakat ugyan egyetlen jeggyel értékelik, de részletesen felsorolnak rész szempontokat, 10-15 kis jegyet kapnak.

A fogadóórán jelen van a tanító, ha szükséges (nem beszél angolul elég jól) tolmács, és a szülők, nagyobb diákok esetében maga a diák. Minden fogadóóráról készül egy összefoglaló, amit a résztvevők aláírnak.

A fogadóóra első, és legfontosabb kérdése, hogy hogyan érzi magát a gyerek az iskolában. Ennél én egy picit most el fogok időzni. Magyarországon mivel az iskola kötelező, ezért nem nagyon feszegetjük azt a témát, hogy mégis hogy érzi magát a gyerek az isiben. Hát mi is, meg a nagyszüleink is kibírtuk, az iskola nem azért van, hogy a gyerek oda nyaralni járjon, az iskola kötelesség, és úgy egyáltalán nem is érzik a szereplők fontosnak magát a kérdést, hogy na de hogy érzi magát.  Pedig ez az legelső, és egyben legfontosabb kérdés, mivel ha egy gyerek nem szereti az iskolát, nem teljesít jól, nem motivált, és egyébként is ott tölti a napját, hát ne szenvedjen szerencsétlen. Itt a gyerekek zöme örömmel megy iskolába, és a PISA tesztben is az egyik legjobb mutatót érték el a Student well-being-> diák jól-léte (házi feladat miatti stressz, hogyan érzi magát a tanuló, iskolához való kötődés) mérésen nem véletlenül. Erre a kérdésre az a formális válasz, hogy jól, rendszerint nem volt elég, a tanítók elmondták az ő tapasztalataikat, majd kíváncsiak voltak, hogy mit mond a gyerek otthon.

A második rész általában viszonylag rövidre sikerült mindhárom gyereknél, miszerint matekból nagyon jók, a többi tárgyból is jók.

A harmadik rész pedig a német nyelvről szólt. Mit értek el, mi lesz a jövőben, milyen célokat tűzünk ki, és mi kell a megvalósításhoz. Ez a nagyon leegyszerűsített séma. Kinga tanárnője szerint Kingának gimnáziumban a helye (itt jóval kevesebben tanulnak gimiben, nagyon nehéz bekerülni, és általában a pedagógusok jelölik ki az irányt, a nem elég jó képességű gyerekeknek más utat javasolnak), ezért ő mit fog megtenni németből, és Kingának mi a feladata. Ezeket le is írta.

Kató esetében is ötleteket kaptunk, hogyan segítsük a szavak tanulását.

Gyuri esete egy kicsit más, itt változások várhatóak, amíg a folyamat nem zárul le, addig többet nem írnék.

A fogadóórák átlagosan egy óra hosszúak voltak, amibe bele kell számolni a fordítás miatt kieső időt is, de jóval részletesebb beszélgetésekre kell gondolni, mint a magyar iskolában. Egészen apró kérdések is felmerültek, amiket a tanítók le is írtak, és ezekre vissza fogunk térni. Az egész jobban hasonlított egy-egy projekt meetingre, mint egy fogadóórára. Smile

Nem kaptam Kingától engedélyt az egész bizi belinkelésére, egyetlen oldalt viszont közkinccsé teszek, hogy látható legyen, milyen résztességgel értékelik a gyerekeket. A bizonyítványára pedig igazán büszke lehet, hatalmas léptekkel halad, és sorra 5-ös (gut) és 6-os (sehr gut) minősítéseket kapott, és a tanára is nagyon megdicsérte.

 

 

 

Éneklő vámpír

Ma Kingával kontrollra mentünk a gyermekkórházba. Megvizsgálták reumatológusok, volt ultrahang és vérvétel is. Ettől Kinga rettentően fél; a szorongástól összerántja a vénáit, és nagyon nehéz tőle mintát venni. Van, hogy az ájulás környékezi, jobb, ha lefekhet a szúrás előtt.

Tehát ma bementünk, mondták, hogy lesz vérvétel, én meg mondtam, hogy szorongós. "Semmi gond, azért adok érzéstelenítő kenőcsöt, hogy ne fájjon" - volt a válasz. Mindkét könyökhajlakába kapott egy-egy pöttyöt + fedőtapaszt, így jártuk végig a vizsgálatokat. Amikor a vérvételhez értünk, elmondtam, mi a helyzet. Eleve fekve vették volna a vért, de a néni (aki elmondta, évekig élt Kanadában, és örül, hogy gyakorolhatja velünk az angolt) közölte, hogy akkor most együtt fognak énekelni. Elmesélte, hogy a tini páciensek miatt Ed Sheerantól a Perfect c. számot tanulja mostanában, de még nem tudja jól a szöveget, ha másra kell koncentrálnia, elakad; és elmondta a dal születésének történetét. Kinga sajnos ebben nem tudott segíteni, mert a szöveget ő sem tudta. A néni felajánlotta, hogy énekelhetik a Fly Me to the Moon (eredetileg: In Other Words) c. jazz sztenderdet, az jól megy, de Kinga közölte, hogy a retró dalt nem kéri. Így maradt Ed, én megkerestem Spotify-on, a hölgy dalra fakadt, Kinga pedig próbálta nem rángatni a karját röhögés (és vérvétel) közben. A végén megkérdezték, gyerekesebb vagy felnőttesebb ragtapaszt kér-e a szúrás helyére, majd választhatott ajándékot a helytállásáért (-fekvéséért); egy napló mellett tette le a voksát, de volt poszter is. Ájulásról szó sem volt, utólag azt mondta, a szúrást nem is érezte, csak egy kis nyomást, és most már tudja, nem kell félnie.

Elmaradt év végi képek

Van egy kis elmaradásom az év végéről.

A gyerekek csináltak ajándékokat az iskolában. Gyuri művéről, adventi fényeinkről pár kép, és Kinga a technika órán saját maga horgolta sapkájában. Bónusz: a Kovács gyerekek a svájci havasokban:

Szenteste

Oldalak

Subscribe to Kovács & Telekes & Co. RSS